Országgyűlési Napló - 2018. évi nyári rendkívüli ülésszak
2018. június 28. csütörtök - 14. szám - Magyarország 2019. évi központi költségvetéséről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK: - NACSA LŐRINC (KDNP):
619 László képviselőtársamnak mondom , hiszen 2010ben alig haladta meg az 1000 milliárd forintot ez az összeg, most 2004 milliárd forint lesz. Így tehát ez több mint kétszer magasabb, mint amennyit a balliberális kormány erre 2010ben fordított. 130 ezer szülő pedig már semmiféle adót vagy járulékot nem fizet a jövedelme után. A 2019es költségvetésben kiemelt hangsúlyt kap a gyermekek napközbeni ellátása területén az átalakult bölcsődei és óvodai intézményrendszer további megerősítése, továbbfejlesztése mind a finanszírozási helyzet javítása, mind p edig a férőhelyek bővítése tekintetében, amely még hatékonyabban segíti a család és a munka összeegyeztetését. Kiemelt feladatnak gondoljuk a módszertani szervezetek feladatellátásának támogatását, valamint az örökbefogadás utánkövetését végző közhasznú sz ervezetek és az örökbefogadásokban közreműködő civil szervezetek támogatását. A Kereszténydemokrata Néppárt nagy örömmel üdvözli, hogy jövőre 10 milliárd forint áll rendelkezésére családbarát szülészetek kialakítására, hiszen az a célunk, hogy méltó körülm ények fogadják a családokat minden szülészeti osztályon, ahol a legkevésbé kiszolgáltatottan, az emberi méltóságot leginkább szem előtt tartva, a legnagyobb biztonságban adhat életet az édesanya a gyermekének. Itt fontos megjegyezni azt a közgondolkodási v áltozást, hogy 2010hez képest 2017re több mint 25 százalékkal csökkent a terhességmegszakítások száma. Ezzel összhangban természetesen fontosnak tartjuk a természetes fogamzássegítés támogatását is. A családok gyarapodása érdekében a termékenységet javít ó egészségügyi, oktatási és lelki szolgáltatást nyújtó állami vagy egyházi fenntartású intézmények ellátásának a fejlesztésére a kormány támogatást biztosít, így a természetes fogamzássegítéssel összefüggő feladatokra, például terápiás programokra, tanácsa dásra, továbbképzésekre. Ennek összege jövőre 140 millió forint lesz. (9.30) Tisztelt Képviselőtársaim! Két kormányzati cikluson át számos sokakat érintő pozitív intézkedés történt a szociális területen is. Végső soron mindig azokra lesznek hatással a szo ciális terület intézkedései, akik támogatásra szorulnak az élet valamely területén. Alapelvként leszögezném, hogy az a jó, ha minél több embernek tudunk segíteni, még mielőtt a szociális védőhálót igénybe kellene venni. Azok a gondolatok és alapelvek nem v áltoznak, hogy segély helyett munkát próbáljunk meg adni, és legyen rendszeres, kiszámítható jövedelme valakinek, és olyan legyen a családtámogatás, aminek köszönhetően több pénz marad a családi kasszában. Fontosnak tartjuk a nagy létszámú, kissé elavult g yermekotthonok megszüntetését. Az elmúlt években ez tizenöt megyében már megtörtént, a program befejező szakaszához érkeztünk. Szeretném megjegyezni, hogy a gyermekvédelemben részesülő 21 ezer gyermek és 2500 fiatal felnőtt többsége már nem intézményben la kik, kétharmaduk nevelőszülőknél él. A kormány célja 2010 óta ugyanis az, hogy minél több, az állam gondoskodására szoruló gyermek élhessen családi környezetben. Ezért erősítettük meg a nevelőszülői rendszert. Jövőre így tehát tovább emelkedhet a nevelőszü lői hálózatok és a nevelőszülők támogatása, összesen 450 millió forinttal több jut jövőre erre a célra. Emlékezhetünk, hogy a magyar kormány 2014ben vezette be a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszonyt, így tehát teljes körű egészség- és nyugdíjbiztosítá sra jogosítja a nevelőszülőt. Korábban az egy gyermekről gondoskodó nevelőszülő 15 ezer forintot kapott, ma már 60 ezer forintot kap. Három gyereknél 45 ezerről 113 ezer forintra nőtt ez az összeg. Megőrizzük és tovább emeljük azoknak a kezdeményezéseknek a támogatását, amelyek eddig is eredményesek voltak. Nemzetgazdasági szempontból, és ami még fontosabb, társadalmi szempontból is fontos, hogy több foglalkoztatott legyen a megváltozott munkaképességűek körében is. Egyértelműen ki kell mondani, hogy igenis tud értékes munkát teremteni, hozzáadott értéket előállítani megváltozott munkaképességű honfitársunk. Az érintettek számára egészen új életminőséget, életcélokat nyújthat, ha lehetőséget kapnak arra, hogy munkát végezzenek. A megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatási rátája jelenleg