Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. október 8. hétfő - 28. szám - Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) - a miniszterelnöknek - „Ki a gyilkos?” címmel - ELNÖK: - BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): - ELNÖK: - GULYÁS GERGELY, a Miniszterelnökséget vezető miniszter:
711 ezek szerint Rétvári államtitkár úr elmo ndott, hogy egy beteg orvosi kezelése során történt halálából való politikai haszonszerzés szándéka szerintem elítélendő. Lázár miniszter úrnak az ezzel kapcsolatos nyilatkozata azért nem idézhető ide, vagy ideidézhető, de azért nem azonos a helyzet, hisze n akkor önök be akarták záratni a hódmezővásárhelyi kórházat, és ennek volt a következménye, amit ön említett. Itt erről nincs szó, itt egy konkrét esetből próbálnak meg önök politikai ügyet kovácsolni, amit természetesen ki kell vizsgálni, ezért rendelt e l a minisztérium vizsgálatot. Ennek a vizsgálatnak az eredménye szerint, a szakértői vizsgálat megállapítása szerint az a helyzet, ami az adott felmondás kapcsán a kardiológiai intézetben kialakult, semmilyen formában nem befolyásolta a beteg elhalálozását . Sőt, szeretném jelezni, hogy a szakértői vizsgálat - még akkor is, ha ennek esetleg későbbi más eljárásokban lehet jelentősége - azt mondta ki, hogy a beteget az észlelést követő legrövidebb idő alatt meg kellett volna operálni, és ez nem történt meg, ez pedig, ha valakinek a felelőssége, akkor lehet, hogy jogi értelemben a kórházé, de az orvosszakmai hiba elkövetéséért viszont pont azt terheli felelősség, akit (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Vékony jégre mentek…) önök most már hetek óta itt védenek. Tehá t ilyen értelemben ez is egy teljesen téves megállapítás. Azt szeretném jelezni, hogy 2010 óta 650 milliárd forinttal többet fordítunk egészségügyi ellátásra, ennek köszönhetően felére csökkent az orvosok elvándorlása, és jelentős, kézzelfogható béremelés történt: 2016ban és 2017ben az orvosok alapbére 56,8 százalékkal, a szakdolgozók alapbére pedig ’16 és ’19 között 65,5 százalékkal nőtt. Lehet azt mondani, hogy ez kevés, de lényegesen több, mint ami a szocialista kormányzás alatt történt. Köszönöm szépe n. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Egyperces viszontválaszra Bangóné Borbély Ildikó képviselő asszonyé a szó. Parancsoljon! BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP) : Tudja, miniszter úr, úgy hibáztatni az orvost, hogy még a vizs gálat le sem zárult, azért ez szerintem egy kicsit álságos. Egy ember meghalt. A hét végén Tiffán Zsolt volt fideszes országgyűlési képviselő megvédte az orvost, majd, láss csodát, eltűnt a Facebookoldaláról ez a bejegyzés, meg még magát a profilját is el tüntették. (Közbeszólások az ellenzék soraiból.) Ha egy fideszes próbálja lényegében megvédeni, akkor, úgy látszik, intézkednek. Hadd idézzem önt, a hét végén azt nyilatkozta a román népszavazással kapcsolatban, hogy minden gyereknek joga van egy anyához é s egy apához, és ezt semmilyen más formában pótolni nem lehet. Miniszter úr, személyeskedni fogok: mi lett volna, ha az ön édesapjával történik ez, vagy a testvérével, vagy a gyerekével? Mondja már meg nekem, hogy akkor mi történt volna! (Dr. Rétvári Bence közbeszól.) Vagy, államtitkár úr, ha a maga édesapja fekszik ott benn a kórházban vagy szívbeteg, akkor ez történik? Hát, megesküszöm rá, hogy nem; nem ez történik ebben az országban! Hanem azonnal tudtak volna intézkedni, és ma Kásler Miklós nem lenne mi niszter! (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) De nem ez történt! Egy átlagember meghalt, és önök rohadtul nem foglalkoznak vele (Dr. Rétvári Bence: Képviselő asszony! - Dr. Völner Pál: Stílus!) , hanem mosdatják a politikusokat! Ne haragudjanak, ez most már tényleg tűrhetetlen! (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen. Egyperces viszonválasz illeti meg a miniszter urat is. Parancsoljon, miniszter úr! GULYÁS GERGELY, a Miniszterelnökséget vezető miniszter :