Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. november 28. szerda - 45. szám - A 2021. évi népszámlálásról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. ORBÁN BALÁZS, a Miniszterelnökség államtitkára:
2815 megteremtjük annak az előfeltétele it, hogy a következő népszámlálás alkalmával már ez az egész dolog profin működjön, akkor ők megadják a nevet. Tehát az a bizalmatlanság, amiről beszélnek, az nincsen, és az emberek elvárása éppen ezzel ellentétes. És mi, a kormány részéről éppen ennek az elvárásnak próbálunk megfelelni, és erről szól a most a Ház előtt lévő törvényjavaslat is. Nagyon szeretném külön is megköszönni szószóló úrnak a hozzászólását. Itt arról tudom önt tájékoztatni - kicsit a szerepemből kilépve , hogy a különleges adatokkal és kifejezetten a nemzetiséghez való tartozásra vonatkozó adatokkal kapcsolatban én személyesen osztom az ön álláspontját és a bizottság álláspontját is. Én is azt gondolom, hogy kötelezően rögzítendő adatkör lenne mind a vallásra, mind a nemzetiségi hovat artozásra vonatkozó adat, de mint a mellékelt ábra mutatja, ugye, a törvényjavaslatban ez így nem szerepel. Én jelen pillanatban kisebbségi véleményt képviselek, amit természetesen tudomásul veszek, de ez ügyben a kormány nem tehet mást, mint azt mondja, h ogy a magas Országgyűlés bölcsességére bízza ezt a kérdést. Mennék tovább, ha megengedik. Köszönöm szépen Farkas Gergely képviselő úrnak az online kitöltésre történő motivációra vonatkozó felvetéseit, amellyel szintén messzemenőkig egyetértek, és így tudom azt mondani, hogy ezzel a kormány is egyetért, sőt a Központi Statisztikai Hivatal is egyetért. Én mint a területért felelős államtitkár, kifejezetten folytattam ezzel kapcsolatban megbeszéléseket. Ilyen, az online kitöltést népszerűsítő motivációs elemek lesznek. Ugye, ez egy jogi, kodifikációs kérdés, hogy vajon ezt érdemese a törvényjavaslat szintjén, törvényben rögzíteni. Én azt gondolom, hogy ez egy olyan dolog, amit nem kell törvényben rögzíteni, de arról tudom önt tájékoztatni, hogy a kormánynak az a célja és az a szándék, hogy minél többen éljenek az online kitöltés lehetőségével, többen, mint 2011ben. Ezt a számot, azt hiszem, ön vagy a képviselőtársa említette. És arról is tudom tájékoztatni önt, hogy a tervek szerint lesz mobilapplikáció, de az t gondolom, hogy a dereguláció elvére is legyünk figyelemmel, nem gondolom, hogy a mobilapplikációra vonatkozó javaslatot egy törvényben kellene rögzíteni. A költségek; csak egy rövid megjegyzés a költségekre vonatkozóan. A költségek egyébként összességébe n alacsonyabbak, mint a 2011es népszámlálásnál. Azért mondtam mégis azt az elején, hogy ugyanott tartunk, mint 2011ben, mert azok a költségek, amelyek megnövekedtek, azok erre az elektronikus adatgyűjtésre történő átállást szolgálják. Tehát például a KSHnak be kell szereznie azokat a tableteket, amelyek nem voltak meg 2011ben, és amivel le lehet folytatni a személyes adatbegyűjtést is. Tehát azt tudom gondolni, ha ezeket az úgynevezett - most ezt, kérem, értsék jól - egyszeri tételeket leszámoljuk, akko r egyébként folyamatosan csökkenő költségekről tudok önöknek beszámolni, és az a tervünk, hogy a következő népszavazás esetében pedig ezek a költségek, pontosan az általam korábban említett elektronizációs projekt végigvitele okán pedig még sokkal alacsony abbak lesznek. Végezetül - tényleg legutoljára - visszatérnék azokra a felszólalásokra, amelyek ilyen vagy olyan módon a népszámlálás legitimációját próbálták aláásni. Én azt gondolom - tartozzon valaki akár a kormánypárti oldalhoz, akár az ellenzéki oldal hoz , egészen egyszerűen Magyarország érdekeit nem szolgálja, ha olyan felszólalások hangzanak el a parlamentben, amelyek a népszámlálás legitimitását politikai alapon és politikai érdekekből megkérdőjelezik. Mert ha az ellenzék komolyan gondolja az arra vonatkozó állandó követelését, hogy a parlamentben komoly, megalapozott, tudományos, szakmai munka és vita folyjon, ahhoz kifejezetten szükségesek a Központi Statisztikai Hivatal által előállított adatok, és azok közül kifejezetten az első helyek egyikén s zerepel a népszámlálással begyűjtött adatok. Tehát az nem megy, hogy egyrészt folyamatosan számonkérjük a Házon a szakmaiadatalapú politikai vitát, másrészt viszont aláássuk a felszólalásunkban annak az intézménynek a legitimitását, ami ezeket az adatokat egyébként biztosítja a parlamenti képviselők számára. Tehát én ennek a tendenciának, nagy tisztelettel azt javasolnám, hogy vessünk közösen véget. És még egyszer szeretném megköszönni a nem ilyen motivációból megtett felszólalásokat, hanem a