Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. szeptember 18. kedd - 23. szám - A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig
146 hidat. Tehát az ott élő emberek javasolták ezt, az ott lévő emberek kérték ezt. Én azt hiszem, az ott élő emberek tudják igazán a saját igényeiket megfogalmazni és meghatározni, Budapestről nem biztos, hogy nekünk jó ebbe beleavatko zni. (11.30) Tehát ez egy nagyon fontos értelmezési kérdés volt, és azért tartottam fontosnak ezt elmondani, hogy tisztázzuk ezt a kérdést, ami félreértésre adott okot. A másik dolog, amit szeretnék tisztázni, az a bizonyos 90 körüli szám, amit metszéspo ntként jellemzett. Itt átkelésről van szó, ez egy keret volt, meg kellett határozni, hogy milyen lehetőségek vannak, ebből a 90 helyszínből kellett meghatározni és kiválasztani azokat a helyszíneket, amelyek alkalmasak arra, hogy a későbbiekben átkelőhelye t létesítsenek rajtuk. Ez a folyamat még történik, az előkészítések történnek, és bár most egy megvalósítás előtt állunk, de azért szeretném mondani, hogy például Drégelypalánk, Ipolyhídvég, Őrhalom, Ipolyvarbó kerékpároshídátkelőhelyek előkészítés alatt vannak, és a kerékpáros híd a Dunán Dunakiliti és Doborgaz között ugyancsak előkészítés alatt van, tehát folyik a munka folyamatosan, csak azt látni kell, hogy az előkészítő munka egyik pillanatról a másikra nem valósítható meg. Egy híd megépítése nem úgy történik, hogy kitaláljuk, és másnap nekiállunk építeni. Meg kell tervezni, elő kell teremteni rá a forrást; aki önkormányzatban vagy éppen beruházások levezénylésében dolgozott és részt vett már, az tudhatja, hogy egy álom, egy terv, egy cél elérése attól függően, hogy mekkora beruházásról van szó, rövidebbhosszabb időt vesz igénybe, de semmiképpen sem az egyik pillanatról a másikra megvalósítható ügyként kezelhető. Viszont Szávay István felszólalására más szemszögből is szeretnék reagálni, hiszen a hossz ú felszólalásában a szakmai hozzászólása mellett különböző, nemzetpolitikával kapcsolatos kritikákat is megfogalmazott. Nem akarnék minden egyes, egyébként nem idetartozó kérdésére, felvetésére reagálni, egy dolgot viszont szeretnék mondani - talán az elmú lt nyolc év tapasztalata alapján is mondhatom ezt, amióta a Jobbik benn van a parlamentben. A parlamentben vádaskodni, nagy szavakat mondani, vagdalkozni különböző kifejezésekkel, gondolatokkal rettenetesen megy nekik. Akkor, amikor például a nemzet érdeké ben cselekedni kell, például amikor az Alaptörvény módosítását meg kellett volna szavazni a kötelező betelepítés ellen, akkor már, amikor tenni kellett volna, nem volt akkora bátorságuk. (Közbeszólások a Jobbik soraiból.) Addig, amíg szájhősködni kell, meg y, amíg- ahogy mondtam - vagdalkozni kell mindenfajta felelősség nélkül, addig tudják mondani a véleményüket, a cselekedet már nem jellemző rájuk. (Közbeszólások a Jobbik soraiból.) Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Kös zönöm, Cseresnyés Péter államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! A módosító javaslatok benyújtására csütörtökön 16 óráig van lehetőség. A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általáno s vitája a lezárásig Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. A kormányelőterjesztés T/869. számon a parlamenti informatikai hálózaton elérhe tő. Elsőként megadom a szót Cseresnyés Péter államtitkár úrnak, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkárának, a napirendi pont előadójának.