Országgyűlési Napló - 2019. évi tavaszi ülésszak
2019. március 19. kedd - 61. szám - Napirend utáni felszólalások: - ELNÖK: - DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik):
941 Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy megköszönjem a Ház dolgozóinak és képviselőtársaimnak is, hogy így a keddi ülésnapon, most már immár szerdán elmondhatjuk, 1415 órai ülésezés után, hogy vannak még mindig olyan dolgok, amelyek nem hangoztak el, és fontosak, hogy elhangozzanak a tisztelt Házban. Köszönöm a türelmüket, hogy ezzel megvártak és meghallgatnak. A mai téma igazán azért fontos, mert bár minden hónapban aktuális a kórházi tart ozások ügye és a kórházi és egészségügyi rendszert ezáltal terhelő pénzek ügye, de a mai napon vált ismét világossá, hogy az elmúlt hónapokban nemhogy csökkent volna, hanem felgyorsult ütemben nőtt a magyar kórházak adóssága. Míg korábban, az előző hónapok ban 23 milliárd forinttal növekedett havonta az az összeg, amellyel az eszközök és bármilyen más alapanyagok szállítása után a kórházak a beszállítóknak tartoznak, ez ebben a hónapban 5,2 milliárd forinttal növekedett. Ez egy februári adat, mindig egyhavi késleltetéssel kerülnek ezek nyilvánosságra. Ez ismét azt jelzi, hogy immáron húsz éve rágódunk azon a problémán, ami az egészségügy finanszírozásával kapcsolatos. Sokan kérdezhetik, hogy miért fontos az egészségügyben a kórházak tartozásával foglalkozni. Hát azért, mert a magyar ellátórendszernek, a nagy egészségügyi ellátórendszernek a derékhadát, az ellátás közel 70 százalékát bizony a kórházak nyújtják. Sokan úgy fogalmaznak, hogy egy fejnehéz rendszerről van szó. Mindenki nagyobbrészt a kórházakban kö t ki, az ellátás nagy részét a diagnosztikától a terápiáig mindmind kórházak nyújtják. Éppen ezért ha ez az a rendszer, ahol a legjobban adósodnak el a szereplők, az talán a legnagyobb veszélyt hordozza. Ennek az oka egyrészről az lehet, illetve az is, ho gy a kormány a finanszírozáson már nagyon régóta nem változtatott. Egy hosszú ideje bekövült finanszírozási rendszer van, ami világosan mutatja, hogy az a pénzt, amit adnak, nem elég arra az ellátásra, amit egyrészt a kórházak, másrészt a betegek igényelne k. Így hát mindenki fut a pénze után, legfőképp a kórházvezetők - tisztelet a kivételnek - trükközésének köszönhetően, akik vagy objektív, vagy szubjektív okokból elkezdik ezeket az adósságokat felhalmozni. Hazánk vezető tartozásfelhalmozója egyébként a Ho nvédkórház, de a megyei kórházak is élen járnak ebben. Sok kórháznak nagyobb az adóssága, mint egy nagyobb város egész éves költségvetése, ami elég veszélyesen hangzik. De hogy mit is eredményez, hiszen az emberek nagy része önmagában a kórházi könyvelésbe n és a kórházi számlák kezelésében nem járatos, és nem is látja, de hogy mit eredményez, azt ők is látják. Ez a színvonal, a gyógyítás színvonala minőségének a csökkenése, ha úgy tetszik, a felhasználói élmény - modern szóval fogalmazva - rendkívül könnyen le tud romolni. És nagyon sokszor le is romlik, sokszor leszakadó plafonban, elfogyó eszközökben, nagyon sokszor frusztrált, fáradt és halálra dolgoztatott, egymást váltó és szabadidővel alig rendelkező dolgozókban mutatkozik meg, és azokban a nagyon ross z mutatókban, amit az egészségügy ezáltal produkál. Az is teljesen világos, hogy ezt valahogy javítani kell. Évről évre felvetődik, s nemcsak az ellenzék, hanem a szakma részéről is a Pénzügyminisztérium számára az az intenció, hogy milyen szinten növeljék ezt a finanszírozást, hiszen nemcsak az adósság növekedését kell megakadályozni, hanem valamilyen módon a színvonalat is javítani kell, ezt pedig pénz nélkül nem lehet folytatni. Ha Puskás Öcsi hasonlata vagy mondása állja magát a fociban, akkor ezzel a h asonlattal élhetünk az egészségügyben is. A kis pénz kis egészségügyet fog eredményezni. Ha valaki tisztességesen költi rá a pénzt, akkor minden bizonnyal egy bizonyos szintig egy nagyon látványos növekedést tud elérni az egészségügyi ellátórendszer színvo nalában. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem először jár itt ez a probléma. 2010 óta és azt megelőzően is számtalanszor pótolták azt a felhalmozódó adósságállományt, azt a hiányt, ami keletkezett. Volt már itt 60 milliárdos kiigazítás, 30 milliárdos kiigazítás, sőt el tudjuk mondani, hogy 201012 között egy 200 milliárdos lyukat próbáltak betömködni. Most megint ott vagyunk, hogy ez bizony újra- és újratermelődik. S ami a legfontosabb, és ami miatt ezt meg kellene akadályozni, és fel kellene számolni az adósságo k újratermelődését: egyrészt tartozunk annyival a dolgozóknak, hogy tisztességes munkakörülményt biztosítunk, ahol jól meg vannak fizetve, és tartozunk annyival a
