Országgyűlési Napló - 2019. évi tavaszi ülésszak
2019. március 25. hétfő - 63. szám - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - DEMETER MÁRTA (LMP): - ELNÖK: - DEMETER MÁRTA (LMP):
1037 molinófirkálásban tudnak fe lmutatni; csak azt tudjuk, hogy minket nem kedvelnek. Ezzel egyébként együtt is tudnánk élni, de hogy mit tennének hozzá az ország dolgaihoz, na, arról nagyon vékony az ismeretünk. Azt tudjuk például, hogy a családtámogatási rendszert ebben a formában eltö rölnék, és azt is, hogy az alapjövedelemmel újra a segélyezést tennék előtérbe egyébként a munkavégzés helyett. Azt is tudjuk, hogy a határzárat is szépen lebontanák. Ezek a tervek egytől egyig a rombolásról szólnak, a jövőbe vetett hit lerombolásáról. Egy ébként a rombolási szándék más megközelítésben is igazolható: ön egy netes portálnak pár napja még azon merengett, nem biztos, hogy lehet tartani az erőszakmentességet, mármint a baloldal, illetve az ellenzék erőszakmentességét; korábban egyébként a decemb eri rongálásokkal is egyetértett. Higgye el, hogy erről a választóknak megvan a véleménye, nem véletlen, hogy önök a mostani választáson sem mernek egyedül elindulni, csak az MSZP alamizsnamandátumában bíznak. A magunk részéről csak egyet kérünk: ne erősza kossággal, ne az önökre jellemző erőszakossággal próbálják meg kompenzálni az érdemi mondandó és a támogatottság hiányát. Azt is mondhatnám, ha már a rombolók közé tartoznak, akkor legalább ne legyenek rá büszkék. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a korm ánypártok soraiban.) ELNÖK: Megköszönöm államtitkár úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Demeter Márta, az LMP képviselője, szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett: „Európa zöld lesz, vagy nem lesz!” címmel. Megadom a szót, képviselő asszony. DEM ETER MÁRTA (LMP) : (Mikrofonhiba.) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Én a magam részéről nem szeretnék hosszan elmerülni a Fidesz és a Néppárt mindenféle vitáiban vagy azok mélységeiben, hiszen teljesen indifferens a magyar emberek szempontjából , hogy mi történik. Annyi zajlik, hogy van egy álvita, van egy kampányfogás, amit mindegyik fél kihasznál a maga javára, egyébként mindannyian teljesen inkompetensek. A Fidesz azért, mert képtelen volt éveken át a magyar emberek érdekeit… (A szónok elé hor dozható mikrofont helyeznek.) ELNÖK: Parancsoljon, képviselő asszony! DEMETER MÁRTA (LMP) : Tehát nem merülnék el a Fidesz és a Néppárt közötti viták mélységeiben, hiszen mindegyik fél totálisan inkompetens: a magyar embereknek teljesen mindegy ez az egész ügy, hiszen a Fidesz képtelen volt a magyar emberek érdekét képviselni kint az Európai Unióban, nem is akarja, és már nem is képes rá, az Európai Néppárt vezetésével egyébként koalícióban pedig képtelen volt két nagy válság kezelésére, a 2008as gazdasági és a 2015ös migrációs válság kezelésére. Tehát ezek a játszmák pusztán pozíciókról szólnak, arról, hogy egyébként önök hogyan próbálják meg elkerülni az európai uniós források ellenőrzését, hogy továbbra is kizárólag a saját meggazdagodásukra használhassá k fel ezeket a forrásokat. Közben a magyar emberekről nem esik szó, a magyar vállalkozások helyzetéről, nem állnak ki a dolgozói bérek javításáért, sem pedig az elmaradott régiók fejlesztéséért. Látszik, hogy a kormány feltétel nélküli kiszolgálója a multi nacionális cégeknek a magyar emberek kárára, és ezért semmi nem drága önöknek, még az EUs klímatervet is vétózzák csak azért, hogy kiszolgálják az autóipari vállalatokat. Nem akarják elfogadni azt, hogy bármilyen határidőt rögzítsenek az EUs széndioxidkibocsátás nullára csökkentésére, semmi nem érdekli önöket, csak és kizárólag a multik kiszolgálása. Az önök részéről teljesen tudatos politika az, hogy a magyar emberek bérét tudatosan alacsonyan tartják. Az autóipar már a 20 százalékát teszi ki a magyar GDPnek, ezzel kiszolgáltatják a magyar gazdaságot, szegénységben tartják a magyar dolgozókat, egy lehetséges válság pedig csődbe is viheti az országot, és ez mind az önök felelőssége. (Dr. Rétvári Bence: Melyik autógyárat zárná be az