Országgyűlési Napló - 2019. évi tavaszi ülésszak
2019. március 5. kedd - 58. szám - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
456 kérdésre válaszolj!) Csak aztán kiderült, annak is az alelnöke szélsőségesen rasszista és antiszemita nézeteket vall, és még egy kirakat nyugdíjastagozatot sem siker ült összehozni… (Dr. Lukács László György: A szolnoki polgármesterről mikor beszélsz?) ELNÖK: Lukács képviselő úr! DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : …hogy annak a vezetői közö tt ne legyenek olyanok, akikről percek alatt olyan Facebookvideók kerülnek elő, amikor szélsőségesen kirekesztő és rasszista nézeteket vall. Most úgy látszik, egy másik dolgot akar elfedni a Jobbik, és éppen egy integrációs tagozatot hozott létre. Tisztel t Képviselő Úr! Egy párt, amely a rasszizmusban fogant, egy párt, amely azért ül itt a parlamentben, mert a 2010 előtti években szélsőségesen cigányellenes retorikát vitt, egy párt, amely annak köszönhette a feltűnését, hogy a Magyar Gárda révén cigányok á ltal nagy számban lakott településen félelemkeltő felvonulásokat szervezett, és utána ilyesfajta retorika volt jellemző önökre akkor, amikor Gárdaegyenruhában, oroszlános egyenruhában akár a Várban, akár máshol masíroztak, az nehezen fogja lemosni magáról egyik pillanatról a másikra, hogy igazából a liberális elvárásoknak megfelelő, genderkompatibilis álláspontot képvisel minden fontos társadalmi kérdésben. Ez nyilván egy elég erős belső feszültséget generál önökben. Ennek köszönhető, tisztelt képviselő úr , hogy lassan rekordot döntenek, hiszen minden hónapban lassan valaki eltávozik a Jobbikból, pontosan azért, mert ezt a fajta átállást nem bírja. Pár hónappal ezelőtt ön is azt mondta, hogy semmifajta összefogás nem képzelhető el a 2010 előtti hatalom képv iselőivel, aztán az elmúlt hetekben azt mondta, hogy szívesen együttműködik ön is baloldali politikusokkal, mert azok jó szándékúak meg kedvesek, magyarul, ha önöket a hatalomhoz közelebb segítik. Ez tehát, tisztelt képviselő úr, kirakat. Hiteltelenné tesz i önöket is az, hogy ebből akarnak politikai hasznot húzni, úgy, ahogy az SZDSZt is hiteltelenné tette. Ők abból akartak politikai hasznot húzni, hogy mindenhol rasszizmust láttak, és mindenhol alapjogi kérdéssé akarták formálni az alapvetően szociális ké rdéseket. Önök pedig pont fordítva, a többség előítéletére játszva, a cigányság elleni gyűlöletet keltve jutottak be a parlamentbe, és próbálják fenntartani a szavazóbázisukat. Csak nagyon nehéz ezt, mondom, egy mostanában átvett liberális retorikával együ tt megtenni. Ezzel szemben mi azt az utat választottuk, hogy nem alapjogi kérdésként, hanem szociális kérdésként mindenkinek kívánunk segíteni, aki nehéz helyzetben van. Ahogy arra ön is utalt, a legfontosabb a továbbtanulás segítése, hogy végzettséget sze rezzenek, akár középfokú, akár felsőfokú végzettséget akár cigány, akár nem cigány honfitársaink is. Ezért fontos, hogy a legmagasabb végzettséget szerzők között a cigányok aránya kétszeresére nőtt. Ma kétszer annyi cigány egyetemista van, mint volt 2010b en. Ha bármelyik más párton múlt volna, ez nem lett volna elképzelhető. Ebben nagyon fontos része van annak, hogy a keresztényroma szakkollégiumi hálózatot ez a kormányzat támogatta. Az előző kormányzatok nem támogattak ilyen kezdeményezéseket, ez a kormá nyzat támogatta, hogy segítséget kapjanak ahhoz, hogy akik bejutottak, azok el is végezzék az egyetemet. (8.30) Az Útravalóösztöndíjjal akár az alapfokú végzettség megszerzését és a továbbtanulást, akár a középiskolába való ösztönződíjat, ösztöndíjat is kínáltuk mindenkinek, cigányoknak, nem cigányoknak egyaránt, vagy a középiskolában az „Út a szakmához” ösztöndíjjal a szakma megszerzésére szintén soksok milliárd forintot költöttünk az elmúlt években, hogy mindenki számára, függetlenül attól, hogy cigány vagy nem cigány, de ha nehézséget jelent a családja számára az, hogy megteremtse a fedezetét annak, hogy befejezze az iskoláját, akkor be tudja fejezni. Ezt