Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. október 16. kedd - 30. szám - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - DR. MELLÁR TAMÁS (Párbeszéd):
869 hogy: „Akkor lenne négymillió szegény, ha eltekintenénk a szociális támogatástól, a gyestől a családi pótlékon át egészen a nyugdíjig.” Ön sz erint tehát a nyugdíj egy szociális támogatás, ami csak azért kell, hogy a szegénységtől megóvja az embereket. „Így csak egymillió” - mondja ön. „Igaz, nem egészen hárommillióan a létminimum alatt vannak, de mégsem nyomorúságban, hanem úgymond tisztes szeg énységben élnek.” Itt magyarázza ön azt, hogy a saját kormányuk vezetése alatt hogyan került négymillió ember szegénységbe, hogyan került a nélkülözés határára, és ezzel szemben ön most az elmúlt időszak intézkedéseit kevesli, miközben a saját szegénységi bizonyítványukat önök állították ki; ön is ennek az újságnak a hasábjain, illetőleg Ferge Zsuzsa is elég egyértelmű nyilatkozatot tett az önök szociálpolitikájával kapcsolatban. Önök tehát elvettek a nyugdíjasoktól egyhavi nyugdíjat, 2,2 millió embertől, é s mindemellett még a Nyugdíjbiztosítási Alap hiányát is az egekbe emelték: saját miniszterük is elismerte, hogy legalább 200 milliárd, a valóságban 320 milliárd forint volt ennek a hiánya. Ezzel szemben mi bevezettük a „Nők 40”et, amit immáron több mint 2 30 ezer nő tudott igénybe venni, negyven év munkaviszony és gyermeknevelés után nyugdíjba tudtak vonulni. Bevezettük azokat az intézkedéseket, amelyek révén akár például nyugdíjprémium vagy más ellátás érkezik a nyugdíjasokhoz. Ha megnézi ön, hogy mikor fi zettünk ki nyugdíjprémiumot, csak az előző évet és idei évet találja. Az idei nyugdíjprémium összege egy átlagnyugdíj esetén is 18 ezer forintot tesz ki, de abban az esetben, ha valakinek már 80 ezer forintot elér a nyugdíja, akkor a maximális 18 ezer fori ntos összeget kapja, ami magasabb, mint a tavalyi. Várhatóan a novemberi nyugdíjjal együtt kapják ezt meg a nyugdíjasok, és nemcsak a nyugdíjasok, hanem a „Nők 40”ben részesülők, a baleseti járadékban, a rokkantsági ellátásban részesülők szintén megkapják ; a kormány erre 41,3 milliárd forintot biztosít. 1,9 millióan részesülnek azért nyugdíjprémiumban, mert időskori ellátásban részesülnek, és 594 ezren pedig egyszerű juttatásban részesülnek, mert ugyan nem időskori nyugdíjasok, de ehhez hasonló járadékot k apnak. 2017ben pedig 24 milliárd forintot fordítottunk nyugdíjprémiumra, és a nyugdíjkiegészítésre is 24 milliárd forintot. Itt utasítanám vissza azt a feltételezést öntől, amely szerint bármikor is rosszul tudnának járni a nyugdíjasok: akár magasabb, ak ár alacsonyabb az infláció a tervezettnél, a nyugdíjasok rosszul nem tudnak járni, hiszen ha magasabb, a különbözetet nyugdíjkiegészítésként megkapják, ha alacsonyabb, akkor pedig a különbözetet ők kvázi megnyerték (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) ; ezért nőtt közel 10 százalékkal a nyugdíjak vásárlóértéke. Ha pedig az önök számítási módszerét alkalmaznánk (Az elnök ismét csenget.) , akkor 2016ig a nyugdíjasok 4090 forinttal kaptak volna kevesebbet havonta. Köszönöm szépen. (Taps a kormán ypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Napirend előtti felszólalásra jelentkezett Mellár Tamás képviselő úr, a Párbeszédképviselőcsoport képviselője: „Aktuális ügyekről” címmel. Öné a szó, Mellár képviselő úr. DR. MELLÁ R TAMÁS (Párbeszéd) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársak! A mai alkalommal a „Létszámleépítés a közszférában” című témáról szeretnék néhány szót ejteni. Az elmúlt napokban bizonytalanság és félelem uralkodott el az állami alkalm azottak körében, hiszen több fórumon is félhivatalosan bejelentésre került az, hogy jelentős létszámcsökkentést fognak végrehajtani a közszférában, de nem lehet pontosan tudni azt, hogy hány főt bocsátanak el, melyik szektorból, milyen elvek alapján fog ez megtörténni. A kormány kettős célt tűzött ki, és egy csapásra két legyet szeretne leütni: az egyik az állami kiadások csökkentése lenne az állami alkalmazottak számának csökkentésével, a másik pedig az, hogy a versenyszféra számára adnának némi segítséget , a versenyszférában a létszámhiányt enyhíthetnék ezzel az intézkedéssel.