Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. november 26. hétfő - 43. szám - A Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény végrehajtásáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - BANAI PÉTER BENŐ pénzügyminisztériumi államtitkár:
2500 zsebből fizetem a többit, de a mi esetünkben, ahol köztisztviselői, közalk almazotti törvények szabályoznak, akárcsak a munka törvénykönyve, ott ezt nem lehet megtenni. Tehát nem hangzik az el, hogy mekkora tételt jelentett, mondjuk, Budapest vonatkozásában, egy budapesti kerület vonatkozásában vagy az adóerőképességgel sújtott önkormányzatok vonatkozásában az, hogy deklarálva van évente a minimálbéremelés, de ugyanakkor ehhez nem tud forrást adni, csak egy egész jelentéktelen, a mi esetünkben egy jelentéktelen összeget sokkal később, hónapokkal később, még kerestük is, hogy mié rt jött ez a kis pénz, nagy nehezen jött valamennyi. Ez is hozzátartozik a zárszámadáshoz, amikor a zárszámadásról beszélünk, hogy bizony… És még egyet szeretnék megemlíteni. Korábban a személyi jövedelemadó egy része megillette az önkormányzatokat. Itt ne m nagyon van arról szó, hogy a személyi jövedelemadó már nem illeti meg az önkormányzatokat, nem csak 2017ben, már az előtte való években meg lett ez vonva. És nem hangzott el, hogy hatalmas összeg a gépjárműadó, amit beszedünk ebben az országban ilyen ór iási gépjárműpark mellett, ami van, ami korábban 100 százalékban az önkormányzatokat illette meg, hiszen ők szedik be, ők adminisztrálják, és rengeteg munka van vele, ők is hajtják be, de annak a 60 százaléka csak csupán, a többit elviszi a magyar állam. S ok minden egyebet meg lehetne a költségvetés kapcsán említeni, ami sújtja az önkormányzatokat, leginkább az, azt gondolom, a fontos, hogy egy zárszámadásnál a magyar önkormányzatokról, a magyar települések gazdálkodásáról, úgy gondolom, hogy illik szót vál tani. Köszönöm szépen. (Taps a DK soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem képviselőtársaimat, kívánnake még felszólalni a rendelkezésre álló időkeretben. (Senki nem jelentkezik.) Jelentkezőt nem látok. A vitát lezá rom. Megadom a szót Banai Péter Benő államtitkár úrnak, aki már korábban jelezte a vita későbbi szakaszában történő felszólalási szándékát. Parancsoljon, államtitkár úr! BANAI PÉTER BENŐ pénzügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. T isztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A rendelkezésemre álló időkereten belül reagálok az elhangzottakra, és hogyha megengedik, akkor először két konkrét felvetésre reagálnék. Az egyik, hogy Varga Szimeon képviselő úr kiemelt egy fontos területet a mind enkori költségvetésekből, illetőleg a költségvetés 2017. évi végrehajtásából, és nevezetesen arról beszélt, hogy a határon belül élő nemzetiségek támogatása bővült - én azt gondolom, hogy ez egy fontos tényező volt , csakúgy, mint ahogy a korábban elhangz ottak szerint a határon túl élő magyar közösségek támogatása is növekedett. Azt gondolom, hogy azért fontos erről beszélnünk, mert nemcsak egyedi tényezőről volt szó 2017ben, hanem az azt megelőző években is mind a két területen, tehát a határon belül élő nemzetiségek támogatásánál is és a határon túli magyar közösségek támogatásánál is egy folyamatot látunk, és ezzel együtt értékelendő az, hogy 2017ben ismét folyamatszerűen mondhatjuk el azt, hogy az Országgyűlés által elfogadott kereteken belül maradt a költségvetési hiány, az Európai Unió átlagát meghaladó növekedés valósult meg, és ezen két makrogazdasági tényezőnek köszönhetően az adósságráta is csökkent. Ezen államháztartási folyamatokon belül értékelendő az önkormányzati gazdálkodás 2017. évi helyze te is. Hajdu László képviselő úr első felvetése arra vonatkozott, hogy az önkormányzatokra vonatkozó információkat érdemes a tisztelt Országgyűlésnek ismernie. (18.40) Én azt tudom elmondani, hogy ebben a vaskos kötetben különböző bontásokban mutatjuk be az önkormányzati ágazat bevételi és kiadási adatait, illetőleg az önkormányzatok feladatellátását. Úgy tesszük mindezt, hogy az államháztartási törvényben meghatározott módon járt el a kormány, az