Országgyűlési Napló - 2019. évi tavaszi ülésszak
2019. március 19. kedd - 61. szám - A sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. VARGA LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
899 ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Megadom a szót Varga László képviselő úrnak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja vezérszónokának. DR. VARGA LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A vitában nagyon sokféle szempont megjelent, nyilván a kormánypárti képviselők szempontjai is, és most már Steinmetz Ádám révén ellenzéki ké pviselőtársam is megszólalt. Nagyon sokféle kérdést tett fel, amelyeknek egy jelentős részében én is osztozom, tehát hasonló kérdések merültek fel bennem is. Leginkább az fogalmazódott meg bennem, amikor az előterjesztőt hallgattam, hogy a pozitív gazdaság i hatások kapcsán - nagyon sok ilyen felvezetést hallhattunk itt az elmúlt ciklusokban is, és ilyenkor azért mindig felsejlik bennem, hogy a társaságiadókedvezmény rendszerének bővítését és a látványcsapatsportágakra való kiterjesztését is hasonló lelkes edés vezette fel, aztán persze hogy az eredeti célokból mennyit sikerült megvalósítani, az utánpótlásnevelés céljaira gondolok itt elsősorban és az ottani infrastruktúrahelyzet megoldására, az már minimum kérdőjeles itt az elmúlt évek tapasztalata alapjá n, de gondolom, erről még a vita kapcsán fogunk pár szót váltani. Tehát amikor azt elemezzük, hogy egyegy ilyen döntésnek milyen pozitív gazdasági hatásai lehetnek, szeretném látni azt, hogy az elmúlt időszak hasonló témában, tehát a sport területén tett előterjesztéseinek, döntéseinek egyáltalán milyen valódi hatása volt, mert hogy létrejött valóban egy komoly infrastruktúra az országban, de kérdés, hogy mennyire kihasznált infrastruktúra jött létre. Mondom ezt a legszélesebb körre vonatkozóan, de különös en egyegy labdarúgóstadion kihasználására gondolok, és hogy mennyire nyújtanak ezek a létesítmények a szabadidősport, a tömegsport számára lehetőségeket. Merthogy akkor, amikor például arról beszélünk, hogy nemzetközi sportszövetségek tegyék át székhelyü ket Magyarországra, mert ennek olyan gazdasági felhajtóereje lesz, olyan rendezvények jöhetnek, olyan sportesemények jöhetnek nagyobb számban az országba, ami majd megtérül adóbevételek formájában, vagy esetleg megmozgatja olyan módon az országot, aminek e gyébként pozitív egészségügyi és egyéb vonatkozásai lehetnek, nyilván ezeket a kérdéseket érdemes feltenni. Azt látom, hogy az elmúlt évek sportpolitikájától nem változott jelentősen, mondjuk, az amatőr labdarúgócsapatok száma vagy éppen a hivatalos MLSZv ersenyrendszerben vagy a nagypályán. Ezt én nem látom, mondjuk, a saját megyémben, de nyilván el fogja mondani az előterjesztő, hogy másképp látja ezt a dolgot. Természetesen az utánpótlásnevelésbe többeket vontak be, de nem látom azt, hogy egyébként a há trányos helyzetű gyermekek tömegével tudnák használni azt az infrastruktúrát, ami létrejött, és ez szerintem egyébként ilyen módon mindenképpen probléma. A konkrét előterjesztés kapcsán elhangzott, hogy vane erre jelentkező, mert általában akkor jön egy i lyen jogszabályjavaslat vagy egy ilyen módosító csomag, amikor valamit előkészít. Nem beszéltünk róla, de a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség az egyetlen olyan szövetség, amely budapesti székhellyel működik. Nyilván itt Aján Tamás lobbiereje is benne van ebbe n a dologban, nem kicsit, de az kérdés, hogy melyek azok a szövetségek, amelyek a láthatáron lehetnek, vagy érkezette, mondjuk, egy megkeresés valamilyen irányból, előkészíte valami ilyen típusú mozgást ez a javaslat. Azt én magam is felírtam, és én maga m is osztozom itt az előttem szóló kérdésében, hogy tulajdonképpen a nemzetközi sportszövetségek általános szövetségében betöltött tagság az, amely nemzetközi szövetségi rangot eredményez. Nincs ilyen értelmű direkt összefüggés a Nemzetközi Olimpiai Bizott sággal, egy szélesebb kör tehát az, ami ilyen nemzetközi sportszövetségként szóba jöhetne ennek az előterjesztésnek az elfogadása kapcsán. Nagyon sok sportszövetség tehát kimarad, nem értem ennek különösebben az okát. Közvetlenül állami támogatásban is rés zesíthető lehet itt a jövőben adott esetben egyegy ilyen nemzetközi sportszövetség. Vélelmezhető tulajdonképpen az előterjesztés alapján, hogy itt valami adókedvezmény vagy valamilyen fajta támogatási rendszer is jöhet ebben a történetben.