Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. december 13. csütörtök - 51. szám - Ügyrendi kérdésben felszólaló: - ELNÖK: - DR. VARGA-DAMM ANDREA (Jobbik):
3391 kifejezetten elfogadásra ajánlott, ugyanis nemcsak magyar, hanem európai szinten is kiváló eredményeket ért el. Egy ellenzéki felszólaló volt VargaDamm Andrea személ yében, az ő vonatkozásában tulajdonképpen elnök asszony megint csak mindenre megadta a választ, én azonban egy dologra, amit az elején képviselő asszony feszegetett, a jelenléttel kapcsolatban a következő megállapítást tenném. Ha körbenézünk és megnézzük, hogy milyen volt most az OBH 2017. évi beszámolója kapcsán a jelenlét, akkor objektív tényként megállapítható, hogy úgy a Fidesz frakciója, mint a KDNP frakciója képviseltette magát, és fideszes és KDNPs képviselők is felszólaltak, részt vettek a vitában. Ezzel szemben, ha megnézzük az ellenzéki képviselőket, akkor az öt frakcióból három nem is volt jelen, és a két jelen lévő frakcióból pedig aktívan csak egy vett részt képviselő asszony jóvoltából a vitában. A közigazgatási bíróságok tekintetében pedig, b ár ez nem tartozik annyira szorosan az OBH 2017. évi beszámolójához, de hogy a tisztelt hallgatók is, nézők is pontosan értsék, föltette képviselő asszony azt a kérdést, hogy miért kell ez a közigazgatási bíróság, ha olyan jól végzik a jelenlegi bírósági k eretek között a munkájukat. Tisztelt képviselő asszony, azért kell, hogy még jobban tudják végezni. (Dr. VargaDamm Andrea: Na, ne! - Z. Kárpát Dániel tapsol.) Azért, hogy még jobban tudják végezni, és képviselő asszony, ez nem magyar találmány, az osztrák ok is bevezették három évvel ezelőtt (Dr. VargaDamm Andrea közbeszól.), az osztrákok is bevezették a közigazgatási bíróságot. Ahhoz képest, hogy Ausztria 1955ben megkapta az örök semlegességet, Magyarországra is ez az örök semlegesség vonatkozott volna, ha három nappal korábban nem kényszerítik be Magyarországot a Varsói Szerződésbe, ezért, mivel Magyarország már egy katonai csoportnak lett a tagja, ezért rá már nem vonatkozhatott az örök semlegesség, mint ami Ausztriára. Tehát Ausztria 1955től organikus an fejlődve, saját alkotmányát kialakítva, három évvel ezelőtt, azaz 2015ben jutott el oda, hogy közigazgatási bíróságról szóló törvényt hozott. Ehhez képest, képviselő asszony, az a helyzet, hogy mi egész gyorsan jutottunk el, bár kisebb vargabetűkkel, m ert 1949ben, a szovjet szuronyok árnyékában Magyarországra rákényszerítettek egy szovjet típusú alkotmányt, és azzal egyidejűleg megszüntették az addig kiválóan működő közigazgatási bíróságot. Nekünk egy új Alaptörvényt kellett hozni - tudja, az a húsvéti Alaptörvény , és ezt követően rendbe kellett tennünk nyilván először a polgári jogi, büntetőjogi, anyagi jogi, aztán az eljárási jogi szabályokat, és most került sor arra, hogy a közigazgatási bíróság kérdését is rendbe tegyük. Tehát ahhoz képest, hogy A usztriában 1955től volt erre lehetőség, nálunk 1990től nyílt meg, három év különbséggel, úgy gondolom, hogy ezt a csaknem 45 évet elég gyorsan behoztuk. Köszönöm szépen, és kérem, hogy támogassák a törvényjavaslatot. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Ta ps a kormánypártok soraiban.) Ügyrendi kérdésben felszólaló: ELNÖK: Köszönjük szépen. VargaDamm Andrea képviselő asszony ügyrend ben jelentkezett, egy percben megadom a szót. DR. VARGADAMM ANDREA (Jobbik) : Köszönöm szépen. Szer etném tisztelettel megkérdezni elnök urat, hogy részeltetünke ma képviselők ugyanabban a kegyben, mint tegnap, hogy 190 képviselő legalább távol van most, de bízhatunke abban, hogy ezek szerint ma is úgy vane jelezve, hogy itt vannak, merthogy tegnap ót a megtudtuk, hogy egy új rendszer van a Magyar Országgyűlésben (Z. Kárpát Dániel: Betegyem a kártyám vagy ne?) , ez pedig az, hogy nem is kell itt lennie még az épületben sem a képviselőnek, és