Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. november 26. hétfő - 43. szám - A Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény végrehajtásáról szóló előterjesztéshez benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - VARGA SZIMEON, a Magyarországi nemzetiségek bizottságának előadója:
2498 Mindezekkel együtt, tisztelt Ház, mélyen tis ztelt elnök úr, államtitkár úr, a makrogazdasági tényadatok tükrében kijelenthetjük, hogy 2017ben a magyar gazdaság fő szektorai erősödtek, mindemellett az egyensúlyi mutatók is stabilak maradtak. Az elhangzott összegző vélemények alapján pedig kérem a ti sztelt Házat, hogy a törvényjavaslatot támogatni szíveskedjenek. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottságban kialakult kisebbségi állá spontok ismertetésére kerül sor, kerülne sor. Azonban meg kell állapítsam, hogy az előterjesztők nem tartózkodnak jelen pillanatban az ülésteremben. (Gyöngyösi Márton: Így jártak.) Így erre ebben a helyzetben sajnos nem látok lehetőséget, mindent megtettün k, hogy előkerítsük őket, sajnos távoztak az ülésteremből. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem Banai Péter Benő államtitkár urat, hogy a vita e szakaszában vagy esetleg a vita későbbi szakaszában kíván felszólalni. (Jelzésre:) Államtitkár úr jelzi, hogy a v ita későbbi szakaszában kíván felszólalni. Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Varga Szimeon bolgár nemzetiségi szószóló úrnak, a vitához kapcsolódó Magyarországi nemzetiségek bizottsága előadójának. Parancsoljon, szószóló úr! VARGA SZIMEON, a Magyarorsz ági nemzetiségek bizottságának előadója : Óâ ŕćŕĺěč ă î ńď îä č í Ďđĺ ä ńĺ ä ŕňĺ ë, Óâ ŕćŕĺěč Í ŕđ îäíî Ń úá đŕ í čĺ ! Ď îçâîë ĺňĺ ěč ä ŕ â č ď îçä đŕ â ˙ î ň čěĺň î í ŕ Ěŕ ëö č í ńň â ĺ í ŕňŕ ę î ěčńč˙ â Óí ăŕđč˙ č î ň ě î ĺň î čěĺ . Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Engedjék meg, hogy a Magyarországi nemzetiségek bizottsága és a magam nevében tisztelettel köszöntsem önöket. Mint a Magyarországi nemzetiségek bizottsága által felkért szószóló szeretném tájékoztatni az Országgyűlést, hogy bizottságunk a nemzetiségi napir endi pontnak nyilvánított T/1671. számú, Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény végrehajtásáról szóló törvényjavaslatot a 2018. október 25én 13 órakor tartott ülésén napirendre tűzte és megtárgyalta. A bizottság az eg yes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. országgyűlési határozat, azaz a házszabály 4445. §a alapján a törvényjavaslat teljes egészére - azaz az 122. §ig, illetve az 15. mellékleteire - lefolytatta a törvényjavaslat részletes vitáját. A bizotts ág a törvényjavaslatnak a határozati házszabály 92. § (4) bekezdése szerinti bejelentésében megjelölt rendelkezéseit megvizsgálva megállapította, hogy azok megfelelnek a határozati házszabály 44. § (1) bekezdésében foglalt követelményeknek. A törvényjavasl athoz beérkezett módosító javaslatok tekintetében a bizottság nem foglalt állást, a bizottság módosításra irányuló szándékot nem fogalmazott meg, így a részletes vitát lezáró módosító javaslatot nem nyújtott be. A bizottság az ülésen 12 igen szavazattal, t artózkodás és ellenszavazat nélkül arról döntött, hogy a törvényjavaslat részletes vitáját 2018. október 25. napján lezárja. A Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény végrehajtásáról szóló törvényjavaslat előkészítése, a bizottság részletes vitája, valamint a részletes vitáról szóló bizottsági jelentés előkészítése a jogszabályoknak megfelelően történt. Szeretném hangsúlyozni, hogy az elmúlt években a magyarországi nemzetiségek jelentős forrásnövekedés kedvezményezettjei vé váltak. Köszönet illeti Magyarország Kormányát, hogy a nemzetiségek számára a működéshez szükséges forrásokat biztosította. Köszönet illeti továbbá a Magyar Országgyűlést, hogy a magyarországi nemzetiségek által benyújtott forrásigényeket támogatta. (18.30) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A nemzetiségi intézmények kiegyensúlyozott, stabil működéséhez a szükséges források biztosítása hozzájárul a nemzetiségek megmaradásához Magyarországon. Bizottságunk a törvényjavas lat elfogadását javasolja. Áë ŕă îä ŕđ˙