Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. december 3. hétfő - 47. szám - Napirend utáni felszólalások: - ELNÖK: - DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik):
3092 S bár van ez az egyesület, ami nagyon fontos munkát végzett, és ismételten szeretnénk Dallos Zsuzsannának megköszönni a munkáját, ez nemcsak az ő munkája kellene hogy legyen, han em a magyar kormányé is. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK: Köszönöm, Ungár Péter képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! „Ami, ma nem hangzott el a T. Házban, pedig kellett volna róla beszélni” címmel jelentkezett napirend utáni felszólalásra Lukács László György, a Jobbik képviselője. Öné a szó, képviselő úr, 5 perces időkeretben. DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik) : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Az ENSZ december 3át a fogyatékos emberek világnapjává nyilvánította 1992ben. Mindezt azért, hogy felhívja a balesetben, betegségben vagy katasztrófák következtében fogyatékossá vált embertársaink problémáira a figyelmet. Fel kell rá hívni a figyelmet így a mai napon is, hogy mit jelent fogyatékkal élni, mit jelent fogyatékkal élő családban élni, illetve velük dolgozni, hiszen ez az a nap, amikor legalább egy napra meg tudunk állni, és meg tudunk valamilyen módon emlékezni ennek a társadalmi osztálynak, ennek a társadalmi részn ek a problémáiról. Hogy mekkora kihívást is jelent ez a probléma, illetve a fogyatékossággal élők helyzete mennyire érinti a társadalmat, a 2016. évi mikrocenzus nagyjából meg tudta határozni egy 408 ezer főben azokat a személyeket, akik önbevallás alapján fogyatékkal élőként tekintenek magukra, illetve azokat, akik a hozzátartozóikat akként kezelik. Hogy ez eloszlásban mégis mit jelent, ez 4,3 százaléka a lakosságnak. Közülük a legnagyobb csoportot a mozgássérültek jelentik, ők 190 ezren vannak önbevallás alapján, míg a gyengénlátók közel 70 ezren, a nagyothallók 55 ezren vannak. Hogy generálisan beszélünk erről az egyébként rendkívül sokféle fogyatékossággal rendelkező csoportról, talán nem is helyes, éppen ezért úgy gondoltam, hogy egypár olyan problémát, életszerű problémát szeretnék mutatni, ahol a társadalom érintkezik vagy egyáltalán nem érintkezik a problémával, és nem is tudja, hogy milyen nehéz ez az élethelyzet. Az egyik - egészségüggyel foglalkozó képviselőként - egy személyes megkeresésből táplál kozik. Méghozzá kevesen gondolnánk, hogy egy fogyatékos gyermek egészségügyi gondozása milyen nehézséget takar, ha fogorvosról van szó. Azt mindannyian tudjuk, hogy szerintem a lakosság nagy többsége nem szívesen jár fogorvoshoz, ezzel a fogyatékkal élők s incsenek másképp. Szimplán náluk, az értelmi fogyatékos személyek pedig talán még nagyobb félelmet, még nagyobb gyanakvást táplálnak a fogászat, illetve a fogászati ellátás iránt. Őket nagyon gyakran egyébként még a rendes lakosságnál is lényegesen nagyobb hátrányok érik. A szolgáltatásaik nagyon nehezen, nagyon kevés helyen vehetők igénybe, és az elmúlt időszakban több olyan átszervezés is volt, amellyel szinte lehetetlenné vált az igénybevételük. Egy nagyon megható eset volt az interneten, amelyben az éde sanya a fogyatékos gyermeket cipelő portást mutatta, merthogy olyan helyre került át a gyermekfogászat, ahol éppen őt kezelték, amelynek nem volt akadálymentes bejárata, így az oda kezelésre hívott gyermekeket kézben kellett minden esetben felvinni a csalá dtagoknak vagy a portásnak, és ez így ment hosszú időn keresztül ezen a fogászati ellátóhelyen. Ez csak egy, ami mutatja, hogy mennyire nehéz az élet ezen a területen és a szociális dolgozóknak, akik ezekkel a problémákkal foglalkoznak. A másik probléma a szakmai minőség kérdése. Nagyon sokszor az történt az ágazatban, ahelyett, hogy egy komplex megoldást talált volna az ágazat irányítója a fogyatékkal élő személyek problémájának a megoldására, rendszerint az intézményekben kirúgásokkal, összevonással válas zolt, vagy szimplán azt hagyta, hogy az egyik legrosszabbul fizetett szociális dolgozók legyenek kénytelenek dolgozni ezen a területen. Az vitán felül áll, hogy a nemzetgazdaságban a legrosszabb bérekre a szociális ágazatban dolgozók számíthatnak. Tehát na gyon gyakran kirúgással válaszoltak az újragondolás helyett a problémákra.
