Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. november 27. kedd - 44. szám - A sportról szóló 2004. évi I. törvény olimpiai járadékkal összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. STEINMETZ ÁDÁM, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
2655 Gergelynek, valamint az adófizető magyar állampolgároknak, hogy lehetővé t eszik, hogy az olimpiákon érmet szerző élsportolóink már hosszú évek óta anyagi megbecsültségben részesülhetnek, 35. életévük betöltését követően, illetőleg most ez a módosítás pedig arról is tesz és gondoskodik, amiről mi, olimpikonok - vagy a magam nevéb en nem tudok beszélni, mert én egyszeres olimpiai bajnok vagyok, engem ez a módosítás nem érint, és vélhetően nem is leszek már soha többet többszörös (Dr. Gréczy Zsolt: Nana! - Derültség.) , de azért nem zárom ki ennek a lehetőségét. Komolyra fordítva a sz ót, való igaz, és elhangzott a vitában, hogy korábban egy ötszörös olimpiai bajnok annyi juttatást kapott, amennyit két egyszeres olimpiai bajnok havonta. Úgy gondolom, hogy ez egy olyan helyzet, amire érdemes odafigyelni és orvosolni, és külön örülök, hog y erre volt fogadókészség, mert azért az olimpikontársaim már annak is örültek, hogy egyáltalán van egy ilyen lehetőség. Nem szerettek volna szerintem telhetetlenek lenni, és nem tudom, én vélelmezem, hogy nem is az ő részükről érkezett ez a kérés, hogy le gyen módosítva ez a jogszabály. A sikeres és eredményes sportolók pedig méltán hírnevet szereznek az országnak, és nem véletlenül büszke rájuk a magyar társadalom. A magyar emberek elismerik a kimagasló sportteljesítményt, sokan példaképként tekintenek az élsportolóinkra. Ha valaki, akkor szerintem Szabó Tünde államtitkár asszony és én magam is tudhatom, hogy milyen nehéz kijutni egy olimpiára, és ott érmet szerezni, dobogós helyen végezni, dobogóra felállni az eseményt követően. Azt szeretném mondani, hogy ez egyre nehezebb lesz; egyre nagyobb a konkurencia, egyre nagyobb a verseny, és hosszú éveken vagy akár évtizedeken keresztül kell úgymond a topon lenni és csúcsformában lenni ahhoz, hogy valaki egyáltalán kijusson egy ilyen versenyre, vagy ott maradandó t alkosson. (16.30) Szeretném megemlíteni azt is, hogy az élsport mellett nagyon nehéz szakmát tanulni, diplomát szerezni vagy munkát végezni, vállalkozást üzemeltetni, ez ezért is nagyon nagy segítség. Kimaradnak ezek az évek, ezek a szakmai gyakorlatok vagy diplomák, szaktudás, sportolóink többsége az egész életét a sportpályán vagy adott esetben a medencében tölti. Úgyhogy ők ebből a szempontból hátrányt szenvednek a társadalom többi tagjával szemben. Örömmel tölt el az is, hogy a törvényjavaslat szeri nt nem csupán az érmeseket, hanem edzőiket, illetőleg haláluk esetén azok özvegyét is megilleti a halmozott járadék, legyen ugyanis szó egyéni vagy csapatsportágról, egy jó edző és egy jó stáb nélkül ma már nem lehet győzni. Végezetül szeretném felhívni az Országgyűlés figyelmét, képviselőtársaim figyelmét, hogy nem minden élsportolónak van vagy volt lehetősége az olimpiákon érmet szerezni, vannak olyan sportolóink ugyanis, akiknek a sportáguk nem volt olimpiai sportág sikereik elérésekor. Példaként hoznám itt Jónyer Istvánt, aki négyszer, illetőleg Klampár Tibort, aki két alkalommal is asztaliteniszben világbajnoki aranyérmet szerzett, és ők is dicsőséget hoztak Magyarországnak, rájuk is méltán lehetünk büszkék, az ő anyagi megbecsülésüket is illene biztosí tani. De továbbmegyek, szeretném, ha gondolnánk a jövőben az Európabajnokságokon és a világbajnokságokon is kimagasló eredményt elérőkre, akiknek szintén nem adatott meg, hogy olimpián érmet szerezzenek. Bár tudom nagyon jól, hogy Magyarországon az olimpi ának egy külön presztízse van, a társadalom megítélése merőben más, mint adott esetben egy Európabajnoki vagy egy világbajnoki szereplés, de ez nem feltétlenül jelent kisebb sportolói tevékenységet, hiszen teljesítményük ugyanolyan értékű, mint akár olimp ikonjainké. Van számos példa arra, nem kell messzire mennünk, itt vannak déli szomszédaink, Szerbia, Horvátország vagy adott esetben kicsit messzebb, de nem olyan messze Montenegró, ahol, konkrétan tudom, hogy a vízilabdázók körében egy megszerzett Európabajnoki vagy egy világbajnoki érem is már életjáradékot eredményez. Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a költségvetés teherbíró képessége véges, de azzal is tisztában vagyunk, hogy jelen pillanatban Magyarországnak egy sportszerető kormánya van, ú gyhogy ezen az alapon én nagyon optimista vagyok, hogy ezt önök