Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. november 28. szerda - 45. szám - A Magyar-székely összetartozás napjáról szóló határozati javaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik):
2902 Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Már eddig is úgy voltam vele, nyolc, lassan kilenc Országgyű lésben eltöltött év után, hogy az eddigi képviselői munkám legnagyszerűbb alkalmainak vagy időpontjainak azt tartottam, amikor valami igazán fontoshoz és a szívemhez igazán közel álló ügyhöz magam is hozzá tudtam járulni. Ilyen alkalom volt, és talán az eg yik legfontosabb számomra, amikor annak idején az igen gombot megnyomhattam a kettős állampolgárságról szóló törvény szavazásánál. Kicsit hasonló érzésem van most is, amikor ez a hozzájárulásom egy talán később is megmaradó ügyhöz ennél is egy kicsit több lehet, és majd valószínűleg valami hasonlót fogok érezni akkor is, amikor ennek a törvénynek a végszavazására sor kerülhet. Köszönöm szépen mindenkinek a hozzászólását. Köszönöm szépen mindenkinek, amit hozzárakott mé g azokhoz a gondolatokhoz, amelyeket magam is megpróbáltam a javaslat kapcsán összefoglalni, legyen szó történelmi kitekintésről, személyes élmények megosztásáról vagy akár az elmúlt év ezzel kapcsolatos eredményeiről való beszámolásról. (20.00) Köszönöm a parlamenti pártoknak, akik ehhez csatlakoztak. Valóban egy majdnem teljes konszenzus van. Én nem vártam különösebben sok jóindulatot a Demokratikus Koalíciótól ezzel az üggyel kapcsolatban, most sem érezték fontosnak, hogy eljöjjenek. Én, talán egy kicsi t furcsa módon, innen mégis azt kérem tőlük, még van idő, hogy megfontolják az elutasító álláspontjukat. Megleszünk nélkülük is nyilvánvalóan, de talán egy picit még erősebb lehetne ez a konszenzus, ha a magyar parlament kijelzőjén nem jelennének meg tartó zkodó és rosszabb esetben nem szavazatok ennek a javaslatnak a végszavazásánál. Mondom ezt úgy, hogy illúzióim különösebben nincsenek. Köszönöm államtitkár úrnak a kezdettől meglévő támogatását ehhez az ügyhöz, amit egyébként egy olyan napirend előtti fels zólalásomban vetettem föl, amelyet a parlamenti szokásjog szerint nem kell előre leadni, tehát annak ellenére, hogy egy váratlanul, ellenzékhez méltó módon váratlanul feltett kérdés volt, államtitkár úr a válaszában azonnal azt mondta, hogy megvizsgálja ma jd a javaslatot. Azt hiszem, úgy fogalmazott talán, hogy nem áll öntől messze ez a gondolat. Nagyon fontos, hogy megköszönjem innen is, hiszen fontos volt ebben az ügyben Semjén Zsolt miniszterelnökhelyettes úr támogatása, egyetértése is. Többen felvetett ék, magam is beszéltem arról, hogy abban a politikai helyzetben, ahol nagyon sok minden, nagyon sok véleménykülönbség elválasztja egymástól a kormánypártokat és az ellenzéket, sőt számos kérdésben az ellenzék pártjait is különböző keresztülkasul való logi kák alapján, mégis fontos, hogy egy olyan vitát folytathassunk, ami, ahogy államtitkár úr fogalmazott, tulajdonképpen nem is volt vita. Többen felhívták kormánypárti képviselőtársaim is a figyelmet arra, hogy jó lenne több ilyen alkalom, jó lenne, ha a nem zetpolitikában a legfontosabb kérdésekben ilyen egyetértés mutatkozhatna. Én ennek a szükségét a magam részéről szintén szeretném megerősíteni. A legtöbb alkalommal egyébként eddig sem rajtunk múlt ezeknek a konszenzusoknak a kialakítása. Mindig úgy fogalm aztam korábban, talán államtitkár úr már egy kicsit unja is, hogy a konstruktív ellenzékiséghez néha kell egy kis konstruktív kormánypártiság is. Nagyon örülök, hogy ez ebben az ügyben megvan, és tényleg bízom benne, hogy legalább a nemzetpolitikai kérdése kben, legalább azokban az ügyekben, amelyek tényleg az összmagyarságról szólnak, egy kicsit több megértést és egy kicsit több együttműködés keresését láthatjuk majd a jövőben. Mi a magunk részéről mindenképpen ezen leszünk. Nagy öröm számomra tehát, hogy e gy ekkora támogatás van e mögött a javaslat mögött, nyilván itt majd az előterjesztő képviselőtársakkal kell megvitatni a különböző módosító javaslatokat, de szeretném hangsúlyozni ismételten azt, amit a javaslat felvetésekor is elmondtam, hogy mindenképpe n azt tartjuk fontosnak, hogy minden kérdésben közösen tudjunk ebben az ügyben dönteni, egy közös, konszenzusos javaslatot tudjunk a Ház elé hozni. Eleve ez a szándék motiválta