Országgyűlési Napló - 2019. évi tavaszi ülésszak
2019. március 11. hétfő - 59. szám - Juhász Hajnalka (KDNP) - az innovációért és technológiáért felelős miniszternek - „Mit tesz a kormány annak érdekében, hogy Magyarország Európa élvonalába kerüljön a digitalizáció tekintetében?” címmel - ELNÖK: - KARA ÁKOSinnovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: - ELNÖK: - JUHÁSZ HAJNALKA (KDNP):
619 Tisztelt Államtitkár Úr! Március 1jén az EU informális távközlési tanácsi ülésén Európa digitális jövőjéről egyeztettek a tagországok. A tagállamok távközlésért és digitalizációért felelős állami vezetői megvitatták, hogy milyen irányba szeretnék ala kítani az Unió digitális stratégiáját 2020 után. Ekkor jár le ugyanis a jelenleg érvényben lévő, 2015ben kiadott digitális egységes piaci stratégia. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a globális versenyképesség megőrzése érdekében közös európai fellép ésre van szükség, és hogy az új technológiák - ideértve a mesterséges intelligenciát, a nagy teljesítményű számítástechnikát, a blokklánctechnológiát - mielőbbi elterjesztése kulcsfontosságú. A Kereszténydemokrata Néppárt fontosnak tartja a XXI. századi me goldások alkalmazását minden szinten. Így időről időre a kormányzat tájékoztatását kérjük a digitális fejlődéshez kapcsolódó projektek előrehaladásáról. Kérdezem államtitkár urat, hogy mit tesz a kormány annak érdekében, hogy Magyarország Európa élvonalába kerüljön a digitalizáció tekintetében. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. A választ Kara Ákos államtitkár úrtól fogjuk hallani. Parancsoljon, államtitkár úr! KARA ÁKOS innovációs é s technológiai minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselő Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány a digitalizációt tekinti a magyar versenyképesség egyik legmeghatározóbb, legfontosabb kérdésének. A digital izáció az a folyamat, amely mind Magyarország, mind minden egyes itt élő magyar ember boldogulását alapvetően befolyásolja nemcsak a jövőben, hanem ma is. Komoly vetélkedés, mondhatjuk nyugodtan úgy, hogy komoly harc folyik a világban, hogy eldőljön, ki tu d jobban és gyorsabban haladni ebben a digitális átalakulásban, mely nemzetek diktálnak és mely nemzetek lesznek követők csak a digitalizáció folyamatában. Az infokommunikáció folyton változó körülményei, a naponta megjelenő új technológiák egyben lehetősé get is adnak arra, hogy esélyesként vegyük fel a versenyt azokkal, akik most valamilyen versenyképességi előnyben vannak még Magyarországhoz képest. A vállalkozások és a nemzetgazdaság versenyképessége, az emberek életminősége, jóléte szempontjából meghatá rozó digitális szolgáltatások elterjedéséhez elengedhetetlen a magas színvonalú távközlési hálózat. Hazánk jelenleg a világviszonylatban előkelő 15. helyet foglalja el a 4Ghálózat sebességét illetően, közel teljes országos lefedettséggel. 2015 óta 500 eze r háztartásban vált elérhetővé a „Szupergyors internet” program keretében a szupergyors internet. Így már 2 millió 800 ezer magyar háztartás számára jelent vezetékes hálózati kapcsolódási pontot ma Magyarországon. (14.50) 2019 januárjában, tehát néhány h ete elindult ennek a programnak a második fázisa, a Szupergyors Internet Program 2.0, amelyben újabb fejlesztéseket céloztunk meg, ahol a minimumot már nem 30 megabit/szekundumos sávszélességben, hanem 100 megabit/szekundum sávszélességben határoztuk meg, és a fejlesztéseknél elsősorban az optikai fejlesztéseket preferáljuk. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Egyperces viszonválaszra Juhász Hajnalka képviselő asszonyé a szó. Parancsoljon! JUHÁSZ HAJNALKA (KDNP) : Kösz önöm államtitkár úr válaszát. A digitalizáció fejlesztése során fokozott figyelmet érdemel az ehhez szükséges infrastruktúra. Törekednünk kell arra, hogy a nagy sebességű, széles sávú hálózatok