Országgyűlési Napló - 2019. évi tavaszi ülésszak
2019. május 28. kedd - 68. szám - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
1427 a nyugdíjas nagyszülők nem vehetik majd igénybe, csak azok, akik aktív foglalkoztatottak. (Cseresnyés Péter: Mert a nyugdíjasok nyugdíjat kapnak.) Meg kell hogy jegyezzem, az elmúlt években e gy fillérrel nem emelkedett a gyes, az anyasági támogatás és a gyed mértéke sem, miközben persze a gyesnél meg kell jegyeznem, hogy a nagymamagyes körülbelül 18 éve létezik Magyarországon. Ugyanebbe a kategóriába tartozik a bölcsődeépítési program, amit má r nem tudom, hányszor ígértek meg, miközben a férőhelyek száma alig nő. (Németh Szilárd István: Nem igaz! Hazudsz, mint a vízfolyás.) S az is látszik, hogy ma Magyarországon mintegy 80 ezer férőhelyre lenne szükség ahhoz, hogy az aktí v foglalkoztatottak körébe tartozó édesanyák, akik szeretnének dolgozni, a gyerekeiket el tudják helyezni. Summa summarum, kit támogat a kormány? Az látszik, hogy a jól keresőket támogatja, azokat, akiknek meglehetősen sok gyerekük van, illetve azokat, aki k új lakást szeretnének. De nem jobb a helyzet az idősellátás területén sem. A tartós bentlakást biztosító intézményeknél a közelmúltban írásbeli kérdést intéztem az EMMIminiszterhez, és a válaszból kiderült, hogy tartós bentlakásos idősotthoni férőhely 5 3 689 van, de ebből csak 51 957et töltöttek föl. Ezt nem is értjük, miközben olyan sorállás van, hogy az ellátottak vagy az igénylő kliensek jelentős része azért nem kerül sorra, mert időközben meghal. Azt tudjuk, hogy ma 34 288 fő várakozik a statisztiká k szerint, és ahogy említettem, a felük soha nem kerül be bentlakásos idősotthonba, mert sajnálatos módon addigra elhalálozik. Ha megnézzük a statisztikákat, az is látszik, hogy csökkent a pszichiátriai betegek otthonában a férőhelyek száma, radikálisan cs ökkent a fogyatékosotthonokban a férőhelyek száma, csökkent a szenvedélybetegek férőhelyeinek a száma, és jelentősen csökkent a hajléktalanok otthonában, illetve az éjjeli menedékhelyen ellátottak száma is. Itt természetesen a férőhelyekről beszéltem. Rétv ári Bence államtitkár úr, aki nagy valószínűséggel most válaszolni fog, a közelmúltban egy levelet írt nekem az írásbeli kérdésemre, illetve választ küldött. Én megkérdeztem, hogy hány férőhelyet hoztak létre az elmúlt évben, és ebből a válaszból kiderült, hogy mindösszesen 47 férőhelyet biztosított a kormány. Ahogy az előbb fölsoroltam, hogy hogy csökkent a pszichiátriai betegek, a fogyatékosok, a szenvedélybetegek, illetve a hajléktalanok férőhelyeinek a száma, ha ezeket összeadjuk, akkor az látszik, hogy létrehoztak 47 férőhelyet, viszont megszüntettek 678 férőhelyet. Tudom, hogy itt nagyon sok statisztikához értő ember van, főleg a kormányoldalon - kíváncsian várom államtitkár úr válaszát. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK: Kö szönöm szépen, képviselő úr. Ahogy képviselő úr vélelmezte, a kormány nevében Rétvári Bence államtitkár úr válaszol az elhangzottakra. Parancsoljon, államtitkár úr, öné a szó. DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Korózs képviselő úr, engedje meg, hogy olyat idézzek önnek, amit ön sem tud kétségbe vonni: a saját szavait. Azt mondta, hogy az idősellátás terén, a szociális ellátások terén általában több fé rőhelyre, nagyobb támogatásra van szükség. Volt önnek egy olyan időszaka, amikor a szocialista kormányban államtitkár volt, a szocialista frakció tagjaként bizottsági elnök is volt itt a parlamentben. Hát, abban az időszakában mondott egy mondatot, és enge dje meg, hogy most azt idézzem. Nem azt, amikor azt mondta, hogy a szomszédoknak és a barátoknak kellene az idős embereket ellátni, de ebből az időszakából, szó szerint. (Korózs Lajos: Hazugság! Ugye tudja, államtitkár úr, hogy ez szemenszedett hazugság?!) Hát, ha ön a saját szavait hazugságnak tartja, még az előtt, hogy fölolvasnám őket, akkor ez egy eléggé erős önképzavart jelent, de nem biztos, hogy ezzel kilóg a