Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. szeptember 17. hétfő - 22. szám - Szilágyi György (Jobbik) - tárca nélküli miniszternek - „Ön elment vadászni, Ön meglőtte, a helikopter hazavitte - avagy beszéljünk a vadászatokról, amíg központilag be nem tiltják az erről szóló párbeszédet!” címmel - ELNÖK: - SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik):
61 Köszönöm szépen, államtitkár úr. Öné a szó, képviselő úr. BARCZA ATTILA (Fidesz) : Tisztelt Államtitkár Úr! Köszönöm a tájékoztatást, a választ elfogadom, mindazonáltal fontosnak tartom még kiemelni azt a mai sajtóértesülést is, amely szerint a már korábban említett Migration Aid szervezeten kívül sem a Magyar Helsinki Bizottság, sem az Amnesty International nem kíván bevallást készíteni, és nem fogja befizetni határidőig a 25 százalékos bevándorlási különadót. Azt gondolom, hogy igazán megbotránkoztató ez a hozzáállás az ő részükről, hiszen amíg számtalan alkalommal a jogszabályok betartására szólítanak fel, ők maguk azok, akik szembemennek a törvényi kötelezettségükkel. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok s oraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Viszonválasz illeti meg államtitkár urat. Öné a szó, államtitkár úr. TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, éppen a mai napon jelent meg a sajtóba n, hogy az érintett szervezetek, a Migration Aid és az Amnesty International sem kívánja bevallani és befizetni sem az adót. Ami még külön sajnálatos, hogy ezt a Magyar Helsinki Bizottság is jóváhagyta, hogy ne fizessék be a magyar törvények által meghatár ozott kötelezettséget. Teljesen egyértelmű, hogy a párttá alakítási szándékuk is egy törvény kijátszását próbálja szorgalmazni. Azt kell kimondani, hogy ezek a szervezetek, ezek a Sorosszervezetek arra is képesek és hajlandóak, hogy kijátsszák a magyar tö rvényeket, hogy a migrációs tevékenységüket kiterjesszék. Tehát törvénytelenül próbálnak szembeállni, szembemenni a magyar emberek érdekeivel, a magyar emberek akaratával. Azt gondolom, hogy ezt semmilyen magyar kormány nem hagyhatja. Ezért nyilvánvalóan e zeknek a szervezeteknek az ellenőrzése az adóhatóság által meg fog történni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.) Szilágyi György (Jobbik) - tárca nélküli miniszternek - „Ön elment vadászni, Ön meglőtte, a heliko pter hazavitte - avagy beszéljünk a vadászatokról, amíg központilag be nem tiltják az erről szóló párbeszédet!” címmel ELNÖK: Köszönöm szépen államtitkár úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Szilágyi György, a Jobbik képviselője, azonnali kérdést kívá n feltenni Semjén Zsolt tárca nélküli miniszternek, miniszterelnökhelyettes úrnak: „Ön elment vadászni, Ön meglőtte, a helikopter hazavitte - avagy beszéljünk a vadászatokról, amíg központilag be nem tiltják az erről szóló párbeszédet!” címmel. Öné a szó, képviselő úr. SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnökhelyettes Úr! Először is köszönöm, hogy mint medve a barlangjából előbújt a vadászlesek védelméből, és végre több hét után hajlandó válaszolni a kérdésemre. Ön, bár miniszterelnökhelyettes, a kormány tagja már elég régóta, így politikusként egy nagyon befolyásos ember, de a vadászatai során ön elveszti politikusi jellegét, és állítása szerint magánemberként fogad el olyan többmilliós ajándékokat, amelyeket olyan embe rek adnak, akik később a politika, a kormány hatására több tízszáz milliós támogatásokat kapnak a vállalkozásaikhoz.