Országgyűlési Napló - 2018. évi nyári rendkívüli ülésszak
2018. június 25. hétfő - 11. szám - Dr. Staudt Gábor (Jobbik) - az igazságügyi miniszterhez - „Van-e teendője a kormánynak az igazságszolgáltatás függetlenségének megvédése terén?” címmel - ELNÖK: - DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár:
241 Az Országos Bírósági Hivatal és annak egyszemélyi vezetője nagyon sok kritikát kapott az elmúlt években, amelyekre sajnos szakmai válaszok nem érkeztek, a kormány pedig azt hangozta tta, hogy nincs teendője, hiszen Handó Tündének van ellenőrző szerve, egy kvázi főnöke, az Országos Bírói Tanács, majd az teszi a dolgát. Nos, úgy tűnik, hogy az OBT az utóbbi időben tette is a dolgát, és ki is derült gyorsan, hogy valójában semmiféle kont rollt nem tud gyakorolni az OBH működése felett. A feszültség addig fokozódott, hogy az OBH elnöke nemes egyszerűséggel lehazaárulózta azokat a bírákat, akik kritizálni merték a kormány igazságügyi terveit. Handó Tünde szerint a hazaárulást úgy hajtották v égre, hogy egy olyan szervezethez fordultak, amelyet Brüsszel finanszíroz. Elnök asszony a Kossuth rádióban osztotta meg észrevételeit, idézem: „Sajnálatosnak tartom azt, hogy néhány bírótársunk magáról és a kötelességeiről, a közösség iránti felelősségeir ől megfeledkezve külföldre szalad, és elárulja a hazáját.” Főleg úgy, hogy az OBT közleményben cáfolta, hogy az igazságügyi tanácsok európai hálózatához fordult volna. De ha oda fordult volna, akkor már hazaáruló lenne? A haza biztosan egyenértékű a Fideszkormányzat és Handó Tünde kritizálhatatlanságával? De a fő gond mégiscsak az a tény, hogy az Országos Bírósági Hivatal elnöke nem ismeri el a munkája ellenőrzését az arra alkotmányosan hivatott szervtől. Az OBT közleményében aggályosnak tartotta, hogy Han dó Tünde önkényesen illegitimnek nevezte az őt az Alaptörvény által felügyelni hivatott közjogi testületet, és megtagadta a testület felügyeleti jogkörének ellátásához szükséges adatok kiadását. Az OBT felhívta a figyelmet arra is, hogy az OBH elnöke az OB T által felügyeleti jogkörében megfogalmazott kritikákat érdemben a mai napig nem válaszolta meg egy alkalommal sem. (15.30) Fentiek miatt kérdezem államtitkár urat: valóban nincsen önök szerint teendője a kormánynak a bíróságok működésével kapcsolatosan és a kialakult helyzetben? Rendben lévőnek tekintik, hogy a bíróságok egyszemélyi vezetője hazaárulóknak nevezi az őt ellenőrizni hivatott testület bíráit, és ellehetetleníti az Országos Bírói Tanács működését? Ön szerint ma Magyarországon ki az a személy vagy testület, akinek jogosítványa van Handó Tünde ténykedését ellenőrizni és az esetleges jogsértéseket megállapítani? Várom államtitkár úr érdemi válaszát. Köszönöm. (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Úgy van! - Taps ugyanott.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képv iselő úr. Képviselő úr interpellációs kérdésére Völner Pál államtitkár úr fog válaszolni. Parancsoljon, államtitkár úr, öné a szó. DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Az igaz ságszolgáltatatás jogállami működésének alapfeltétele természetesen a bírói függetlenség érvényesülése. Ezt az Alaptörvény is rögzíti, ugye, a bírák csak a törvénynek vannak alárendelve, ítélkezési tevékenységükben nem utasíthatók, és tisztségükből csak a törvényben meghatározott okból és eljárás keretében lehet elmozdítani őket. Szerencsére, amiről képviselő úr beszélt, az nem ezeket az alapelveket sértő eseményekről szólt, hanem egy bírósági ágazaton belüli jogvitáról, amelyben a kormányzat ennek elbírálá sára - mint ahogy többször is kihangsúlyoztuk - nem illetékes. Képviselő úr felszólalása kicsit féloldalasra sikeredett, ugyanis az OBH elnökének azokat a kifogásait, amelyek az OBT összetételével kapcsolatosak, nem említette, tehát hogy a szervezetre, ann ak összetételére, annak a törvénynek való megfelelőségre vonatkozó kifogásai nem szerepeltek az interpellációban. Mint említettem, ezt nem tisztünk elbírálni, de a mérlegnek két serpenyője van. Tehát, mint említettem, a bírói ágazaton belül folyik egy olya n vita, hogy a jelenlegi OBT a maga csökkentett létszámával megfelele a törvényben foglalt kritériumoknak vagy sem. Az OBH elnöke szerint nem felel meg, nem tudja ellátni a feladatát, új választásra lenne szükség, ez az érem egyik oldala. A másikat viszon t ritkán tanulmányozzuk, hogy a 2012es bírósági reform betöltöttee a