Országgyűlési Napló - 2019. évi tavaszi ülésszak
2019. március 11. hétfő - 59. szám - Z. Kárpát Dániel (Jobbik) - a miniszterelnöknek - „Mennyire hiteles a kormány politikája?” címmel - ELNÖK: - DR. NAGY ISTVÁN agrárminiszter: - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik):
617 (14.40) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Nagy István miniszter úr fog válaszolni. Parancsoljon, miniszter úr! DR. NAGY ISTVÁN agrárminiszter : Köszönöm a szó t, elnök úr. (Z. Kárpát Dániel felé fordulva folytatja válaszadását. - Z. Kárpát Dániel a miniszternek: Elnézést a titulusért!) Kedves Képviselőtársam! Örülök annak, hogy konszenzus van köztünk, egyetértünk abban, hogy a felzárkózásra szükség van. Egyetért ünk azzal, hogy a versenyképesség javítása fontos nemzetgazdasági érdek. Fontos nagyon, hogy tudjunk úgy teljesíteni, hogy mindazt az elmaradást, amit el kellett szenvednünk, be lehessen hozni. Nagyon jó érzés azt látni, hogy van elképzelés, vízió arra, ho gy hogyan és mikorra tudunk elérni oda, hogy akár Ausztriát utolérjük. Az, hogy 5,1 százalékos volt a GDP növekedése az elmúlt esztendőben, amihez a mezőgazdaság kiemelkedően hozzájárult, végtelenül jó üzenet. Amikor a multik kérdését hozzuk szóba és erről beszélgetünk, hadd mondhassak néhány szót arról, hogy mit látok én a saját területünkön a nagyvállalatoknál. Hogy a kutatásfejlesztésben tudjunk haladni, hogy az innovációban tudjunk haladni, hogy mintaként szolgáljanak, hogy olyan eljárásokat, olyan ber uházásokat tudjanak megvalósítani, amellyel a hozzáadott értéket növelni tudjuk, amellyel a beruházásokat előre tudjuk vinni, ahhoz nélkülözhetetlenek. Azt a célt kell elérni, hogy hogyan tudjuk mögéjük teremteni azokat a hazai mikro, kis, közepes vállal kozásokat, amelyek beszállítanak, amelyek kiszolgálják gyakorlatilag akár alkatrésszel, akár nyersanyaggal, alapanyaggal ezen cégek igényeit. Ha megnézzük, amikor szokták önök kritizálni, hogy egyegy munkahely támogatásának létrehozása mivel és mekkora tá mogatással jár együtt, akkor soha nem veszik figyelembe azt, hogy ezzel nemcsak egy munkahelyet hozunk létre, hanem nagyon sok, több tíz, több száz egyéb munkahelyet is teremtünk, hiszen az alapanyag, a nyersanyagbeszállítással, a kiegészítő tevékenysége k nyújtásával nagyonnagyon működik. Ilyen elvek mentén lehet a versenyképességünket fokozni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Egyperces viszonválaszra Z. Kárpát Dániel képviselő úré a szó. Parancso ljon! Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik) : Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm, hogy most már egy szakmai irányba folyó diskurzus részesei lehetünk. Ugyanakkor el kell mondanom, hogy én csak azt kérem számon, amit önök említettek, és ami vel egyetértek, hogy ne beszállítói legyünk kizárólag ezeknek a cégeknek mikro, kis- és középvállalkozói szinten. Önök arra utaltak, hogy a közteherviselés felé indul ez a folyamat, de ennek nyomát sem látom. 2015ben a legóvatosabb piaci becslések szerin t 560 milliárd forint értékben rejtettek el profitot Magyarországon multicégek. Államtitkár úr, az, hogy ezek a cégek szükségesek a gazdaság számára, nem jelenti azt, hogy ne kéne fizetniük adót. Nem jelentheti azt, hogy ne a közteherviselés felé induljunk el, hiszen ez az elrejtett profittömeg az éves átlagos uniós támogatási szintnek a felét jelenti. Államtitkár úr - és miniszter úrnak is mondom , én csak arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy a Google és a Facebook a NAV rossz adósokat gyűjtő l istájára is pontosan ezen okból került fel, mert elrejtik a Magyarországon realizált profitot, nem vesznek részt a közteherviselésben. Attól, hogy szükség van rájuk, nem kerülhetik meg a magyar szabályokat, és nem kaptam konkrét választ arra vonatkozóan,