Országgyűlési Napló - 2018. évi őszi ülésszak
2018. október 29. hétfő - 34. szám - Stummer János (Jobbik) - az emberi erőforrások miniszteréhez - „Ki vállalja a felelősséget ezért az embertelen bánásmódért?” címmel - ELNÖK: - FÜLÖP ATTILA, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: - ELNÖK:
1266 (15.30) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. A válaszra Fülöp At tila államtitkár úrnak adok szót. Parancsoljon, államtitkár úr! FÜLÖP ATTILA, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Továbbra is azt gondoljuk, hogy a hajléktalan embere k méltóságát nem az fogja segíteni, hogy hagyjuk, hogy az utcán éljenek - aki amellett érvel, hogy az után éljenek és az utcán maradjanak , hanem az, hogyha megfelelő körülményeket teremtünk, és a megfelelő körülményeket és szolgáltatásokat ők pedig igény be is fogják venni. A kormány ezeket a szolgáltatásokat és ezeket az ellátórendszereket eddig is üzemeltette, eddig is garantálta, és ezután is garantálni fogja. Meggyőződésünk az, hogy a krízishelyzetalapú hajléktalanságot meg kell szüntetni, az életmóda lapú hajléktalanságot pedig fel kell számolni, szerintem ezt diktálja nemcsak a morális parancsra a józan ész, de az életnek a méltósághoz való joga és a közösség érdeke is. Az Alaptörvény és ahhoz kapcsolódóan a szabálysértési törvény október 15én hatály ba lépett módosítása kapcsán a kormány 300 millió forintos hajléktalanellátási tartalékalap létrehozásáról döntött. A tartalékalap célja, hogy az ellátórendszer felkészüljön a tartósan közterületen élő hajléktalan személyek fogadására, hosszú távú ellátásá ra. A kormány az idei évben is több mint 9 milliárd forintot költ hajléktalanok ellátására, összesen több mint 19 ezer férőhelyen, 9800 éjjeli menedékhelyen átmeneti szállás áll rendelkezésre, ezenkívül télen még további 1600 többletférőhelyet is biztosítu nk, a nappali melegedők száma pedig eléri a 7600at. Az ellátási formák nyitvatartási idejének összehangolásával, nevezetesen azzal, hogy a nappali melegedők heti 7 napon 10 órában vannak már nyitva október 15étől, biztosított az, hogy az országban mindig van egy intézmény, amelyik éppen elérhető és ahova a hajléktalan be tud menni. Tisztelt Képviselő Úr! Véleményünk szerint ezek azok a szolgáltatások, amelyek valós segítséget jelentenek a hajléktalanok számára. Mint ahogy ön is említette, a hajléktalanell átás egy összetett dolog, nem egy egyszemélyes műfaj, abban helye van az önkormányzatnak, a rendőrségnek, a mentőknek, a polgárőröknek. Az elmúlt években is így történt ez az ellátás, és idén is így fog történni ez az ellátás. De ha a hajléktalanságról bes zélünk, akkor ez nem egy magyarspecifikus jelenség, ez jelen van minden európai nagyvárosban Londontól Berlinig vagy Athéntól Prágáig. (Kunhalmi Ágnes: Csak ott nem kriminalizálják!) Biztosak vagyunk abban, hogy az a fajta veszélyeztetettség nélküli túlélé s, ami télen, a mínusz fokokban jelentkezik, az akkor működhet, ha arra motiváljuk a hajléktalan embertársainkat, hogy igénybe vegyék az ellátórendszert. Ezzel együtt alapvető cél, hogy elkerülhetővé váljon a szabálysértési eljárás megindítása, így az, hog y a hajléktalan személyek a büntetésvégrehajtás rendszerébe kerüljenek, mert aki a felajánlott segítséget elfogadja, a hajléktalanellátórendszert igénybe veszi, az ellen nem indul szabálysértési eljárás, mert nem a szankcionálás, hanem az ösztönzés az el sődleges, az, hogy az életvitelszerűen közterületen tartózkodók a hajléktalanok ellátása és az ő segítségük érdekében nyújtott szolgáltatásokat vegyék igénybe. Ha a rendőr 90 napon belüli három felszólítása ellenére életvitelszerűen közterületen tartózkodi k, csak abban az esetben indul meg a szabálysértés, és a legfontosabb az, hogy nem a hajléktalanellátórendszerben, hanem a kivezetésben, a társadalmi visszailleszkedésben van a megoldás (Kunhalmi Ágnes: Mit tesznek érte?!) , az, hogy a munkaerőpiacra, a tá rsadalmi kapcsolatok helyreállítására és az egészségügyi rehabilitációra koncentráljunk. Ezért ’17. január 1jétől (Az elnök csenget.) önmagában is biztosítható lakhatási szolgáltatás. Meggyőződésünk, hogy ezek az intézkedések tudják a visszailleszkedést s zolgálni. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: