Országgyűlési Napló - 2019. évi tavaszi ülésszak
2019. június 3. hétfő - 69. szám - Napirend utáni felszólalások: - ELNÖK:
1593 népesedési többlet itthon, önerőből álljon helyre és kerüljön sor ennek az elérésére, ne pedig valamifajta idegen behatá s eredményeképpen. Éppen ezért szegezem önöknek a kérdést: nem gondolják, hogy ezen tízezres nagyságrendű családtömeg esetében akár százakra tehető a vágyott, de világra nem jövő gyermekek száma? És ha ezt az egész társadalmi csoportot vizsgáljuk, tehát az t a jóval millió fölötti személyt, akit ez az elképesztő hitelválságnak nevezett szörnyűség elért, akkor bizony nem túlzás azt mondani, hogy a mindenkori éves demográfiai mutatókon bizony nyomot hagy az a rendezetlen társadalmi katasztrófa, ami egyfajta ka taklizmába fordult. Azt is szeretném elmondani, ha azt vizsgáljuk, hogy miért csökken megint az élveszületések száma, miért romlik a termékenységi mutató, akkor egyetértek abban - a balliberális megfogalmazások félrevezetnek , hogy abszolút tévút lenne pu sztán azt vizsgálni, hogy az élveszületések száma mennyi, mert látjuk, hogy megint kevesebb, mint korábban volt, viszont a szülőképes korban lévő hölgyek száma, a bázis, amelyből dolgozhat egy nemzetállam, folyamatos csökkenést mutat. Éppen ezért a puszta matematika itt nem siet a segítségünkre, de az egészen biztos, hogy a termékenységi arányszám, amire önök szoktak hivatkozni, valamit már mutat. Ez szerencsésen fölment 1,54 százalékig; most megint 1,5 alatt van egy nagyon picivel, minimális csökkenésnek i ndult sajnálatos módon. De úgy látom, hogy kormányzati szinten komplett társadalmi osztályok maradnak ki a jövő tervezéséből, és ha ezeket a társadalmi osztályokat bevonnák, vitalizálnák, részt vehetnének Magyarország életében, akkor a változás tetten érhe tő lenne. Kikre gondolunk? Egyrészt gondolunk azon kivándorolt magyar honfitársainkra, akik nem kalandvágyból, hanem jellemzően a kényszer okán mentek el. Az ő esetükben tulajdonképpen semmilyen motivátorral nem találkozunk, ami itthon tarthatná vagy hazah ívhatná őket. A Jobbik által kimunkált bérlakásépítési program kiváló alternatívát nyújthatna, a külföldön dolgozó magyarok számára is megspórolhatná azt a 1015 évet, amit most a bankok karmaiban kell tölteniük annak érdekében, hogy önálló otthonra szert tegyenek. Kimaradnak azok, akik lakáscélú előtakarékosság állami támogatását élvezhették, és mondjuk, később egy CSOKönrészt ebből tudtak biztosítani, szavatolni, elérni. Mára nincs ilyen lehetőségük, hiszen a lakáscélú előtakarékosság állami támogatása m egszűnt, maradt Rogán Antalék lakáslottója a maga kiforratlan formájában és a társadalom széles körei által elérhetetlen módon. Azt is látjuk, hogy átfogó bérrendezés nélkül, legalább a termelékenységi növekedésnek megfelelő bérnövekedés nélkül nem érhető el a kívánt cél, a magyar fiatalok biztonságérzete, az ország gyarapodása. Szélesebb kitekintésben, ha az uniós tagságunkat valaki végrevalahára megvizsgálta volna ebben az EPkampányban, és egy EUmérleget tett volna le az asztalra - amire önök ígéretet tettek 2010ben, kormányhatározat volt erről, és soha nem került ide az EUmérleg, soha nem tudták megmondani, hogy mely ágazatokban vagyunk nyereségesek és hol fizettünk rá az uniós tagságra, de ha elkészült volna egy ilyen , akkor látható lett volna, ho gy a magyarok jóléte a visegrádi országok rangsorában teljes mértékben a legutolsó, és bizony a csatlakozás óta, 15 év alatt nálunk 57 százalékkal emelkedett az egy főre jutó GDP; ez egy impozáns számnak tűnik, de messze a legalacsonyabb az egész régióban. A lengyeleknél 100 százalékos; azt látjuk, hogy a velünk egyszerre az Európai Unióba lépő cseheknél is 62 százalékos; tőlünk északabbra, a Szlovákiának nevezett országban 94 százalékos; a lengyeleknél egyértelmű, 100 százalékos, mint említettem, növekménn yel számolnak a mérések. Magyarország tehát regionális szinten is lemarad, a jövő építéséből hiányoznak komplett társadalmi csoportok (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , ezért válaszokért kiáltanak a felvetett problémák. Közö s felelősségünk, hogy ne maradjon így mindez. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK: