Országgyűlési Napló - 2018. évi nyári rendkívüli ülésszak
2018. június 26. kedd - 12. szám - Az ülésnap bezárása
439 területfoglalási díjra a főv árostól, és szintén 90 százalékos kedvezménnyel adta oda BelvárosLipótváros önkormányzata, az V. kerület a közterületeit a rendezvény megvalósítása kedvéért. Az LMP szeretné felhívni a figyelmet, hogy a Fővárosi Közgyűlés 3/2013. (III. 08.) számú rendelet e szerint a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában álló területekre (Az elnök csenget.) nem adható ki közterülethasználati hozzájárulás olyan tevékenység gyakorlásához, amely a környezetre káros hatással lenne, a közbiztonságot vagy az egészséget veszélyeztet i. Egyértelműen látszik, hogy az egész rendszer szabálysértő volt, és nagyon kíváncsi vagyok, hogy a kormány hogyan fog viszonyulni Tarlós István azon megnyilvánulására, hogy nem szeretne ilyet látni többet Budapest felett. Köszönöm szépen. (Taps az ellenz éki padsorokban.) ELNÖK: Köszönjük. Ezzel a napirend utáni felszólalások végére értünk. Megköszönöm a munkájukat. Az ülésnap bezárása Holnap reggel 8 órakor folytatjuk az ülést. Köszönöm szépen, az ülésnapot bezárom . (Az ülésn ap 19 óra 39 perckor ért véget.) Gelencsér Attila s. k. Móring József Attila s. k. jegyzőjegyző Szávay István s. k. Dr. Varga László s. k. jegyzőjegyző A kiadvány hiteléül: Dr. Bárány Tibor az Országgyűlés Hivatala törvényhozási fő igazgatóhelyettese