Országgyűlési Napló - 2019. évi tavaszi ülésszak
2019. március 4. hétfő - 57. szám - Dr. Lukács László György (Jobbik) - az emberi erőforrások miniszterének - „Mennyire hiteles a kormány politikája?” címmel - ELNÖK:
416 Sajnos az a jogállami intézményrendszer, amit 2010ben - visszamenőleges hatálya a büntetőjogi szabál yoknak nincsen és nem is lehet , tehát amit örökül hagytak és előtte szétvertek a szocialisták, az nem volt alkalmas arra, hogy Gyurcsány Ferencet felelősségre vonja. Így fordulhat az elő, hogy ma a hazudozást úgy folytatja, hogy immáron új szövetségesekr e talál a Jobbikfrakcióban és a Jobbik pártjában. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Megköszönöm miniszter úr válaszát. Viszonválaszra megadom a szót képviselő úrnak. Parancsoljon! FENYVESI ZOLTÁN (Fidesz) : Köszönöm szépen a szót. Ti sztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A szóban forgó ügy azért is különösen kínos, mert Gyurcsányék csak azután ismerték be, hogy van közük Cvetan Vaszilevhez, miután egy sajtóorgánum közzétette az együttműködésüket bizonyító cégbírós ági adatokat. (16.20) Mielőtt ez megtörtént volna, még azt is tagadták, hogy ismerik a bolgár oligarchát. Dobrev Klára az Európai Parlamentbe készül, európai egyesült államokat vizionál. Szolidaritást és szociális egyenlőséget á lmodik minden európai polgárnak. Ebbe az utópisztikus képbe viszont hogyan fér bele az, hogy ő és a férje egy olyan üzletemberrel üzleteljen, aki magánbankokat foszt ki és bérgyilkosokat küld újságírókra? Ilyen Magyarországot, ilyen Európát akar valójában Dobrev Klára? (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Még a választ is úgy olvasta! - Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Viszonválasz illeti meg miniszter urat. Parancsoljon, miniszter úr! GULYÁS GERGELY, a Minisztereln ökséget vezető miniszter : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! A Gyurcsány család törekvése a magyar törvényhozásba, illetve az európai törvényhozásba való bekerülésre és bennmaradásra teljes mértékben érthető, hiszen a mentelmi jog c sak ebben a formában biztosított. (Dr. Lukács László György: Számoltassuk már el, na!) Tehát a szándék világos, az pedig a magyar választókon múlik, hogy kiket küldenek az Európai Parlamentbe, ezért is hangsúlyozzuk mindig azt, hogy a május 26i európai pa rlamenti választásnak komoly tétje van. Az a tétje, hogy kik képviselik Magyarországot, és akik ott vannak, Magyarországot képviselike az Európai Parlamentben. Erre az elmúlt években számtalan jó és rossz példát is láthattunk. Nagyon szomorú vagyok, hogy azt kell mondjam, jó példákat a kormánypárti képviselők mutattak. Ezért is gondoljuk azt (Szilágyi György: Deutsch Tamás! Miben mutattak jó példát?) , hogy ha valaki nemzeti érdekképviseletet szeretne látni az Európai Parlamentben is, akkor a kormánypártok képviselőjelöltjeinek kell bizalmat szavaznia. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.) Dr. Lukács László György (Jobbik) - az emberi erőforrások miniszterének - „Mennyire hiteles a kormány politikája?” címmel ELNÖK: