Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. november 12. hétfő - 38. szám - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - NOVÁK KATALIN, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára:
1745 szük ségessé az egyik kérdésre adott igen választ, vagyis azt, hogy - elnézést a kifejezésért! - be kell betonozni a családtámogatási rendszert, olyan védelmet kell adni neki, ami aztán nem dönthető meg például egy olyan intézkedéssorozattal, mint annak idején a Bokroscsomag volt, vagy például a Gyurcsánykormánynak a 2008as intézkedései (Kunhalmi Ágnes: Széll Kálmánterv!) , amelyek szintén tönkretették a rendszert. (Kunhalmi Ágnes: És a Széll Kálmánterv?) Tehát a kiszámíthatóság nagyon fontos. Az egyik leglén yegesebb kérdése ennek az ívnek, ami előttünk van, a főállású anyaság kérdése, ugyanis ki kell jelentenünk azt, hogy nincs szabad választása a gyermeket vállaló nőnek, hiszen a három lehetőség közül egyet nem választhat. Választhatja azt, hogy ő dolgozik, de gyereket nem vállal; választhatja azt, hogy egy vagy két gyermeket vállal, és mellette dolgozik - nem könnyű, de megteheti ; de az, hogy négyöt gyermeke van, és közben dolgozzon, az nem megy, viszont az sem megy, hogy otthon maradjon, mert egy fizetés ből nehéz megélni. Ezért jogos kérdés a tényleges főállású anyaság kérdése. Beszélhetnénk még néhány kérdésről, például a munkavállalás támogatásáról, ami szintén előfordul, illetve a fiatal, családalapító pároknak a támogatásáról. Mindnyájan emlékszünk, v annak álmok (Az elnök csenget.) , vannak tervek, van öröm, de sok esetben szegényen kezdik a családalapítást. Sok ehhez hasonló kérdésre kellene válaszolni, a polgárok megteszik, és ezzel részeseivé válnak a politikai döntéseknek. Köszönöm szépen. (Taps a k ormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. A frakcióvezető úr napirend előtti felszólalására Novák Katalin államtitkár asszony válaszol. Parancsoljon, államtitkár asszony, öné a szó. NOVÁK KATALIN, az Emberi Erőforrások Minisztériumá nak államtitkára : Köszönöm szépen a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Azért is indítottuk el ezt a nemzeti konzultációt, mert Európa egy nagyon komoly kihívás előtt áll, egy nagyon komoly kihív ással néz szembe, nemcsak Magyarország, hanem egész Európa, hiszen ma már kimondhatjuk azt, hogy egyetlen olyan európai ország sincsen, ahol elég gyermek születne, egyetlen olyan európai ország sincs ma, ahol annyi gyermek születne, hogy akár csak fenn tud ják tartani az aktuális népességszámot, tehát egész Európa népesedési problémákkal küzd, Európa az üres bölcsők kontinense. Ezzel párhuzamosan elindult egy népvándorlás is Európa irányába, tehát ott van egyfelől a népesedési probléma, másfelől a migrációs nyomás - erre kell megfelelő választ adni az európai vezetőknek, erre kell választ adnunk nekünk is Magyarországon. Ez is az apropója ennek a nemzeti konzultációnak, hiszen a kérdés az, hogy miben látjuk a magyar jövőt: a magyar gyermekekben, a magyar gyer mekek születésének támogatásában, vagy pedig abban, hogy migránsokkal pótoljuk a hiányzó magyar gyermekeket? Ez is az egyik kérdés a nemzeti konzultációban, de általában, ahogy a frakcióvezető úr felvetette a nemzeti konzultációnak a műfaját, talán erről i s érdemes néhány gondolatot mondani. Azért is indítottuk el ezt a nemzeti konzultációt, mert az emberek visszajelzésére számítunk. Két kormányzati ciklus után egymást követően és egy harmadik kormányzati ciklusnak az elején várjuk azt, hogy visszajelzést k apjunk a magyar emberektől arra vonatkozóan, hogy a családpolitikában milyen irányt vegyünk, milyen irányt folytassunk, merre menjünk tovább, milyen döntéseket hozzunk meg. Fontos sorskérdésekben várjuk a magyar embereknek a véleményét, és a nagy előnye a nemzeti konzultációnak, hogy mindenki részt vehet benne, mindenki kitöltheti ezeket a nemzeti konzultációs íveket, mindenki visszaküldheti azt a számunkra. Bízom benne, hogy minél többen fognak élni ezzel a demokratikus jogukkal, lehetőségükkel, és részese i lesznek ennek a nemzeti konzultációnak is. Mindenkinek a véleményére kíváncsiak vagyunk, nemcsak az édesanyákéra, de az édesapákéra is, nemcsak a szülőkére, hanem a nagyszülőkére is, és bizony azokéra is, akik még most gyermekvállalás előtt álló fiatalok , hiszen talán őket érintik a legjobban ezek a kérdések. Azt kell a