Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. november 15. csütörtök - 41. szám - Filmalkotások készítésével és terjesztésével kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - GRÉCZY ZSOLT, a DK képviselőcsoportja részéről:
2244 természetesen minden kormány idejére esett fontos nemzetközi filmdíj. Ez számomra mindig büszkeséget jelent. Amit fontosnak tartok az ügyben leszög ezni, ami itt módosításként megjelenik, az az, hogy én természetesen annak is híve vagyok, hogy minél több magyar film készüljön. Látok néhány aránytalanságot a magyar filmművészet környékén, például azt lehet látni, hogy nem minden film kapja meg azt a fa jta médianyilvánosságot vagy moziban megjelenési lehetőséget, amit esetleg megérdemelne. Én látom azt is természetesen, hogy vannak közönségfilmek, és vannak művészfilmek, de azt gondolom, hogy a művészfilmek marketingjének támogatása szerintem kiemelt jel entőségű lenne, hogy minél többen lássák ezeket a filmeket is, és ne csak úgy értesüljenek a magyarok arról, hogy ezek a filmek egyáltalán vannak, ha esetleg belebotlanak az interneten vagy bármiféle híradásban arról, hogy éppen díjat nyert valakinek a fil mje. Neveket nyilván nem szeretnék ez ügyben mondani, mert akkor ezzel azt is jelezném, hogy azt a filmet szerintem kevesebben látták annál, mint ahány nézőt valójában megérdemelt volna, és nem szeretnék senkit ez ügyben kellemetlen helyzetbe hozni, csak a jelenségre szerettem volna felhívni a figyelmet. A másik, hogy azzal is egyet tudok érteni, hogy legyenek tévéfilmek. Számomra régi vágy volt, hogy megjelenjenek elsősorban kortárs magyar művek a médianyilvánosságban és a televízió képernyőjén. Én ezt ren dkívül fontosnak tartom; ha volt előnye az előző rendszernek, a ’89 előtti rendszernek, az például az volt, hogy a televízióban rendszeresen lehetett látni tévéfilmeket, és szerintem ez egy fontos és számomra szimpatikus történet lenne. Ugyanakkor azt is s zeretném jelezni, hogy az a része, hogy hogyan lesznek ezek finanszírozva, valóban felvet számos kérdést. Például az egy probléma, hogy ezeket a pénzeket egyelőre még nem látni, hogy milyen összegek, nem látni, hogy kik fogják ezeket pontosan felügyelni, i lletve, ha a hírközlési hatóság kap egy ilyenfajta jogosítványt, az számomra is azt jelenti, ha kizárólag ők felügyelik ezt, és ők osztogatják ezeket a pénzeket, hogy itt bizony egyértelmű politikai üzenetről van szó, itt a kormány álláspontjának kell mind enképpen megjelenni. Én azt gondolom, hogy a kultúrát és ezen belül a filmgyártást vagy a filmművészetet érdemes lenne kivenni ebből a zsákból, és azt a lehetőséget megteremteni, hogy ne csak a kormány emberei üljenek ott egy ilyen történetben, és ne csak azok az emberek képviseljék, mondjuk, szavazati joggal a saját világnézetüket, akik a Fideszhez közel álló vagy éppen aktuális nézeteihez közel álló nézetrendszert képviselik. Szerintem fontos lenne másképpen gondolkodó művészeket is bevonni ebbe a munkába . Urambocsá, azt is meg merném kockáztatni, hogy az Országgyűlésben megjelenő pártok vagy a Kulturális bizottsága az Országgyűlésnek valamilyen módon képviseltethesse magát egy ilyen testületben. Szerintem ez fontos lenne, és azt gondolom, hogy ez méltányo s is lenne, és megnyugtató lenne mindazok számára, akik a magyar filmipart működtetik és arra hivatottak, hogy Magyarország számára filmsikereket hozzanak. (9.20) Tehát azt várjuk ettől a javaslattól, hogy a mecenatúra része legyen rendbe téve, legyen po larizálva, hogy mely pártok és milyen módon, illetve másképp gondolkodók, mint ahogy a Fidesz gondolkodik, kik tudnak ebben részt venni. Ennek a nyilvánosságát mi rendkívül fontosnak tartjuk és azt is, hogy ezek a pénzek ne arra szolgáljanak, hogy újabb és újabb fideszes körök kapjanak megbízásokat művészeti alkotások vagy programszerű alkotások létrehozására, hanem arra nyújtson lehetőséget mindenki számára, hogy szélesebb körbe eljussanak ezek az információk, és minél több nemzetközi elismerés jusson a ma gyar filmművészetnek. Sokkal jobb ennek együtt örülni, ha van ilyen, mint az, hogy valakik döngessék a mellüket, mások pedig úgy érezzék, hogy ki vannak rekesztve esetleg egy közös sikerből. Ami a kiskorúak filmes alkalmazását illeti , é n is egyszerűen csak azzal tudnék egyetérteni, hogy meg kell kérdezni a szülőt, nem kell folyton a gyámhatósághoz szaladni. Többnyire azért a gyerekeknek vannak szüleik, ezek a kiskorúak többnyire a szüleikkel élnek, nyilván van telefon,