Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. november 27. kedd - 44. szám - A sportról szóló 2004. évi I. törvény olimpiai járadékkal összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig
2649 hiszen a kormány számos területen bebizonyította azt, hogy olyan szakértőkkel, olyan kormán yzati munkában részt vevő alkalmazottakkal és dolgozókkal, olyan hivatalnokokkal rendelkezik, akik képesek olyan törvényjavaslatok előkészítésére és olyan stratégia alkotására, amely ma már a nemzetközi szinten is kiváltotta mind az európai szervezetek, mi nd a hitelminősítő intézetek elismerését. Konkrétan itt a Pénzügyminisztériumra gondolok, amely egy olyan új adócsomagot rakott össze és egy olyan gazdaságfejlesztési programot indított el, amelyet bár számos fronton támadtak a 2010es évek elején, mára va lamennyi mértékadó piaci elemző elismeri, hogy Magyarország igenis egy sikeres gazdasági fordulatot hajtott végre, és igenis sikeres volt abban, hogy lehetetlen körülmények közepette, egy államcsődben lévő országot átvéve évek alatt egy dinamikus és azóta is fenntartható növekedési pályára tudott állítani. Ebben tehát én nem lennék ilyen szinten elfogult. Gréczy Zsolt képviselőtársam mondandójában gyakorlatilag azt erősítette, hogy ez nem demokratikus megoldás. Mé g egyszer mondom: itt egy kormány mellett működő tanácsadó és véleményező szervezetről beszélünk. Ebben az esetben szerintem teljesen természetes az, hogy a kormány vagy a kormányfő nevezi ki annak tagjait, elnökét, alelnökét és egyéb tagjait, és pont ezér t volt fontos az, hogy kivegyük a médiatörvény hatálya alól, hogy még véletlenül se keltsük azt a látszatot, minthogyha ez a médiatörvény hatálya alatt működő tanácsként ilyen szoros kormányzati felügyelet alá kerülne. VargaDamm Andrea képviselőtársamnak nagyon köszönöm az aggodalmát. Szeretném megnyugtatni a tekintetben, hogy semmiféle büntetés alatt nem állok, tehát nem annak tekintem sem a lakástakarékpénztárakról szóló törvény benyújtását, sem ezt. Állítom, és bármilyen szakmai fórumon képes vagyok me gvédeni a lakástakarékpénztárakról szóló törvényjavaslat minden egyes pontját, hiszen meggyőződésem az, hogy ennél sokkal jobban működő előtakarékossági formák vannak, és határozott álláspontom az az elemzések alapján, hogy az a fajta hozzáállás, amelyet a lakástakarékpénztárak jó része végzett az állampolgárok befizetéseivel történő gazdálkodás során, az a minimális szintjét sem érte el annak a szakmaiságnak, ami egy ilyen szervezettől elvárható lenne. Arra a felvetésére pedig, miszerint ha privát inform ációs médiatanácsadó testületet hoz létre a miniszterelnök, akkor ezt tegye meg saját pénzből, én azt gondolom, hogy itt nem a miniszterelnök tanácsadó testületéről beszélünk, hanem - ahogy a törvény is fogalmaz - a kormány tanácsadó testületéről beszélünk , és ilyen értelemben szerintem az teljesen normális, hogy a kormány határozza meg ennek a működési forrásait, ennek a tanácsnak a működési forrásait is, illetve a szervezeti működésével kapcsolatos kérdéseket is. Én tehát azt gondolom, hogy egy jó döntést hozunk azzal, hogyha ezt a törvényjavaslatot elfogadjuk, és arra is kérem képviselőtársaimat, hogy támogassák majd a szavazás során. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen a képviselő úr válaszát. Tisztelt Ors zággyűlés! A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség. A sportról szóló 2004. évi I. törvény olimpiai járadékkal összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a sportról szóló 2004. évi I. törvény olimpiai járadékkal összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. A Kocsis