Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. szeptember 24. hétfő - 24. szám - Farkas Félix nemzetiségi szószóló - az igazságügyi miniszternek - „Törvényes volt-e a Sargen-tini-jelentés elfogadása?” címmel - FARKAS FÉLIX nemzetiségi szószóló: - ELNÖK: - FARKAS FÉLIX nemzetiségi szószóló:
241 s zereplők, a munkaadók és a munkavállalók alkuja határozza meg. Ebbe természetesen azért a kormányzatnak is van beleszólási lehetősége, közvetlenül a minimálbér, illetve a garantált bérminimum megállapításával. A kafetériajuttatásokra is utalt egy gondolatb an. A kafetériajuttatások a béreknél kedvezőbb feltételekkel adóztak, és valamilyen szinten nyilvánvalóan kiegészítették a javadalmakat, de azzal ön is egyetértett, hiszen a mondandójának többi részéből erre következtethettem, hogy az elérendő cél mégiscsa k az, hogy a munkavállalók munkájuk ellenértékeként egy szabadon felhasználható, tisztességes munkabért kapjanak. A kormány továbbra sem támogatja a béruniós kezdeményezést, sokkal inkább a hosszabb távú bérmegállapodásokat, amire egyébként konkrét példa v an, és a munkaadók, munkavállalók egyetértenek ebben, illetve az életpályamodellek megalkotása, ami szintén kedvező eredményeket mutat. És a konkrét borsodi példa: a tavalyi és az idei jelentős mértékű minimálbéremelésnek és a garantált bérminimum emelésé nek köszönhetően a bérek általában a kevésbé fejlett régiókban növekedtek jobban, így az első félévben pont az ön által említett térségben, BorsodAbaújZemplén megyében 13,4 százalékkal, vagy a közeli SzabolcsSzatmárBereg megyében pedig 12 százalékkal, tehát az országos átlagot meghaladó mértékben. Emellett nyilvánvalóan azt is látni kell, hogy ezekben a megyékben valóban alacsonyabb az átlagjövedelem, de ha a felzárkózás így folytatódik, akkor reméljük, hogy hamarosan majd ez kiegyenlítődik. Köszönöm sz épen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Megköszönöm államtitkár úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! A kérdések tárgyalásának végére értünk. Farkas Félix nemzetiségi szószóló - az igazságügyi miniszternek - „Törvényes vol te a Sargentinijelentés elfogadása?” címmel Tisztelt Országgyűlés! Farkas Félix nemzetiségi szószóló kérdést kíván feltenni az igazságügyi miniszternek: „Törvényes volte a Sargentinijelentés elfogadása?” címmel. (Moraj és derültség az ellenzéki pártok soraiban.) Szószóló úr, öné a szó. (Gyöngyösi Márton közbeszól.) Képviselőtársaim! Ha kérhetném önöket, szószóló úr kapott szót. FARKAS FÉLIX nemzetiségi szószóló : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Lehet, hogy önöknek vicces, nekem nem. (Közbeszólás a Jobb ik soraiból: Siralmas!) Ugyanis 24 éves önkormányzati képviselői gyakorlatom során minden esetben az volt a helyes, hogy a határozathozatalnál a jelen levő képviselők tartózkodó szavazata a nem szavazatokat erősítette. Kérdezem államtitkár urat tehát, hogy a Sargentinijelentés elfogadása szabályos és törvényes volte (Gyöngyösi Márton: Ez most komoly?) , mert véleményem szerint tartózkodó szavazatok figyelmen kívül hagyása sem nem szabályos, sem nem törvényes nem volt. (Közbeszólás a Jobbik soraiból: A Fide sz írta? - Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) Kérdezem ezt azért is, mert a hazai roma… (Közbeszólások a Jobbik soraiból: Melyik minisztérium adta?) Én olyan türelmesen végighallgattam önöket, uraim. ELNÖK: Képviselőtársaim! Legyenek szívesek, ennyire ti szteljék meg a szószólót! Szót kapott, tessék, szószóló úr! Parancsoljon! FARKAS FÉLIX nemzetiségi szószóló :