Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. november 19. hétfő - 42. szám - Dr. Kállai Mária (Fidesz) - az innovációért és technológiáért felelős miniszternek - „Hogyan szolgálják a minisztérium közútfejlesztési tervei Szolnok város, annak térsége és a megye gazdasági fejlesztését?” címmel - ELNÖK:
2358 súlyos sérüléseket okozva neki szó szerint meg akarták lincselni. Csak a véletlenen múlt, hogy az olaszliszkai eset nem ismétlődött meg, és itt nem lett halálos áldozat. Ez a fajta bűncselekmény egyes szubkulturális közegekben sajnos egyre gyakoribb. Csak BorsodAbaújZemplén megyében az elmúlt hat évben évente legalább egyszer megismétlődött: 2013tól kezdve Ongán, Felsőzsolcán, Sóstófalván, Bold ván, Sályon, 2018ban pedig Encsen történt hasonló eset. De ha nem csak a leginkább sújtott megyét nézzük, akkor idesorolhatjuk a tiszanánai, a gyöngyösoroszi, a nyírmihálydi, a nyírkátai, a mezőfalvai, az ibrányi, a hevesi, valamint a debreceni eseteket i s, ahol szintén hasonló cselekmény történt az elmúlt években. Jó lenne gátat vetni ennek a folyamatnak, de ehhez szükséges a hatóságok olyan hozzáállása is, amely azt üzeni az ezen bűncselekményeket elkövetőknek, hogy a törvény a lehető legszigorúbb módon fog rájuk lesújtani. Csakhogy az Encsi Járási Ügyészség a rendőrség kérésének ellenére, érthetetlen módon szabadlábra helyezte az elkövetéssel gyanúsított személyeket. Az ügyészség vezetése megfelelő döntésnek tartja az encsi ügyészség eljárását? Kérdezem továbbá, hogy szükségesnek tartanake jogszabálymódosítást annak érdekében, hogy a hatóságok szigorúbb fellépésére lehetőség legyen? Várom érdemi válaszát. (Dr. Apáti István tapsol.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Tisztelt Országgyűlés! Megado m a szót Belovics Ervin úrnak, a legfőbb ügyész helyettesének. Parancsoljon! DR. BELOVICS ERVIN, a legfőbb ügyész helyettese: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Az encsi rendőrkapitányságon súly os testi sértés bűntett és más bűncselekmények miatt indult nyomozás, amely során a nyomozó hatóság két terheltet őrizetbe vett, és valóban előterjesztést tett a letartóztatásuk indítványozására. Tudni kell, hogy a letartóztatás a legsúlyosabb kényszerinté zkedés, amely kizárólag a büntetőeljárási törvényben meghatározott esetekben és a törvényben meghatározott feltételek fennállásakor alkalmazható. A kényszerintézkedés elrendelésének nem csupán az a feltétele, hogy az eljárás alapjául szolgáló bűncselekmény szabadságvesztéssel legyen büntethető, ugyanilyen elengedhetetlen követelmény a letartóztatást meglapozó különös okok valamelyikének a létezése. A konkrét ügyben az encsi ügyészség megítélése szerint a letartóztatás különös okai közül egy sem állt fenn eg yik terhelt esetében sem, azaz nem merült fel a bűnismétlésre, a bizonyítás megakadályozásának, a szökésnek vagy az elrejtőzésnek a reális veszélyére vonatkozó ténybeli adat. Másoknak a visszatartása a bűnözéstől, azaz a generálprevenció az elkövetett bűnc selekményért alkalmazott joghátrányon keresztül érvényesülhet, ennek szolgálatába a letartóztatás nem állítható. A hatályos büntetőeljárási törvény megfelelő rendelkezéseket tartalmaz arra, hogy a terhelttel szemben akár személyi szabadságát is érintő kény szerintézkedéssel biztosítsák a hatóságok a büntetőeljárás eredményes lefolytatását, ezért jogszabály módosítására a magam részéről okot nem látok. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) Dr. Kállai Mária (Fidesz) - az innovációért és technológiáért felelős miniszternek - „Hogyan szolgálják a minisztérium közútfejlesztési tervei Szolnok város, annak térsége és a megye gazdasági fejlesztését?” címmel ELNÖK: