Országgyűlési Napló - 2019. évi tavaszi ülésszak
2019. április 1. hétfő - 64. szám - Az Európai Unió közösségéhez tartozó magyar családokért című törvényjavaslat tárgysorozatba-vételi kérelme - ELNÖK: - DR. VARGA-DAMM ANDREA (Jobbik):
1247 Mi most azt kérjük ennél a napirendnél is, és majd a következő két napirendnél is, hogy engedjék azt, hogy itt, az ország házában az ország problémáiról lehessen beszélni. Azokról a gondokról lehessen beszélni, amelyek a magyar családok több ségét érintik. Tegyék lehetővé azt, hogy beszélhessünk arról, hogy hogyan lehet emelni végre a családi pótlékot. Azt a juttatást, ami minden egyes magyar családhoz eljut, amely nem függ attól, hogy egy család szegény vagy gazdag, mert minden gyerek egyform án értékes. A szegény családba született gyerek is ugyanolyan értékes, mint a jómódú családba született gyerek. Engedjék meg, hogy beszéljünk arról itt a Házban és vitatkozzunk, hogy mit lehet tenni az egészségügyben annak érdekében, hogy arra számíthasson egy szülő, hogy akkor is segítséget kap a gyerekének, ha megbetegszik, ha nincsen a zsebében sok ezer forint arra, hogy magánellátást vagy külön utakat keressen. Hogy engedjék azt, hogy beszéljünk itt az oktatásról, arról, hogy hogyan számíthat egy szülő arra, hogy a gyereke jó iskolát kap, hogy nyelvet tanul, hogy továbbtanulhat akkor is, ha nincsen tele a zsebe, és nem tud sokat fizetni érte. Engedjék meg azt, hogy beszéljünk itt arról és vitatkozzunk itt a Házban, hogy mit kell tenni azért, hogy ne kerü ljenek utcára gyerekes családok, és hogy mit kell tenni azért, hogy olyan lakások jöjjenek létre, amelyek egy normál, átlagos pályakezdőfizetésből is megfizethetők, és nem csak az önök gyerekeinek. Engedjék meg, hogy beszéljünk arról, hogy mit kell tenni annak érdekében, hogy ne kötelezzék 400 túlórára a magyar embereket, és legyen idejük a családjukkal lenni, hogy mit kell tenni annak érdekében, hogy az ápolási díj végre munkaviszonynak számítson, és számíthasson arra egy szülő, hogy ha olyan gyereke van, aki gondozásra szorul, akkor meg tudja teremteni számára legalább a minimális feltételeket. Mi azt kérjük tehát önöktől, hogy ne csak a családok egy részének akarjanak segíteni, hanem végre engedjék meg azt, hogy ebben a Házban érdemi vita folyjon a magya r családok többségét érintő égető, súlyos problémákról. Merthogy ez a felelősségünk, mert egy hazafinak minden család és minden gyerek fontos, nemcsak az, amelyiktől szavazatot remél, mint önöknek. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Most képviselőcsoportonként egyegy képviselő kétkét perces időkeretben, valamint az elsőként szólásra jelentkező független képviselő szintén kétperces időkeretben ismertetheti álláspontját. Elsőként megadom a szót VargaDam m Andrea képviselő asszonynak, a Jobbik frakciója képviselőjének. Parancsoljon, képviselő asszony! DR. VARGADAMM ANDREA (Jobbik) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ami ebben a javaslatban le van írva, az természetesen azo kban a jogszabályokban, amelyek ezen életviszonyokat szabályozzák, mind szerepel, mind megtalálható. Persze két dolgot kivéve. Az egyik az iskolaköteles korhatár, hiszen azt szégyenteljesen ez a kormány 16 éves életkorra lecsökkentette, a másik pedig az ok tatási rendszert érintően ezen javaslatban lévő új elemek, amelyek az oktatási törvényben természetesen sajnos nem így vannak szabályozva. Én ezt a javaslatot egy segélykiáltásnak tekintem, s meg kell mondjam, hogy az elmúlt kilenc év kormányzása után tula jdonképpen indokolt is, hiszen, ha tetszik, ha nem, társadalmunkban az oktatási esélyegyenlőség, a fiatalok nevelésének feltételrendszere oly mértékben romlott a nehezebb sorsú vagy nem gazdag családból jövő gyerekek hátrányára, ami természetes módon az el lenzéki politikusokat arra indítja, hogy ilyen jellegű előterjesztést tegyenek. Meg kell mondjam, hogy én talán lehet, hogy személyemben is egyedülálló vagyok a magyar politika porondján, mert én célul tűztem ki két darab 20as számot. Az egyik 20as szám az, hogy a mai magyar életviszonyok és mai magyar mentális fejlődés szerintem azt diktálja, hogy a fiataloknak 20 éves életkorra emeljük fel az iskolaköteles korhatárt, tekintettel arra, hogy bár jóval minőségibb anyagi körülmények között él soksok gyerek , de kimutatható, hogy a higiéniai és környezeti