Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. november 14. szerda - 40. szám - A közigazgatási bíróságokról szóló törvényjavaslat, valamint A közigazgatási bíróságokról szóló törvény hatálybalépéséről és egyes átmeneti szabályokról szóló törvényjavaslat együttes általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. STAUDT GÁBOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről:
2083 jelent ős reformra szorul Magyarországon, és komoly bajok vannak vele. Úgy gondolom, hogy ez nem így van. Ha egy rendszert átalakítunk, akkor lehet azt mondani, hogy így majd jobb lesz, és akkor nyilvánvalóan a kritikákat is viselni kell, illetve az ellenzék el f ogja mondani, hogy esetleg mi erről a véleménye, de azt sugalmazni, hogy most probléma van a bíróságokkal, a közigazgatási bíróságok függetlenségével, ez szerintem túlzás; illetve, ha probléma van, akkor lehet, hogy a függetlenségével van probléma. Én az ö n jó szándékát természetesen nem vitatom el, de azt látjuk, hogy a gyakorlatban azok a szabályok, amelyek meghozatalra kerültek, sajnos azokat a kiskapukat meghagyták, amelyeket ugyanúgy az OBH elnöke, mint a kormány ki is használt. Völner államtitkár úrra l több interpellációs és szóbeli kérdéses műfaji vitát folytattunk arról, hogy eleve a kormánynak az OBT, OBH, tehát az Országos Bírósági Hivatal és az Országos Bírói Tanács kialakult feszültségébe vane beavatkozási feladata. A beavatkozást úgy értem term észetesen, hogy a kétharmados törvények módosításával az Országgyűlésen keresztül. Tehát nehogy félreértsék, nem a kormány kézi beavatkozását kérem számon. Azt viszont igen, hogy azokkal a kiskapukkal, amelyeket igenis megnyitottak, és az OBH mindenkori el nökének a diszkrecionális jogán múlik, visszaéle vagy nem; sajnos az utóbbi időben Handó Tünde gyakorlatából azt láthattuk, hogy bizony nem a jogszabályoknak megfelelően járt el. Erre már alkotmánybírósági döntések vannak, integritási szabályzatának bizon yos főbb pontjait megsemmisítették. Már a Munkaügyi Bíróság is kimondta egy bírósági kinevezés ügyében, hogy nem megfelelően járt el Handó Tünde, illetve Strasbourg előtt is vannak ezek az ügyek. Hogy miért mondom ezt el, államtitkár úr, a közigazgatási bí róságoknál? Nagyon fontos, hogy amikor ezeket a jogszabályokat megnézzük, akkor az elmúlt nyolc év gyakorlata alapján nekünk azt kell keresnünk, hogy melyek azok a kiskapuk, amelyeket a kormány ki tud használni, és még a kiskapuk méretét is tágítva hogy pr óbál majd a leírtakkal visszaélni, illetőleg, ha valaki visszaél vagy nem tartja be ezeket a szabályokat, még ezeket a szabályokat sem, amelyek leírásra kerülnek, akkor lesze olyan erő, hatalom, aki ezt kontrollként ellenőrizni tudja. Ahogy látjuk, és ezé rt mondtam el a bevezetőmben a bírósági rendszer igazgatását, ami az Országos Bírósági Hivatalon keresztül valósul meg, ott is minden szép elmondásra került az expozéban, sajnos a gyakorlatban azt látjuk, hogy a kontrollra hivatott szerv, az Országos Bírói Tanács teljesen tehetetlen. De hogy a közigazgatási bíróságokra most már tényleg a konkrétumában rátérjek, önök azt is elmondták itt azon túl, hogy mennyi európai példát láthatunk egy hasonló rendszerre; hozzá teszem, hogy ha kiszemezgetünk bizonyos motívumokat és összerakjuk, attól még nem biztos, hogy az jól működő lesz, illetve azon is múlik, hogy kik azok, akik alkalmazzák ezeket a jogszabályokat. Ahogy láthattuk, ha nincs szándék, márpedig Ausztriában vagy a nyugati országokban kevésbé látom a szándékot, hogy konkrétan beavatkozzanak az igazságszolgáltatás működésébe, tehát ha ott a miniszter valójában csak egy igazgatási jogkörben jár el, nem szól bele, nem kíván beleszólni, hogy akár a pártállás, pártkötőd és milyen mértékben befolyásolja a kinevezéseket, akkor ez egy jól működő modell lehet. De ebben a modellben, miniszter úr, gondoljon bele - megint csak a legjobb szándékkal , lehet, hogy egy idő elteltével nem ön lesz a miniszter, illetve ez mindenkinél bekövetkezik előbbutóbb, nyilván örökre nem ön lesz. És ha ön még a legjobb szándékkal most azt mondja, hogy úgy fog eljárni, ahogy a törvény betűjének és az erkölcsnek megfelelő, akkor is jöhet utána majd egy kinevezett; mondjuk, ha ön nem megfelelőképpe n hajtja végre a politikai utasításokat, lehet, hogy egy olyan miniszter lesz, aki ezt meg fogja tenni, és bizony ezekkel a jogszabályokkal vissza fog élni. Tehát az európai összehasonlítás ezért egy kicsit mindig sántít. Hozzáteszem, a klasszikus példa er re, hogy az akasztófa esetében is különböző rönkfákat, illetve fahasábokat találni, ártalmatlan dolog, illetve a kötelet is használják sok mindenre, de így egyben mint akasztófa, nyilvánvalóan kicsit más az üzenete, mint a farudaknak és egy kötélnek külön. Ezt látom én is, ahogy megkonstruálják ezeket a javaslatokat.