Országgyűlési Napló - 2019. évi tavaszi ülésszak
2019. március 4. hétfő - 57. szám - Z. Kárpát Dániel (Jobbik) - az igazságügyi miniszternek - „Mennyire hiteles a kormány politikája?” címmel - ELNÖK: - DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: - ELNÖK: - Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik):
424 Érdekel bennünket tehát az, hogy milyen kedvezményes lehetőségeket lát ezen újabb alapítványi forma mögött, láte kedvezőbb adózási, adott esetben a vagyon kinyerésére vonatkozó lehetőségeket. Amennyiben pedig nem, akkor miért erőltették ezt az egészet ennyire? Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiban.) ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Völner Pál államtitkár úrnak. Parancsoljo n, államtitkár úr! DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Ennek a törvénynek a vitájánál nagyon sok minden elhangzott, olyan tévedés is, ami ebben a felszóla lásban is szerepelt. Ugyanakkor arra is szeretném felhívni a figyelmet, hogy ezt a törvényjavaslatot a Ház normál menetrendben tárgyalja, tehát semmiféle sürgősségről vagy gyors és azonnali jogalkotásról nem beszélhetünk ebben az esetben. Megint csak azt m ondom, hogy normál jogalkotási rendben történik. Miután nincsenek tömegével módosítók, lehet, hogy gördülékenyebben halad előre a maga útján, mint egy nagy kódex megvitatása, hiszen ez egy részterületet dolgoz ki. Akkor is elmondtuk, hogy itt semmiféle vag yonkimentésről nincs szó, ezekbe az alapítványokba vagyont kell behelyezni, és garanciális feltételek mellett van ennek a vagyonnak vagyonkezelése. Azt a fajta hozamot, ami keletkezik, az alapító okiratban tisztázni kell, hogy milyen célra használható. Meg van nevezve az a kör, például a közérdekű alapítványoknál, amilyen célra alapítható ilyen vagyonkezelő alapítvány. Az is megnevezésre kerül, hogy könyvvizsgáló szükséges ezeknél az alapítványoknál, tehát az átláthatóság teljes mértékben biztosított. Amenn yiben a vagyon például cégekben nyilvánul meg, akkor nyilvánvalóan azokra a cégekre ugyanazok az adózási szabályok vonatkoznak, mint a normál piaci cégekre. Tehát itt ez a fajta vízió, ami itt valamilyen összeesküvést sejtet, teljesen megalapozatlan. A más ik: nemzetközi példákra tudok hivatkozni, hogy azokban az országokban, amelyek szerencsésebb helyzetben voltak, és vagyonok léteztek korábban is, létezik ez a fajta vagyonkezelési forma. (Szilágyi György: Nem hat év alatt szedték össze a vagyonukat.) Egysz erűen a magyar jog fejlődése, a magyar gazdaság most érkezett abba az állapotába, hogy ez nálunk is szükségszerűvé vált. Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK: Köszönöm szépen államtitkár úr válaszát. Viszonválaszra megadom a szót képviselő úr nak. Parancsoljon! Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egyvalamiben egyetértek államtitkár úrral, létezik sikeres nyugateurópai nemzetgazdaságokban hasonló alapítványi forma. Államtitkár ú r, tudja, hogy mennyi idő alatt összeszedett vagonokra vonatkozik mindez átlagosan? 6080100120 év alatt, családi dinasztiákon, generációkon átívelő módon, tisztességes munkával összeszedett vagyonok kezelésére. Államtitkár Úr! Nem hat, nem nyolc és nem tíz év alatt összeszedett vagyonokra vonatkozik mindez, olyan emberek kezében összpontosulva, akik 2010 előtt azért ezen az idézőjeles piacon, maradjunk annyiban, hogy nem voltak ilyen magas szinten. És, államtitkár úr, játsszunk el egy gondolatkísérlettel : tudja ön adni a nevét ahhoz, hogy adott esetben az önök közelében fellelhető üzletemberek, oligarchák közbeszerzéseken, EUpályázatokon milliárdos vagyonokra tesznek szert valahogy, ezt kiszervezik egy családi alapítványba, annak hasznait, nyereségét osz talékkén kiveszik, ily módon a korábbi elcsalt közpénz tökéletesen elveszti közpénz jellegét, majd ezzel az osztalékkal láthatatlan módon azt csinálnak, amit akarnak?