Országgyűlési Napló - 2018. évi nyári rendkívüli ülésszak
2018. július 3. kedd - 17. szám - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - DR. TÓTH BERTALAN (MSZP):
945 eladósodás, amit aztán több mint 1200 milliárd forint értékben a FideszKDNPkormánynak kellett kifizetni az önkormányzatok részére az adósság konszolidációjában. De 2005ben is ön egy tanácsot adott, a Népszabadságban olvashatjuk 2005. október 6án az ön nyilatkozatát, akkor éppen a Pedagógusok Szakszervezetével kapcsolatos hírek kapcsán az önök kormánya azt mondta Gyurcsány Ferenccel az élen, hogy „ahol nincs elég pénz, ott össze kell vonni az iskolákat”. Ezzel a javaslattal éltek, és ahogy mondtam, nemcsak ezzel a javaslattal éltek, hanem ezt meg is tették. És mivel kevesebb iskola volt az önök idején, ezért kevesebb pedagógusra is számítottak, úgyhogy 15 ezer pedagógust az utcára is tettek egy év alatt, aki pedig ott maradt, annak elvették egyhavi fizetését.Így akarták önök megbecsülni a kistelepülésen dolgozó tanárokat, és így akarták a lehetőséget megteremteni, hogy mindenki kistelepülésen is iskolába tudjon járni. (9 .10) Mi ezzel szemben úgy módosítottuk a jogszabályokat, hogy jóval magasabb összeg van ma már a gyermekek oktatására. Ha megnézi ön, hogy 2009ben mennyi pénz volt egy gimnazistára, mekkora költségvetési ráfordítás volt, az 540 ezer forint. Ma ez 1 millió 87 ezer forint. Ha megnézi, hogy mennyi volt egy óvodásra, ami szintén fontos a kistelepüléseken, az önök idejében ez 608 ezer forint volt, most 921 ezer forint, amit egy óvodásra költünk (Arató Gergely: Ezt honnan tetszik venni, államtitkár úr?) , pontosa n azért, hogy a kistelepüléseken is mindenkinek biztosítsuk az óvodáztatás lehetőségét, az iskoláztatás lehetőségét. (Arató Gergely: Egy szó se igaz!) Az óvodához teljesen új formákat is létrehoztunk, pontosabban: a bölcsődékhez teljesen új formákat is lét rehoztunk azért, hogy ott, helyben mindenkinek ezek a nevelési formák rendelkezésre álljanak. Újra is nyitottunk pár iskolát Lipóton és más településeken, amelyeket önök bezártak, mi azokat újranyitottuk, és a törvényi feltételeket is rugalmasabbá tettük, hogy ahol minimális számban is, de vannak diákok, akiket a szüleik beíratnának a kistelepülési iskolába, legalább az alsó tagozat biztosan, minél közelebb a diákokhoz megoldható legyen. Mi így próbáltunk segíteni a diákok és a családok helyzetén. A tankerü letek a beutaztatásban is többféle úton és módon igyekeznek segítséget adni. Ha még az óvodás részt nézem, akkor ott nyilván az önkormányzatok megtérítik a kötelező felvételt biztosító óvodába utazás költségeit, az iskola esetén pedig van olyan tankerület, aminek saját tulajdonú iskolabusza van, mások bérlettámogatást adnak, vannak, akik pedig maguk bérelnek buszt, és fizetett szolgáltatást vesznek igénybe, és így igyekeznek a gyermekeknek segítséget nyújtani, hogy bejussanak az iskolába. Ezekből is jól lát ható, tisztelt képviselő úr, hogy önök egész egyszerűen a pénzkivonás területének érzékelték az oktatásügyet, ott szorítottak meg rajta, ahol lehetett, pedagógusbéren, információbezáráson, önkormányzati normatívamegvonáson és feladattöbbszörözésen, mi pedi g igyekeztünk az oktatás számára egy biztos költségvetést teremteni. Így lesz ez a jövő évi költségvetésben is, hiszen tovább nő az oktatásra fordított kiadások teljes értéke, és azt hiszem, hogy ma már sokkal nagyobb biztonságban vannak a kistelepülésen t anulni akarók is, mint ahogy voltak 2010ben. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen államtitkár úr válaszát. Tisztelt Országgyűlés! Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Tóth Bertalan frakcióvezető úr, MSZPk épviselőcsoport: „Szabadságjogok védelmében” címmel. Megadom a szót, frakcióvezető úr. DR. TÓTH BERTALAN (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Van az a mondás, ami arról szól, hogy ha tükörbe nézel, és nem azt látod, amit szeretnél, akkor ne a tükörben keresd a hibát. (Dr. Rétvári Bence: Az MSZPben sokszor mondogathatták egymásnak!) Össze lehet törni ezt a tükröt, le lehet takarni, de a valóság ettől még valóság marad, nem fog eltűnni az, ami nem tetszik. (Dr. Rétvári Bence: Ezt mon dtad a Mesterházynak is?)