Országgyűlési Napló - 2019. évi tavaszi ülésszak
2019. április 1. hétfő - 64. szám - Az „egyenlő munkáért egyenlő bér” elvének gyakorlati megvalósítása érdekében szükséges intézkedésekről című határozati javaslat tárgysorozatba-vételi kérelme - ELNÖK: - ARATÓ GERGELY (DK):
1256 Aztán itt vannak a multik, akiknek a kedvéért önök rabszolgasorba taszítanak egy nemzetet. Önök a multikkal eddig hozz ávetőlegesen 80 stratégiai szerződést kötöttek. Ezek a stratégiai szerződések nagyon sok mindent tartalmaznak arról, hogy a magyar kormány hogyan támogatja a multit. De azt nem tartalmazza egyik sem, hogy a multi hogyan emeli a béreket. Igenis, a stratégia i szerződéseket újra kell tárgyalni, rögzítve a béremelés konkrét ütemtervét. Tetszik érteni? Nem rabszolgatörvényre van szükség, nem 400 óra túlórára, hanem érdemi béremelésre van szükség. Önök az elmúlt években átlagosan 12,6 millió forint támogatást adt ak a multiknak minden egyes újonnan létrehozott munkahely után. Ez azt jelenti, hogy a magyar kormány, vagyis a magyar adófizetők négy évre előre kifizették a multik helyett a dolgozók teljes bérköltségét. El tudják önök képzelni, hogy mit meg nem adna egy magyar kis- és középvállalkozás, ha ilyen támogatásban részesülne? Akkor jutna pénz fejlesztésre, modernizálásra, béremelésre. Hovatovább béremelésre már akkor is jutna pénz, ha egyszer a tolvaj politikusok azt mondanák, hogy köszönjük szépen, mostantól n em kell visszaosztani 30 meg 40 százalékot, tessék belőle bért fejleszteni. Van itt pénz, képviselőtársak, béremelésre, csak nem kellene ellopni. Hát, ne tegyék! Helyette támogassák a Jobbik határozati javaslatát a leszakadó országrészekben élők bérfelzárk óztatása érdekében. Ennyit várunk el önöktől. Higgyék el, azoknak a megyéknek, ahol az emberek nem keresik meg a magyar átlagot sem, már nincs sok hátra. Ezeknek a megyéknek, Borsodnak, Szabolcsnak, Nógrádnak, Békésnek, és még sorolhatnám, már nincs sok do bása. De ha nem szavazzák meg az itt élő emberek béremelését, akkor önöknek sincs sok dobásuk. Úgyhogy változtassanak a hozzáállásukon addig, amíg nem késő! (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Most képviselőcsoportonkén t egyegy képviselő 22 perces időkeretben, valamint az elsőként szólásra jelentkező független képviselő szintén 2 perces időkeretben ismertetheti álláspontját. (Jelzésre:) Arató Gergely képviselő úr, Demokratikus Koalíció. (22.10) ARATÓ GERGELY (DK) : Ti sztelt Ház! Hadd kezdjem azzal, hogy fontosnak tartom felhívni a figyelmet arra, hogy pontosan mit ír elő az a határozati javaslat, amiről vitát folytatunk. Ez lényegében három dolgot tesz az asztalra, ha ezt mondhatom. Egyrészt a többségi állami tulajdonú cégek bérpolitikáját. Ez egy olyan ügy, amihez van köze az Országgyűlésnek és a kormányzatnak; a második ügy a kormánnyal stratégiai partnerséget kötött vállalatok bérpolitikája; a harmadik ügy pedig a kis- és közepes vállalkozások környezetének a megtere mtése és átalakítása. Azért kezdem ilyen bonyolultan vagy ilyen hosszadalmasan, mert szeretném világossá tenni, hogy ezt a javaslatot és ennek a javaslatnak a napirendre tűzését azért tudjuk támogatni, mert nemcsak a céllal értünk egyet, tudniillik azzal, hogy csökkenjenek az országon belüli bérkülönbségek, mert az mégsem járja, hogy miközben Budapest gazdasági fejlettsége legalább lassanként közelíti az uniós átlagot, sőt talán meg is haladja azt, eközben vannak az országnak olyan térségei, amelyek a legle szakadóbb régiók közé tartoznak, és ez részben bérkérdés. Nem lehet önmagában béreszközökkel szabályozni, és biztosan nem fog tiltakozni képviselőtársam, ha azt mondom, hogy például majd a határozati javaslat vitájában érdemes lesz arról is beszélni, hogy milyen gazdaságfejlesztési eszközökkel lehet magasabb hozzáadott értékű, jobb bért biztosító munkahelyeket vinni az ország kevésbé fejlett részeibe. De az biztos, hogy azok az eszközök, amelyekre javaslatot tesz a képviselő úr, alkalmasak arra, hogy érdemi vitát folytassunk erről a kérdésről, és megnézzük, hogy állami eszközökkel hogyan lehet, egyébként a piacgazdaságot tiszteletben tartva beavatkozni.