Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. október 30. kedd - 35. szám - Az egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - ANDER BALÁZS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
1437 visszavonására és módosítására a bejelentés napján délelőtt 8 óráig nyitva álló határidőt 9 órára módosítja. Saját tapasztalataim szerint is nagyon fontos ez a módosítás, hisz sok méltánytalan bünte tést kaphattak, szenvedtek el a munkaadók a korábbi szabályozás miatt ezen szabály okán, és ennek a módosítása különösen fontos sok magyarországi térség számára, ahol ez a munkamód nagyon fontos és létformákat ment meg, illetve azáltal, hogy nem lesznek bü ntetve a vállalkozók, ezzel talán még az ő részükre is könnyebbé tesszük ezt a törvénymódosítást. Tisztelt Képviselőtársaim! A benyújtott javaslat jól szolgálja a kormány által megfogalmazott foglalkoztatáspolitikai célok továbbvitelét, ezért arra kérem ön öket, bár a törvény aposztrofálását lehetne salátatörvénynek szintén mondani, de a frakciónkhoz hasonlóan támogassák ezt. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönjük, képviselő úr. Most megadom a szót Ander Ba lázs képviselő úrnak, a Jobbik képviselőcsoportja vezérszónokának. ANDER BALÁZS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításával kapcsolatos, előttünk fekvő törvényjavaslat hat korábbi törvényt módosít: a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról, a közalkalmazottak jogállásáról, a munkavédelemről, a Bérgarancia Alapról, a munkaügyi ellenőrzésről és az egyszerűsített foglalkoztatásról szól ó törvényeket. Amikor egy ilyen salátacsomagot megkapunk, meg kell hogy mondjam, bizony vannak bennünk félelmek, és ezek a félelmek egyáltalán nem alaptalanok, gondoljunk csak arra, hogy milyen bűvészmutatványai voltak, teszem azt, Bánki Erik képviselőtárs unknak a Fideszfrakcióból, aki otthon leült, elkezdte vakargatni a kis kobakját, és valami népboldogító, hatalmas ötlet mint valami isteni szikra onnét kipattant; így történt annak idején a munkaidőkerettel kapcsolatos agymenése során is, ami olyan formáb an módosította volna a munka törvénykönyvét, hogy azt nyugodtan nevezhettük volna akár rabszolgatörvénykönyvnekis. Ezek a félelmek tehát sokszor bizony sajnos jogosak, az, hogy óvatosnak kell lennünk, az bizony szintén megalapozott. (14.50) Miért is mondo m ezt? Tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, önök, illetve az önök kormányzata a munkaerőpiaci rugalmasság szlogenjét mint valami neoliberális bunkót forgatva szétcsapott a munkavállalói jogok között, és azt kell hogy mondjam, a magyar munkavállalókat eg yoldalúan kiszolgáltatták a tőkeérdekeknek, és ez nem valami ócska, balos duma, valami lejárt lemez, hanem ez a magyar rögvalóság. Ha önök beszélnek átlagos magyar munkavállalókkal, akkor bizony a panasz sok esetben teljesen jogos a részükről. Emlékezzünk arra, amikor Orbán Viktor arab befektetőknek úgy kívánta eladni a magyar munkavállalókat, hogy azok milyen olcsók, és tulajdonképpen a hátukon akár fát is lehetne vágni. Ez jelentette vagy ez jelenti most már Magyarországon évtizedek óta a fő tőkevonzó kép ességét a hazai, egyébként jól képzett, és valóban sajnos sok esetben igenigen türelmes munkavállalóknak. Ha megkérdezzük azt, hogy mit ér a magyar munkás vagy mit ér a munkás, hogyha magyar, akkor bizony arra az a válasz lehetne, hogy önök, az önök kormá nyzata számára munkaerőállati sorban tartott, olcsón kizsigerelhető bérrabszolga. (Moraj a kormányzó pártok padsoraiból.) Lehet ezen felháborodni, képviselőtársaim, csak az a helyzet, amikor mondjuk, a román nettó minimálbér most már nominálértékben is meg előzi a magyart, vásárlóerőértékét nézve eddig is ránk vertek, akkor nincsen miről beszélni, akkor megint csak azt tudom mondani, hogy ez a szomorú magyar valóság. (Közbeszólás a kormányzó pártok padsoraiból: Nem igaz! - F. Kovács Sándor: Kamu!) És ha van is ennek a törvényjavaslatnak - mert van, gyorsan elmondom itt zárójelben, igen, van, képviselőtársam - támogatható eleme, akkor arra viszont azt kell hogy mondjuk, hogy az megkésett, és sokkal előbb kellett volna, mondjuk, úgy nyolc évvel ezelőtt kellett volna önöknek ilyen