Országgyűlési Napló - 2018. évi nyári rendkívüli ülésszak
2018. június 28. csütörtök - 14. szám - Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK: - DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP):
626 hordozná azt, hogy ezek ellen a folyamatok ellen fel tud lépni a kormány. Gondolok itt az elvándorlás kérdésére, a demográfiai válság problémáira, a vidéki területek kiürülésére, arra, hogy képtelenek voltunk, illetve képtelen volt ez a kormányzat, de hozzáteszem, a megelőző kormányzat is csökkenteni az országon belüli területi különbségeket, és képtelenek voltak kezelni a bérválság kérdését annak ellenére, hogy egyik kormánypárti képviselőtársam arról beszélt, hogy folyamatos a béremelkedés. Lehet, hogy volt béremelkedés, ugyanakkor még mindig olyan szintű bérválság van, ami sajnos megalapozza ezt a súlyos nemzeti tragédiát okozó elvándorlást. Véleményünk szerint szükséges lenne e gy alapvető szemléletváltás a politikában, és ezeket célokat kellene a központba állítani, és ilyen módon kellene jó gazdaként valamennyi forrást felhasználni, és ilyen módon kellene megtervezni a költségvetést. Ugyanakkor még egy dologra utalnom kell. Egy részt olvashatjuk a költségvetés számait, másrészt el kell mondani, hogy sajnos minden évben a korrupcióra megy el a legtöbb pénz Magyarországon. Az lenne az egyik legfontosabb feladat, hogy a költségvetés vitája során vagy sokkal inkább azt megelőzően, ho gy ezt a fajta rendszerszintű korrupciót fel kellene számolni. Ez súlyos felelőssége a kormányzatnak, és nem látjuk azokat az intézkedéseket, hogy ez irányba lépéseket tennének, sőt a helyzet fenntartásában érdekeltek, és a cselekvésük is azt támasztja alá , hogy ezt a fajta rendszerszintű korrupciót fenntartsák. Az LMP nagyon fontosnak tartja a korrupcióellenes küzdelmet, és az elmúlt ciklusokban nagyon sokszor benyújtottunk már olyan javaslatokat, amelyek nagyon sok tekintetben kezelnék ezt a problémakört. Most ismét benyújtottunk egy korrupcióellenes törvényjavaslatot, amely a gazdasági érdekérvényesítés szabályozása mellett megteremtené az átláthatóság feltételeit, és a különböző ellenőrző szerveknek megteremtené a valódi önállóságát és lehetőségét, hogy ezt az ellenőrző funkciót el is tudják látni. Az lenne az egyik első legfontosabb lépés, hogy a közpénzek felhasználása kapcsán szüntessük meg a korrupció lehetőségét, és akkor beszélhetünk egy reális költségvetéstervezésről vagy költségvetési vitáról. Né hány szót kell ejtenem olyan gigaprojektekről, olyan beruházásokról, amelyek meggyőződésünk szerint nem szolgálják a nemzet érdekeit, sőt adott esetben olyan szinten kiszolgáltatnak minket hosszabb távon a gazdasági és egyéb társadalmi folyamatok tekinteté ben, amelyek adott esetben megkötik majd egy későbbi kormányzatnak a kezét, hogy talán jobb irányba tereljék ezeket a folyamatokat. Nagyon sokszor beszéltek már képviselőtársaim itt a Ház falai között a paksi bővítés hatásairól, illetve az azzal kapcsolato s véleményünkről. Én ebbe most nem szeretnék belemenni, de a lényeg az, hogy mi olyan tartalmú módosítókat nyújtunk be, amelyek minden ezzel kapcsolatos kiadást természetesen törölnének a költségvetésből. Meggyőződésünk, hogy ezeket az ezermilliárdokat egé sz más irányba, egész más módon kellene felhasználni, és ez szolgálná a nemzet érdekeit. A sportközpontok, stadionépítések kapcsán is már sokszor elmondtuk a véleményünket, a megfelelő módosító javaslatokat benyújtottunk. Szeretnék ugyanakkor egy konkrét p rojekt mentén egy kicsit többet idézni, ez a BudapestBelgrád vasútvonal fejlesztésének a kérdése. Ez kifejezetten egy olyan projekt a megítélésünk szerint, amely nem a magyar nemzeti érdekeket szolgálja. Nincs egy világos alátámasztó, igazoló értékelés a tekintetben, hogy ez a sok száz milliárd forintos projekt bármiféle hasznot hozna, tehát hogy ez egy kihasznált infrastruktúra megépítését vagy bővítését alapozná meg. (10.00) Mi úgy látjuk ezt a kérdést, hogy ez konkrétan a kínai érdekeket szolgálja ki, kínai referenciákat teremt, semmiképpen nem szolgálja a magyar nemzeti érdekeket. Kínai hitelből történik ez a beruházás, ezt tulajdonképpen a magyar adófizetők fogják megfizetni. Tehát ilyen módon ez egy olyan beruházás, ami nem a nemzeti érdekeket szolgá lja, de végső soron a magyar adófizetők százmilliárdjai mennek rá. A becsléseket, hogy mennyibe fog kerülni ez a beruházás, most már 700900 milliárd forint közé teszik.