Országgyűlési Napló - 2019. évi tavaszi ülésszak
2019. június 12. szerda - 71. szám - A hosszú távú részvényesi szerepvállalás ösztönzéséről és egyes törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - WITZMANN MIHÁLY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről:
1826 több okból is fontosnak nevezhető, ugyanis egyre inkább megfigyelhető, hogy a vil ágban a pénz- és tőkepiaci befektetők túlságosan rövid távú megtérülésre összpontosítanak, mely az optimálistól elmaradó vállalatirányítási és teljesítménymutatót eredményez. Fontos hangsúlyozni, hogy a még nagyobb prudencia érdekében szükségessé vált a tá rsasági tulajdonosi kontroll megerősítése, ennek értelmében pedig az irányelv részletes szabályokat állapít meg a részvényesek azonosítására és a társasági eseményekről való tájékoztatás megadására is, továbbá arra is, hogy az intézményi befektetőknek, esz közkezelőknek szerepvállalási politikájukról milyen módon kell számot adniuk. (17.50) Szabályozásra kerül az is, hogy a részvényesi képviseleti tanácsadóknak magatartási kódexszel kell rendelkezniük, azt pedig nyilvánosságra kell hozniuk. Az uniós iránye lv egyúttal rendelkezik a társaság igazgatói tekintetében a javadalmazási politika kötelező kialakításáról és annak a részvényesek elé történő viteléről egyaránt. A társaságnak a javadalmazási politika végrehajtásáról javadalmazási jelentést kell készíteni e és közzétennie. A javaslatnak egy rövid, de szintén kiemelendő része az elektronikus hírközlésről szóló szakasza, amely többek között arra irányul, hogy a mobil rádiótelefonszolgáltatást nyújtó, elektronikus hírközlési szolgáltatók a hivatásos katasztró favédelmi szerv központi szerve által meghatározott, olyan műszaki rendszert alakítsanak ki, illetve valósítsanak meg, amelynek alkalmazásával szükség esetén egy adott területen az érintett lakosságot akár rövid szöveges üzenetben, smsben riasztani és táj ékoztatni lehessen. A fogyasztóvédelmi törvény módosítása kapcsán az alábbiakat jegyezném meg. Sokan gondolják, gondolták, illetőleg tapasztalják úgy, hogy a békéltető testületek működése megérett a reformra, ugyanis a jelenlegi szabályok alapján négyévent e alakulnak újjá. A legutóbbi négyéves mandátuma egyébként ezeknek a testületeknek 2019. december 31én jár le. A testületek mandátumának megszűnése előtt pedig 120nappal kell megkezdeni a testületek újjászervező munkáját. A 2019. szeptember 1jei hatályba lépés indoka, hogy már az előterjesztésben szereplő új szabályok alapján kerüljenek ezek az újjászervezések megvalósításra a békéltető testületek számára. A sokszor bürokratikus és átláthatatlan kiválasztási eljárás megváltoztatásával a békéltető testületi tagság kapuja mindenki előtt nyitva áll. Az elnökök által félreértelmezett függetlenség megszűnik, döntésében természetesen ezt követően is független és pártatlan lesz minden eljáró tanács, ugyanakkor a szakmai színvonal erősítése érdekében szükséges a te stületek feletti kontroll biztosítása. A szakmaiság növelése érdekében szükséges az egységes eljárási szabályzat megalkotása is. A testületi taglétszám módosításával és a finanszírozási rendszer átalakításával minden bizonnyal hatékonyabban fognak működni ezek a békéltető testületek, s fontosnak tartom azt is kihangsúlyozni, hogy itt a módosítás kapcsán 19 területi kamara is megfogalmazta álláspontját, és egyhangúlag támogatta. Ez a tény is, azt gondolom, jól igazolja és támasztja alá a megalapozottságát en nek a jogszabálymódosításnak, ennek a tervezetnek. Legutoljára pedig hadd beszéljek én is az elektromobilitást érintő szabályozásokról. A hazai elektromobilitási piac kereteinek a működését leképező, alapvető szabályok rögzítése az elektromobilitás elterj edésének nélkülözhetetlen eleme. Mivel a piac még nem érte el a szükséges érettségi szintet, nincsenek egységes szabályozási keretek, ezért kulcsszerepe van a központi szerepvállalásnak és koordinációnak az egységes jogszabályi keretrendszer megalkotásában . Úgy látom, hogy az előterjesztésben javasoltak elfogadásával folytatódik a hazai elektromobilitási piac fejlődését támogató szabályozási környezet kialakítása és kiszélesítése, ami remélhetőleg megalapozza az elektromobilitás hosszú távú, jövőbe mutató f ejlődését. Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem önöket, hogy a vitát követően szavazataikkal támogassák ezt a javaslatcsomagot. Meglátásom szerint a fentebb felsorolt intézkedések mindegyike hétköznapi életünket jobbító javaslat, amelyek egyúttal egyébként uni ós irányelveket is szolgálnak.