Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. november 13. kedd - 39. szám - Egyes kutatás-fejlesztéssel, valamint szakképzéssel összefüggő törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig - ELNÖK: - DR. HILLER ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről:
1936 törvénymódosítás a szakképzés rendszerén belül a közművelődési tárgyakat, azoknak az arányát minimálisra csökkentette. Itt kapcsolódik a felszólalásom Nacsa képviselő úr egy véleményéhez, amivel kapcsolatban próbálok úgy fogalmazni , hogy ne legyen félreérthető, és kérem, hogy ne értelmezzék félre. Ön azt mondta, hogy a szakképzésnek, már a magyarországi szakképzésnek milyen nagy hátrányokat kellett behoznia a rendszerváltás előtti időkből. Ezért most javaslom, hogy ne a Kádárrendsz er egészét próbáljuk meg elemezni, én nem ezt fogom tenni, arra viszont felhívom a figyelmét, hogy a ’70es években a magyar szakképzés Európahírű volt, olyan színvonalat valósított meg, és olyan innovációt a rendszeren belül, hogy nemcsak hogy az akkori politikai táboron belül, és nemcsak hogy Európából, hanem Kanadától Ausztráliáig jártak ide a szakképzést tanulmányozni. Ehhez képest NyugatEurópában egy teljesen más megoldást választottak, amit nekünk elemezni nem kell, de a folyamatot és a tényt felidé zni érdemes. Arról van szó, hogy először Németországban, majd német nyelvterületen, az ehhez képesti nyugatabbi területeken más módon, de ugyanaz a megoldás született egy, a ’60as évek végén, a ’70es évek elején lezajlott nagy németországi - hogy úgy mon djam - társadalmi vita keretében, amikor is azt mondták, hogy a hagyományos értelemben vett szakágakat, szakmákat nem kívánják úgy fejleszteni, ahogy eddig, hanem megnyitják a kapuikat délkeleteurópai és török vendégmunkások előtt. Kérem, hogyha 1979ben önök Düsseldorfban éltek, és a vízvezetéket meg kellett szerelni, kihívtak egy szerelőt, 90 százalékos eséllyel egy török ember jött, aki meg is szerelte a vízvezetéket; ellentétben az úgynevezett modern vagy innovatív szakmákkal, amelyekre ráállították a német ifjúságot, azon része, amelyik nem felsőoktatási intézményekben folytatta a tanulmányait, ezeken a szakmákon nevelkedett. Magyarul, egy igen jelentős társadalmi változást eredményezett a szakképzés akkori, először németországi, majd német nyelvterüle ti változása, ennek nagyon sokféle ágaboga és eredménye van, többek között, hogy jelenleg a Német Szövetségi Köztársaságban 2,9 millió török él. Ez legyen a németek kérdése, én például nem ezt az irányt választanám, de tény, hogy először törökök, majd az egykori Jugoszlávia munkavállalói előtt megnyitották a munkaerőpiacot, és azok kevésbé az értelmiségi pályákra, sokkal inkább a szakképzés területére jöttek be, mindazt a társadalmi és más területen is problémát okozó, más módon persze előnyökkel járó vált ozást hozva, amit mi, ha jól értem, nem akarunk járni. De abból a megoldásból a szakképzésben, amelyik egyébként az elméleti szintű tanulmányokat azzal a hivatkozással csökkenti, hogy ezek az emberek a saját szakmájukban fölösleges hogy az előbb említett t árgyakat, tudományokat tanulják, ebből kérem szépen, csak az lesz, hogy egy technológiaváltozást, amit tíz év múlva megél az önök szakképzési rendszeréből kijövő szakmunkás, nem tud értelmezni, mert csak arra állítják rá, ami jelenleg aktuális, azt tudják megtanítani, ami most való, hogy ahhoz, hogy mi lesz ebből 12 év múlva, 7 év múlva vagy 20 év múlva, amikor a pályán lesz, nem tud alkalmazkodni, az holtbiztos. Ezért kíváncsian fordulok az előterjesztőhöz, a miniszter úrhoz, amikor a törvényjavaslat egy m ásik részében a szakképzés és a felsőoktatás ugyan más szintű, de mégiscsak közelítéséről van szó. Szeretném, hogyha kifejtené a törvényhez képest lehetőleg érthetőbben, hogyan akarják önök közelíteni a felsőoktatást és a szakképzést, amely irány egyébként önmagában nagyon is üdvözlendő lenne, főleg hogyha látnánk ennek a megvalósítását, merthogy a valóságban nem a közeledést, a közelítést, hanem a távolodást látjuk. Ezért kérem szépen, hogy ha majd a felszólalásokra reflektál, erre tessék szíves lenni kité rni. Végezetül itt van az innovációval foglalkozó harmadik egység, amelyik a felsőoktatás kutatóhelyeit és azoknak a vállalati szférával, a piaccal való együttműködését támogatja. Milyen jó lett volna, hogyha 2010ben nem verik szét azt, amit addig idáig t ettünk! Milyen jó lenne, hogyha egyébként olyan, kimondottan nem politikai ügyekben, hanem abszolút szakmai, például a felsőoktatási intézmények kutatóhelyei, egyáltalán a felsőoktatás és a vállalkozói szféra, a felsőoktatás és a piac kapcsolatát nem korlá tozzák arra az egyébként jól nyomon követhető,
