Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. december 3. hétfő - 47. szám - Napirend utáni felszólalások: - ELNÖK: - DR. FÜLÖP ERIK (független):
3086 Sokkal inkább kellene tehát Bán Mórra és az ő szellemiségét képviselő írókra és művészekre számítanunk a nemzeti identitás megerősítésében, hogy a magyar embereknek ne Szulejmánról kelljen tévésorozatokat nézniük. Köszönöm a figyelmet. (Taps a függetlenek soraiból.) ELNÖK: Köszönöm, Dúró Dóra képviselő asszony. Szintén napirend utáni felszólalásra jelentkezett Fülöp Erik képviselő úr: „A korrupcióellenes ügyészség felállításáról” címmel. Öné a szó, képviselő úr. DR. FÜLÖP ERIK (független) : Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A politika szó hallatán az átlagembert leginkább az undor és a megvetés fogja el, ez pedig nagymértékben köszönhető annak, hogy az elmúlt 30 évben a kormányzati ciklusokban egymást váltották a kisebbnagyobb politikai korrupciós botrányok. Sajnos 2018ban eljutottunk arra a pontra, hogy kimondhatjuk, hogy az állami korrupció intézményesített lett. Ez azért is hatalmas nagy probléma, mert nemcsak a politikát mint művészetet járatják le a korrupt politikusok, hanem azért is, mert súlyos milli árdokat, sőt azt gondolom, szinte több száz milliárdot vesznek ki évente vagy ciklusonként a tisztességesen dolgozó magyar adófizetők zsebéből. Azt láthatjuk, hogy a jelenlegi rendszer nem elégséges a korrupció megfékezéséhez, a jelenlegi ügyészségi rendsz eren változtatni szükséges. Teljességgel elutasítja a Mi Hazánk Mozgalom azt a fajta, elsősorban ellenzéki javaslatot, amely a korrupció elleni küzdelemben a nemzethatárainkon kívül próbálna helyezkedni, és egy külső szervezetnek, mégpedig az Európai Ügyés zégnek a kezébe helyezné a magyar korrupcióellenes harcot. Mi egyértelműen úgy látjuk és azt tartjuk, hogy a magyar embereknek egy ilyen súlyos belügyet szuverén államként, szuverén döntésként saját maguknak, saját magunknak kell eldönteni és a korrupció e llen hatékonyan harcolni. Erre vannak nemzetközi példák. Elég csak a román példára tekinteni, ahol korrupcióellenes nemzeti ügyészséget sikerült felállítani, és a korrupt politikusbűnözőket felelősségre vonni és súlyos büntetésekkel elítélni. Az a fajta el lenzéki kezdeményezés, amely az Európai Ügyészséghez történő csatlakozást tartaná elengedhetetlennek, azért sem helyénvaló vagy helytálló, mert gondoljunk bele, hogy az elmúlt években is az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala, az OLAF nyomozhatott, harcolh atott a korrupció ellen Magyarországon is - láthatjuk, hogy milyen sikereket ért el. Azt gondolom, hogy jelentős eredményeket nem tudott felmutatni az elmúlt években az OLAF. Nemhogy nem tudta visszaszorítani, de egyáltalán gátolni sem tudta a korrupció, a politikai bűnözés terjedését. A Mi Hazánk Mozgalom éppen ezért azt gondolja egyedül elfogadhatónak és célravezetőnek, ha Magyarországon egy önálló és független korrupcióellenes ügyészséget állít fel a Magyar Országgyűlés. Ezért a Mi Hazánk Mozgalom minden lehetséges eszközzel küzdeni fog, harcolni fog, hogy ez az ügyészség felállhasson, hogy valóban független, önálló, a büntetőjog és a nyomozati jog terén nagy szakértelemmel rendelkező ügyészek vehessék fel a korrupt politikusbűnözőkkel a harcot, és végre ezek a személyek rács mögé kerülhessenek. (15.10) Nagyon fontos megemlítenünk, hogy ez nem egy egyszemélyi vezetésű szervezet lenne az elgondolásunkban, hanem egy olyan tanács, egy olyan ügyészségi felső grémium látná el a magyar korrupcióellenes ügyészs ég vezetését, amelybe minden ellenzéki vagy minden kormányon lévő párt delegálhatna tagokat, így kiküszöbölhető lenne az, hogy egy személy bármiféle befolyással rendelkezhessen erre a szervezetre. Éppen ezért a Mi Hazánk Mozgalom törvénymódosító javaslatot fog kezdeményezni, pontosan azért, hogy a korrupt politikusok elnyerhessék méltó büntetésüket, rács mögé kerülhessenek végre, a politikába vetett bizalmat és hitet visszaállíthassuk, és nem utolsósorban azt a soksok milliárdot, azt