Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. november 28. szerda - 45. szám - A kormányzati igazgatásról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. BECSÓ KÁROLY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: - ELNÖK:
2819 jövőben ellátni a hatályos joganyag egy törvényben való világos és átlátható szabályozásának következtében. Tisz telt Ház! Jelenleg számos jogszabály rendelkezik a kormány működéséről és a kormányzati tisztségviselők jogállásáról, valamint azok jogköréről. A benyújtott javaslat elfogadásával viszont az eddig különböző jogforrási szinteken elhelyezkedő és egymásnak tö bb helyütt ellentmondó jogszabályok helyébe egy egységes, az adott jogág alapelveit, valamint alapvető intézményét rendező kódex lépne. Ezzel a szabályozással mind az államigazgatás központi, mind pedig területi szervezetrendszere - kormányhivatalok, járás i hivatalok - egységes jogi keretet kapna. A túlméretezett bürokráciával egyenes arányban csökken az állam gazdasági hatékonysága és teljesítőképessége. Átfogó vizsgálatot követően kirajzolódott, hogy szükséges bizonyos mértékű bürokráciacsökkentést végreh ajtani. A tervezet tehát reális megfontolásból előírná, hogy valamennyi kormányzati igazgatási szerv kizárólag annyi kormányzati tisztségviselőt foglalkoztathat, amennyi feladatainak ellátásához észszerű és gazdaságos keretek között szükséges. A létszámker et meghatározása a kormányzati működés gazdaságosabb voltát is hivatott szolgálni. (Felsóhajt. - Derültség az ellenzéki pártok padsoraiban. - Tordai Bence: Egyetértünk! - Dr. Staudt Gábor: Mi is így gondoljuk! Egyetértünk! - Az elnök csenget.) ELNÖK: Folyt assa, képviselő úr, mert öné a szó. DR. BECSÓ KÁROLY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről : Igen. Kiemelkedőnek tartom a szenioritásalapú előmeneteli rendszer megszüntetését, mivel így a rendszer a teljesítményértékelésnek valós jelentőséget adna, és jobba n ösztönözné a fiatalabb generáció tagjait, különös tekintettel a magasabb illetmények elérésének lehetősége által. Szintén támogatandó azon megfontolás, hogy a közszférában lévő magasabb illetmények egyre jobban közelítsenek a versenyszféra béreihez, amel ynek eredményeként jó teljesítmény mellett rövid időn belül érdemi bérnövekedés érhető el a kormányzati igazgatásban dolgozó állampolgár számára. Mindezek mellett a javaslat a kinevezési és összeférhetetlenségi szabályok szigorítását is kilátásba helyezi. Végezetül hangsúlyozandónak tartom, hogy a kormány családbarát politikája a benyújtott javaslat rendelkezései között is érvényesül azáltal, hogy a gyermeket nevelő és családot alapító kormánytisztviselők egyéb speciális juttatásai és kedvezményei mellett a kormány bevezetni szándékozik a kormánytisztviselők családalapítási támogatását. Tisztelt Országgyűlés! A 2010 óta eltelt időben a magyar kormány igyekezett megteremteni egy olyan közigazgatási rendszert, amely az állampolgárok XXI. századi igényeit a leg megfelelőbben képes kielégíteni. Valószínűleg nem ez a törvényjavaslat lesz az utolsó, amely reformokat kíván bevezetni a közigazgatásban. A nagy jogtudós, Max Weber véleménye szerint bürokratikus szervezetek nélkül megoldhatatlan a tömegméretű igazgatás, általuk ugyanakkor a lehető leggyorsabban és legpontosabban, ugyanakkor olcsón és gazdaságosan végezhető el az ügyintézés. A hivatalnok élethivatásszerűen, szakmai felkészültséggel végzi munkáját, éppen ezért megérdemli, hogy megfelelő karrierlehetőséget é s anyagi megbecsültséget biztosítson számára az állam. Ezen elvek, igények és célkitűzések megfontolását követően a benyújtott javaslatot a Fidesz képviselőcsoportja támogatja. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.) ELNÖK: Kös zönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Jobbik képviselőcsoportjának vezérszónoka Staudt Gábor képviselő úr. Parancsoljon, képviselő úr!