Országgyűlési Napló - 2018. évi nyári rendkívüli ülésszak
2018. június 25. hétfő - 11. szám - Megemlékezés elhunyt volt országgyűlési képviselőkről - Napirend előtti felszólalások: - DR. VADAI ÁGNES (DK):
204 : (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés második nyári rendkívüli ülésének 1. ülésnapját megnyitom . Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Szűcs Lajos és Hiszékeny Dezső jegyző urak lesznek segítségemre. Köszöntöm kedves vendégeinket és mindenkit , aki figyelemmel kíséri munkánkat. Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy Semjén Zsolt miniszterelnökhelyettes úr a kormány nevében az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 35. § (1) bekezdésében foglaltak alapján az Országgyűlés rendkívüli ülé sének összehívását kezdeményezte 2018. június 2529re. Levelének mellékletében megjelölte mindazokat az előterjesztéseket, amelyeknek megtárgyalását kezdeményezi a kormány az Országgyűlés rendkívüli ülésén. A levelet és annak mellékletét a honlapon megism erhetik a képviselők és az érdeklődők. Megemlékezés elhunyt volt országgyűlési képviselőkről Tisztelt Ház! Ismételten szomorú kötelességemnek kell eleget tennem azzal, hogy tájékoztatom az Országgyűlést, hogy az elmúlt héten két volt képviselőtársunk is elhunyt . A hajdúhadházi születésű Komor Sándor az első szabad országgyűlési választásokon az MDF színeiben, HajdúBihar megye 4. számú választókerületében szerzett mandátumot. Az Országgyűlésben eltöltött idő alatt a Költségvetési , adó- és pénzügyi bizottság alelnökeként, illetve az Interparlamentáris Unió magyarholland baráti tagozatának tagjaként dolgozott. 1994ig volt tagja az Országgyűlésnek. Nyers Rezső 1956ban a Magyar Szocialista Munkáspárt alapító tagja volt, majd 1989i g a párt vezető testületeiben tevékenykedett. 1960től 1962ig pénzügyminiszter, majd 1988ban államminiszteri tisztséget töltött be. 1989től 1990ig az MSZP első elnöke, 1998ig a párt országgyűlési képviselője volt. Megbízatása alatt a Választási és man dátumvizsgáló bizottság és az Állami Számvevőszék elnökét jelölő bizottság elnöki és a Számvevőszéki bizottság alelnöki tisztségét töltötte be. Politikai, közéleti szerepe mellett a Budapesti Corvinus Egyetem címzetes egyetemi tanára volt. Kérem tisztelt k épviselőtársaimat, hogy néma felállással adózzunk elhunyt képviselőtársaink emléke előtt. (A teremben lévők néma felállással adóznak az elhunytak emlékének.) Köszönöm. Napirend előtti felszólalások: Tisztelt Országgyűlés! Napire nd előtti felszólalás ra jelentkezett Vadai Ágnes: „Magyarország biztonsága” címmel. Megadom a szót. DR. VADAI ÁGNES (DK) : Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Kevesebb mint két héttel ezelőtt elképesztő dolog történt az Európai Parlamen tben: a fideszes EPképviselők megszavazták, hogy az Európai Unió megerősítse az európai kibervédelmet és felkészüljön Kína és Oroszország kibertámadásaival szemben. Mi történt, képviselőtársak? Mellényomtak, és egyszer az életben véletlenül a magyar és az európai érdekeket képviselték? Végre belátták, hogy Oroszország nem a kebelbarátunk, hanem olyan fenyegetés, amely ellen védekeznünk kell? Mielőtt azonban ezek a kérdések valójában felmerülhettek volna, hamar kiderült, hogy ismét egy pávatáncot láthattun k. A brüsszeli gombnyomásnak ugyanis a szöges ellentéte történik Budapesten. Pár hete beszéltem e Házban arról, hogy az oroszok már a számítógépeinkben vannak, az orosz titkosszolgálatokkal együttműködő moszkvai székhelyű Kaspersky Lab vírusirtó szoftverén