Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. október 1. hétfő - 25. szám - Szabó Timea (Párbeszéd) - az igazságügyi miniszterhez - „Hogyan lehetséges, hogy a Nagy és Trócsányi Ügyvédi iroda tevékenysége nem összeférhetetlen az Ön miniszteri megbizatásával a Miniszterelnökséggel kötött szerződés alapján?” címmel
308 a pár napban, ami előfordulhat, a blokk teljesítménye csökkenhet a hűtővíz magasabb hőmérséklete miatt. (14.50) Egyébként a hűtőtornyos változatnál pedig mindig alacsonyabb a blokkok teljesítménye, hiszen egy zárt hűtőrendszerről beszélünk, amelynek a hatásfoka értelemszerűen rosszabb. Tehát azt kell mondanom, hogy megvizsgálva az összes feltételt, megállapítható, hogy a környezetvédelmi engedélyt nem kell módosítanunk. Megfelelő műszaki tartalékokkal terveztük a blokkot, s ahogy említettem és a múltkor is elmondtam, a Dunának nem a teljes keresztmetszetét melegítjük fel ezzel a hűtővízzel, hanem csak egy sávot, és van egy megfelelő tartalék. Kezdetben is 4 ezer megawattra volt a telephely méretezve, 4 ezer mega watt teljesítmény hő elvitelére alkalmas a Duna. Ez most is így van, és még plusz műszaki intézkedésekkel, utóhűtők beépítésével, más torkolati mű kialakításával meg fogjuk oldani, hogy hőmérsékletkorlátba az új blokkon sohasem fogunk keveredni. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Kérdezem képviselő asszonyt, hogy elfogadjae a miniszter úr válaszát. SCHMUCK ERZSÉBET (LMP) : Köszönöm szépen. Miniszter úr, abban ne reménykedjen, hogy egy tapodtnyit is közeledünk ahhoz, hogy a paksi b ővítésre szükség van. Ön ezt biztosan nem fogja se tőlem, sem az LMPtől hallani. Egy biztos: a környezetvédelmi engedélyt úgy adták meg, hogy a szakértők azt mondták, az aszály és a hőség százévente legfeljebb egyszer fordulhat elő. Ez most a nyáron legal ább két napon keresztül előfordult. Miniszter úr, érdemes lenne egy picikét többet foglalkozni a klímaváltozás hatásaival. Nagyon remélem, hogy ön holnap, amikor elkezdődik a nemzeti éghajlatváltozási stratégia vitája, meg fogja hallgatni Áder János köztár sasági elnök urat is. Én már ajánlgattam azt, hogy a kormány leckét vehetne Áder köztársasági elnök úrtól, hogy a klímaváltozás milyen komoly problémákat fog okozni. Ön nem jelentheti ki azt, hogy az elkövetkezendő években nagyon gyakran nem fog előállni a z a helyzet, ami most a nyáron augusztusban előfordult. Még egyszer kérem a környezetvédelmi engedély felülvizsgálatát. (Taps az LMP soraiban.) ELNÖK: Képviselő asszony nem fogadta el a választ. Kérdezem a tisztelt Házat, elfogadjae azt. Kérem, szavazzana k! (Szavazás.) A Ház a választ 117 igen szavazattal, 25 nem ellenében, 16 tartózkodás mellett elfogadta. Szabó Timea (Párbeszéd) - az igazságügyi miniszterhez - „Hogyan lehetséges, hogy a Nagy és Trócsányi Ügyvédi iroda tevék enysége nem összeférhetetlen az Ön miniszteri megbizatásával a Miniszterelnökséggel kötött szerződés alapján?” címmel Szabó Timea, a Párbeszéd képviselője, interpellációt nyújtott be az igazságügyi miniszterhez: „Hogyan lehetséges, hogy a Nagy és Trócsányi Ügyvédi iroda tevékenysége nem összeférhetetlen az Ön miniszteri megbizatásával a Miniszterelnökséggel kötött szerződés alapján?” címmel. Képviselő asszonyé a szó.