Országgyűlési Napló - 2019. évi tavaszi ülésszak
2019. március 11. hétfő - 59. szám - Dr. László Imre (DK) - az emberi erőforrások miniszterének - „KRÍZISTERÁPIÁT AZ EGÉSZSÉGÜGYBEN!” címmel - ELNÖK: - DR. LÁSZLÓ IMRE (DK): - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
608 mint amennyi volt ez 2010ben, és ez sok mindennek köszönhető, nemcsak annak a 648 milliárd forint többletnek, amit idén egészségügyre fordítunk ahhoz képest, amit 2010ben egészségügyre fordítottak, nemcsak annak a béremelési programnak, amelynek köszönhetően, mondjuk, az orvosoknak 207 ezer forinttal emelkedett két év alatt a fizetése, az ápolóknak 62 százalékkal emelkedett az elmúlt években a fizetés e, és a következő években összességében, az idei évvel együtt, 72 százalékkal fog emelkedni, hanem számtalanmás egyéb, egészségmegőrző tényezőnek, reformmenza, mindennapos testnevelés, nemdohányzók védelméről szóló törvény. Ezek következtében Magyarországo n 2010 óta a krónikus betegségben elhunyt 65 éven aluliak száma 15 százalékkal csökkent, ami jóval nagyobb mértékű csökkenés, másfélszer nagyobb csökkenés, mint az Európai Unió átlaga, pedig az Európai Unióban nagyon sok, nálunk jobb anyagi helyzetben lévő ország volt, de mégis sikerült ezt nekünk elérnünk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), az egészségügyre fordított kiadások emelkedésében pedig az OECDn belül a hetedik legnagyobb emelkedést elérnünk. Sok feladatunk van, ezt nem vitatjuk, de azért érezhetően történtek lépések az elmúlt 78 évben. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Egyperces viszonválaszra László Imre képviselő úré a szó. Parancsoljon! DR. LÁSZLÓ IMR E (DK) : Köszönöm. Tisztelt Államtitkár Úr! Az elkövetkezendő időben ezt többször el fogjuk mondani, mert sajnos, úgy tűnik, nem értik. Háborúk idején kevesebb gyerek születik, és ez az ország - saját maga ellen az önök részéről és Európa ellen - folyamatos an háborúban él. Önök az oligarchák és a rabszolgatartó multik oldalán állnak, mi a magyar családokén és a dolgozókén. Mi értük, az európai magyarokért alkottuk meg a 7+1 pontos családvédelmi csomagot, benne az egészségügy megmentésével, és most kérném szé pen, hogy figyeljen, államtitkár úr: Gyurcsány idejében Magyarország egészségügyi ellátásának a színvonala 15. volt Európában, most a 33. - ez az önök munkájának az eredménye! Köszönöm. ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Egyperces viszonválaszra Rétvári Bence államtitkár úré a szó. Parancsoljon! DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen. Az utolsó mondat akkora döbbenetet váltott ki, hogy még az ellenzéki padsorokból sem tapsolták meg, mert nem tudták, hogy e zt most el lehet hinni, vagy nem lehet elhinni, mert szépen hangzik, és lehet, hogy majd a DKkongresszuson ezért megtapsolják (Derültség a kormányzó pártok padsoraiból.) , de itt a parlamentben még sem régi, sem újdonsült szövetségesei, úgy látom, önnek se m hitték el tisztelettel, képviselő úr. (Arató Gergely: Ez egy válasz? - Demeter Márta: Válaszolj!) Ön azt mondja, hogy önök az embereket képviselik. Tisztelt Képviselő Úr! A harmadik választás zajlódott le már azóta, országgyűlési választás, hogy önök kies tek a kormányzásból, és harmadszorra hatalmazták fel a magyar választópolgárok elég egyértelmű többséggel a FideszKDNPt arra, hogy ezt az országot kormányozza. Természetesen ön mondhatja itt a parlamentben, hogy önök képviselik a többséget és az emberek érdekét, de tudja, háromszor egymás (Dr. László Imre közbeszól.) után ilyen nagy mértékű többséget kapó kormánnyal szemben azt mondani, miután önök itt csákót hajtogatnak a nemzeti konzultációs ívből, meg szétté pegetik a parlamentben, ezek után önök azt mondják, hogy önök képviselik az emberek álláspontját, miközben bevándorlás kérdésében az emberek 80 százaléka szemben áll az önök (Z. Kárpát Dániel közbeszól. - Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időker et lejártát.) bevándorláspárti javaslatával, és ön mégis azt mondja,