Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. november 12. hétfő - 38. szám - Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott bizottsági jelentések és az összegző módosító javaslat vitája - ELNÖK: - PÓCS JÁNOS (Fidesz):
1846 Tiszt elt Ház! Az állatok védelme kiemelt és alapvető jelentőségű uniós értéknek minősül, amelyet az Európai Unió működéséről szóló szerződés 13. cikke is kifejezésre juttat. Az állatkísérletekre vonatkozó tagállami szintű szabályozásokból eredő eltérések követk eztében akadályok képződhetnek az olyan termékek és anyagok kereskedelmét illetően, amelyek kifejlesztése állatkísérlettel jár. Mint minden tagállam, így hazánk is 2012 novemberében ültette át nemzeti jogrendszerébe az irányelv rendelkezéseit, melyek 2013. január 1jétől alkalmazandóak. A Bizottság 2016 őszén jogtechnikai hiányosságokat tárt fel a magyar jogi szabályozásban, amelynek folyományaként 2017ben kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen. Az előttünk fekvő törvényjavaslat célja az un iós kötelezettségszegési eljárás lezárása. A jogharmonizációs kötelezettségünk teljesítése, valamint a jogalkalmazás egyértelművé tétele érdekében szükségesnek bizonyul az állatok védelméről és kíméletéről szóló törvény módosítása. A Ház asztalán lévő törv ényjavaslat biztosítja, hogy csak olyan tenyésztő, beszállító és felhasználó működhessen, amely rendelkezik az állatvédelmi hatóság engedélyével. Amennyiben később viszont már nem felelne meg a kívánt feltételeknek, az állatvédelmi hatóságnak lehetősége ny ílik az engedély visszavonására. A törvényjavaslatban foglalt módosítások elfogadása esetén az esetleges jogkövetkezmények alkalmazhatóvá válnak a tenyésztőkkel és beszállítókkal szemben is. Kiemelendő, hogy a javaslat az irányelvnek megfelelő fogalmi tisz tázásokat is tartalmaz. Például állatkísérletnek minősül az uniós jog értelmében minden, az állatok - akár ismert, akár ismeretlen, legyen az invazív vagy nem invazív - tudományos célú felhasználása. A törvényjavaslat mindenképpen támogatandó, hiszen a köt elezettségszegési eljárás lezárásához szükséges, azon módosításokat tartalmazza, amelyekkel jogharmonizációs kötelezettségünknek is eleget teszünk. Kérem a tisztelt Házat, mindezek alapos mérlegelésével hozza meg döntését és támogassa a javaslatot. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Megkérdezem Zsigó Róbert államtitkár urat mint előterjesztőt, a vita e szakaszában vagy később kíván szólni. (Jelzésre:) Államtitkár úr jelzi, hogy a későbbiek során k íván szólni. (20.40) Tisztelt Országgyűlés! A kijelölt Mezőgazdasági bizottság nem állított előadót. Most a képviselői felszólalások következnek. Tájékoztatom önöket, hogy a vita során kétperces hozzászólásra nincs lehetőség, mivel időkeretes tá rgyalás van. Tisztelt Országgyűlés! Felszólalásra jelentkezett Pócs János képviselő úr, Fideszképviselőcsoport. Megadom a szót, képviselő úr. PÓCS JÁNOS (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az önök előtt fekvő, az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény módosításáról szóló T/2164. számú törvényjavaslat egy olyan javaslat, amely évek óta húzódó, sokak részéről heves indulatokat kiváltó, érzékeny ügy végére tehet pontot. Kedves Képviselőtárs aim! Kérem, engedjék meg, hogy e helyről is tiszteletünket és köszönetünket fejezzük ki az állatvédőknek, az állatorvosoknak, a tisztességes állattartóknak, akiket a szeretet, az együttérzés és a szenvedély vezérel. Lehet hobbi, haszon- vagy tudományos cé lra tartott állat, minden jó szándékú embert a méltóság kell hogy vezéreljen. Látom magam előtt az öreg jász embert, aki, mikor leadta a húsfeldolgozónak a sertést, azt kérte, vigyázz rá, mert ez nem állat, hanem jószág.Az állatvédelem fontosságát meggyőző désem szerint nemcsak akkor kell képviselnünk, amikor elveszítünk egyegy szívünkhöz nőtt házi kedvencet, mert akkor már késő. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezen rendelet alapvető célja, ahogy államtitkár úr már régebben is ismertette, hogy a tudományos célok ra felhasznált állatok védelméről szóló 2010. szeptember 22.