Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. december 10. hétfő - 48. szám - Az energetikai tárgyú törvények, valamint egyes klímapolitikai és adózási tárgyú törvények módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott összegző bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája
3160 Most a képviselői felszólalások következnek, képviselői felszólalásokra van lehetőség. Kérdezem képv iselőtársaimat, kívánnake felszólalni. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok, a vitát lezárom. Államtitkár urat kérdezem, hogy kíváne. (Jelzésre.) Igen, öné a szó, államtitkár úr. CSERESNYÉS PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az egyes kutatásfejlesztéssel, valamint a szakképzéssel összefüggő törvények módosításáról szóló T/3296. számú törvényjavaslat részletes vitája során kisebb kérdésekben pontosít ott szövegének elfogadásával az Országgyűlés egy újabb intézkedéssel segítheti, hogy a szakképzés és a kutatásfejlesztés Magyarországon még magasabb fokozatba kapcsolhasson. A törvényjavaslat első része, a 65 év feletti Széchenyidíjas tudósok tudományos alkotói járadékának bevezetése nemcsak a kormánypártok, hanem az ellenzék részéről is komoly támogatást kapott. A törvényjavaslat második része, a szakképzési tárgyú módosítások kapcsán sajnos ismét kiderült, hogy kevés olyan ügy van, amelyet az ellenzéki pártok ne lennének készek alárendelni politikai retorikájuknak. Noha ők is egyetértettek a további fejlesztések szükségességében, érdemi, előremutató javaslatot nem fogalmaztak meg. Visszatekintve a vitában elhangzottakra, talán érdemes még egyszer elmonda ni és rögzíteni, hogy mire is irányulnak a szakképzési rendszer javasolt módosításai. Egyrészt a kancellári rendszer bevezetése… - egy újabb szakember beállításával, a struktúrába való beépítésével a szakmai munkát tudja segíteni. Miután nagyon komoly munk a folyik, oktatói, nevelői és szakképzési munka folyik a szakképzési centrumok intézményeiben, egy olyan, gazdálkodáshoz értő szakember kellett, aki a megfelelő gazdálkodást a jó gazda szemével tudja szakemberként irányítani. A törvényjavaslat harmadik rés ze a központi költségvetés által finanszírozott egyetemi kutatóhelyeken létrehozott szellemi alkotások hasznosítását elősegítő szabályozási környezet létrehozására irányul. Horváth László képviselő úr felszólalásában az indoka és szükségessége ennek a módo sításnak elhangzott, nem szeretném ezt ismételni. Még visszatérve egy kicsit a szakképzésre: a szakképzésben a digitális tudás elterjesztése a digitális jóléti program keretein belül történik meg, és ennek a jogszabályi környezetét foglalja magába ez a tör vényjavaslat. Megköszönöm a törvényjavaslat tárgyalása során mindenkinek a véleményét, és arra kérem önöket, miután a módosítások többségében egyetértés volt és támogatás volt akár az ellenzéki oldalról is, hogy a törvényjavaslatot majd szavazatukkal támog atni szíveskedjenek. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.) (17.10) ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatalokra a szerdai ülésnapon kerül sor. Az energetikai tárgyú törvények, va lamint egyes klímapolitikai és adózási tárgyú törvények módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott összegző bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az energetikai tárgyú törvények, valamin t egyes klímapolitikai és adózási tárgyú törvények módosításáról szóló előterjesztéshez benyújtott összegző bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája. A kormányelőterjesztés