Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. október 3. szerda - 27. szám - A Magyarország szuverenitásának megvédéséről és a Magyarországgal szembeni rágalmak visszautasításáról szóló határozati javaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: - ELNÖK:
520 ellen. Gyurcsány Ferenc szerint, akit sz intén üdvözlünk még itt a Házban, még a kutyapiszoktól is jobban kell félni, mint a terroristáktól. Parádés biztonsági helyzetértékelés! A Párbeszéd egyik elnöke azt mondta, hogy egy hazafi erre a jelentésre csakis igennel szavazhat. Meg is szavazták. Mint mondták, hálásak Sargentini asszonynak. Ugyanennek a pártnak az az álláspontja, hogy a betelepítési kvótarendszer a létező legjobb a megoldási javaslatok közül. Aláírást is gyűjtöttek ennek érdekében, és meg is szavazták az Európai Parlamentben. A Jobbik a Tavaresjelentés megszavazására még azt mondta, hogy hazaárulás, de ebben az esetben már teljesen betagozódott, a baloldali kórusba, mindezt úgy, hogy a párt korábban még uniós zászlót is égetett. Nagyonnagyon csúnya történet! Tisztelt Ház! Ha nemcsak a magyar ellenzék körében, hanem az Európai Parlamentben is megnézzük, hogy kik szavazták meg a Sargentinijelentést, akkor ott is óriási átfedés lesz azokkal, akik a bevándorlást is támogatják. (11.00) Így ennek az egész Sargentinipapírnak az az egyetlen pozitívuma megvan, hogy világossá tette, hol is húzódnak most a törésvonalak a nemzeti identitás, a keresztény kultúra védelme és a migráció ügyében. (Zaj, közbeszólás az ellenzéki oldalról.) És ez azt is jelenti, hogy az uniós intézményekben az a helyzet, legyünk őszinték, ma még a bevándorlást támogató képviselők, politikusok, döntéshozók vannak többségben. De ez jövő tavasszal megváltozhat. Ezért is akarják még most, ezekben a hetekben tető alá hozni a még a korábbinál is kockázatosabb bevándor lást támogató terveket. Például átruháznák a határvédelem jogát Brüsszelre. (Dr. Vadai Ágnes: Ez egész egyszerűen nem igaz.) Májusban minden európai állampolgár elmondhatja majd a véleményét ezekről a kérdésekről. Nekünk mindenesetre az az előnyünk megvan, hogy a magyarok már világosan elmondták, mit gondolnak erről. Népszavazáson, konzultációkon és az országgyűlési választáson is egyértelmű üzenetet küldtek. Először is, a magyarok számára fontos az ország biztonsága és a keresztény kultúra védelme. Másodjá ra, nem szeretnék, ha jogköröket vennének ki a kezünkből, bármilyen stratégiai területről is legyen szó. És harmadjára, nem fogják hagyni, hogy ebből az országból bevándorlóországot csináljanak. (Kunhalmi Ágnes folyamatosan közbeszól.) Mindezek miatt a kor mány nagyon is támogatja, hogy az Országgyűlés egy nagyon erős üzenetet küldjön a jelentés elfogadóinak. ELNÖK: Kunhalmi Képviselő Asszony! Meglesz a lehetősége - bocsásson meg, államtitkár úr! , meglesz a lehetősége felszólalni, a felszólalók listáján sz erepel. Akkor tegye meg ezt, kérem! Köszönöm. (Taps a kormánypárti padsorokban.) DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára : Majd ugyanilyen hangerővel legyen szíves tájékoztatni a Házat, miért mondta azt, hogy a bevándorlás álprobléma, és miért szavazták meg a betelepítést. Európa miatt? Hát, aligha. (Kunhalmi Ágnes: Idézni csak pontosan!) Szóval, mindezek miatt a kormány támogatja, hogy az Országgyűlés egy nagyon erős üzenetet küldjön a jelentés elfogadóinak. Az üzenet lényege pedig az, ho gy nem vehetik el tőlünk a döntés jogát az életünket leginkább meghatározó kérdésekben. És azok az ellenzéki képviselők, akik bármilyen megfontolásból az országot támadják, nyugodtan megmondhatják külföldi szövetségeseiknek, hogy a kormány készen áll a pol itikai küzdelemre, nem fogunk engedni a zsarolásnak. (Arató Gergely: Kormányozni kéne, nem küzdeni!) Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK: