Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. november 13. kedd - 39. szám - Egyes kutatás-fejlesztéssel, valamint szakképzéssel összefüggő törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - KUNHALMI ÁGNES (MSZP):
1948 Látni kell, mé g egyszer mondom, azt, hogy ezekbe az iskolákba olyan diákok érkeznek zömmel, akik alapvető tanulási és szociális kompetenciagondokkal küszködnek. Nekünk, pedagógusoknak erre is oda kellene figyelni. Ezért nem értjük, hogy ha önök rendbe akarják tenni, mon djuk, a szakképzés rendszerét, és tényleg látják, hogy milyen problémák vannak, akkor miért kellett elutasítani azt a javaslatot, amelyik az iskolai szociálismunkáshálózat kiterjesztéséről szólt? Higgye el, miniszter úr, ezekben az iskolákban óriási létjo gosultsága lenne az ilyesféle új posztok létrehozásának is, nemcsak a kancellárok megjelenésének. Ha mi azt látnánk, hogy van fogadókészség az önök részéről arra, hogy ezekre a problémákra kinyissák a füleiket, akkor lehet, hogy mi is az önök szempontjából talán egy kicsivel konstruktívabban tudnánk hozzáállni az ilyesféle kancellári ötletekhez, mert azt tudnánk mondani, hogy igen, akkor történt egy olyasféle elmozdulás, amire óriási szükség volt. Ez a lebutított képzés, ami azt jelenti, hogy sok esetben… I gen, lebutított képzés, meg kell nézni, mi történt a közismereti óraszámokkal. A könnyebb ellenállás felé mozdultak el, amikor 20 százalékkal csökkentették a közismereti órák számát, arányát Magyarországon a szakképzésben. Sokan azt mondták szakértők közül is, hogy ez bizony a könnyebb ellenállás, a problémák elől való megfutamodást jelenti az önök részéről, nem pedig a problémákkal való szembenézést. Nos, van még egy súlyos kérdés, ez pedig a digitális kompetenciák fejlesztése, amivel teljes mértékben egye t tudunk érteni. Viszont, hogy ez a zárt rendszerű távoktatási képzésmenedzsmentrendszer egészen pontosan mit takar miniszter úr, azt kérem öntől, hogy egy kicsit próbálja meg árnyalni, cizellálni. (14.10) Mert azért engedtessék meg, de hadd éljünk már a gyanúval, hogy ha mondjuk, milliárdos beruházások történnek ebben a tekintetben, könnyen járhatunk úgy, mint a krétarendszer kapcsán, ahol, miniszter úr, voltak hibák, és azt is lehet tudni, hogy az ön egykori barátja, illetve üzlettársa volt az, aki a m agyar állam részéről egymilliárd forintot kapott. És nem itt kellene egyébként elkezdeni ezt a problémát sem fölfejteni, hanem mondjuk, azzal kellene törődni, hogy a szakközépiskolákban, tehát a korábbi szakmunkásképzőkben hogy lehet az, hogy a 9. éven min dösszesen egyetlenegy informatikaórája van a diákoknak. Tehát ha valóban az lenne a cél, hogy a magyarországi digitális oktatási stratégiát elősegítsék és bővüljön az infokommunikációs rendszerek alkalmazása a magyarországi szakképzésben, akkor meg kellett volna változtatni ezeket a számokat, ezeket az órarendi számokat, és ha ez mindmind komoly cél lenne az önök számára, miniszter úr, akkor az megengedhetetlen lenne egy XXI. századi és a versenyképességet hirdető Magyarországon, hogy hetente egyetlenegy i nformatikaórája legyen ezeknek a diákoknak. Ez talán elment egy kékgalléros szakmunkásképzésben (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , a XX. században jó volt, de a XXI. század fehérgalléros szakképzéséhez ez édeskevés lesz. Kös zönöm a figyelmét. (Taps a Jobbik soraiban.) ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Két percre megadom a szót Kunhalmi Ágnes MSZPs képviselő asszonynak. KUNHALMI ÁGNES (MSZP) : Nagyon köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Vinnai Győzőre akartam reagálni, hogy alapvetően, amit elmondott, egyetértünk vele, csak az a baj, hogy az éremnek az egyik oldalát mondja el. Hogy nem kell mindenkinek diplomát szerezni egy országban, csak egy meghatározott rétegnek, igen; hogy egyébként duális képzésre van szükség, igen ; hogy néha egyébként egy modern szakma tudása többet ér, vagy nagyobb tudásra van szükség, mint mondjuk, egyegy diploma elvégzéséhez, az is igaz, hiszen megváltozott a világ. Nincs vitánk, de azt a fajta pedagógiai és elméleti képzést, amelyről jobbikos képviselőtársam is beszélt, nem lehet megspórolni.