Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. november 27. kedd - 44. szám - Egyes törvényeknek a mező- és erdőgazdasági földek forgalmával összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz):
2619 vidéken egy zsák krumpliért vettük meg a szavazatokat, kedves Gréczy képviselő úr. (Gréczy Zsolt: Két zsákért!) Vadai Ágnes említette, hogy a magyar mezőgazdaságot tönkretettük. Úgy látom, hogy ő a DK legújabb agrár- és vidékfejlesztési szakértője (Dr. Vadai Ágnes: Én kérdést tettem fel.) , de ilyen szerény számú frakcióban nyilván minden képviselőnek mindennel foglalkoznia kell… ELNÖK: Képviselő asszony! Képviselő asszony, szordínó! CZERVÁN GYÖRGY (Fidesz) : …és a szegény ember vízzel főz. Az előző napirendnél a hozzászólásából kiderült, hogy fogalma sincs a közös agrárpolitikáról, amikor itt a természetvédelemmel, a környezetvé delemmel kapcsolatos dolgainkat kritizálta. Ehhez joga van, de ha ismerné a közös agrárpolitika lényegét, akkor tudná azt, hogy az egyik legfontosabb célkitűzése a közös agrárpolitikának, hogy fenntartható gazdálkodás folyjon a természeti erőforrásokkal, u gyanis, ahogy azt meg szokták indokolni, ezzel lehet a nyugateurópai adófizető polgároknak elmagyarázni azt, hogy a közös agrárpolitikán belül többről van szó, mint mezőgazdasági termelésről; környezetvédelemről, természetvédelemről és vidékfejlesztésről, a vidéki életminőség javításáról is szó van. És ha ismerné a közös agrárpolitikát, akkor tudná, hogy a közvetlen támogatások kifizetésének van egy olyan feltétele, hogy helyes mezőgazdasági gyakorlat, kölcsönös megfeleltetés; akkor tudná, hogy a területal apú támogatások 30 százaléka az úgynevezett zöldítés alatt kerül kifizetésre, amelynek van egy olyan lába, hogy diverzifikáció, leegyszerűsítve: vetésforgó alkalmazása, van egy okszerű gyepgazdálkodási része, illetve ökológiai célterület alkalmazása. Ez mi nd természetvédelemmel és környezetvédelemmel kapcsolatos feltétel. A II. pillérben van az akgtámogatás rendszere nagyon szigorú feltételekkel, vagy az ökológiai gazdálkodás, és még sorolhatnám. Tehát ha ön tisztában lenne a közös agrárpolitika lényegével , akkor nem mondta volna azt, amit egyébként mondott; de ami késik, nem múlik, mindent be lehet pótolni. Ami a mezőgazdaság tönkretételét jelenti: 20102017 között az ágazat kibocsátása folyóáron 52 százalékkal nőtt, ez első ez alatt az időszak alatt az Eu rópai Unión belül, és változatlan áron pedig 27 százalékkal nőtt, ez a harmadik legmagasabb növekedést jelenti ez Európai Unión belül. Így tettük tönkre a mezőgazdaságot, kedves Vadai képviselő asszony. Az agárexportunk most már eléri a 9 milliárd eurót. M inden idők legmagasabb agrárexportértékét értük el, és ez 52 százalékkal nagyobb, mint 2010ben volt, és az aktívum is, hiszen itt nagyon jelentős aktívumról beszélünk, az szintén 50 százalékkal növekedett. Az utóbbi nyolc évben a magyar mezőgazdaság többs zör is húzóágazata volt a nemzetgazdaság növekedésének. Nőtt a foglalkoztatás 27 százalékkal, nőtt a beruházások értéke 33 százalékkal, nőttek a nettó jövedelmek és nőtt a nemzeti költségvetésből, tehát az uniós támogatásokon kívüli támogatások összege, am it a mindenkori költségvetésből fizetünk, másfélszeresére emelkedett, többek között a sertés, baromfiágazatot ebből tudtuk életben tartani. Tehát ha önök szerint ez a tönkretételt jelenti, akkor ám legyen! Kedves Schmuck Erzsébet! Nemcsak Jakab képviselőt ársunk szokott szenvedélyesen beszélni, hanem ön is, és ezt én pozitív tulajdonságnak ítélem meg, tehát nincs ezzel semmi baj. Azt szeretném megkérdezni így költőien, nem tudom, hány polgármesterrel tetszett beszélni (Schmuck Erzsébet: Sokkal.) , hogy ezt a jogkört elveszik vagy elvesszük tőlük a javaslat szerint. Én is beszéltem sokkal, hiszen választókerületem van most már több mint húsz éve, és a polgármesterek közül egyetlenegy olyan nem volt, akivel beszéltem, aki azt mondta volna, hogy harakirit követ el, ha ez a feladatkörük el fog majd tűnni; én inkább azt éreztem, hogy örülnek, hogy megszabadulnak ettől a nyűgtől. (13.50) Tisztelt Képviselőtársaim! Azt szeretném mondani, továbbra is fenntartom, hogy nyitottak vagyunk minden módosító javaslat elfoga dására, illetve megvitatására, és ha úgy alakul, akkor