Országgyűlési Napló - 2018. évi nyári rendkívüli ülésszak
2018. augusztus 17. péntek - 21. szám - Az ülésnap megnyitása - Napirend előtti felszólalások: - ELNÖK: - SZABÓ TIMEA (Párbeszéd):
1425 De ha az ápolási díj kérdéséről beszélünk, abban is megnyilatkozott Orbán Viktor miniszterelnök úr, aki 2010ben azt mondta: Tudom, hogy szemben találjuk magunkat majd azokkal a politikusokkal, akik eddig kiváltságokat élvező nagyembere k egész garmadájával bírnak, de állok elébük, mert azt is tudom, hogy a korán kelők, a jegyet váltók, a metrón járók, a gyermeket nevelők, a boltban sorban állók, a betegeket ápolók, diákokat oktatók, vagyis a munkájukat végző, egymásért felelősséget válla ló magyarok mellettünk lesznek. Tehát akkor ő még érezte azt, hogy számára fontos mindaz, ami egy társadalomban problémát jelent. De itt van a KDNP, amely minden áldott alkalommal kifejezi azt a keresztényi magatartást, amelyet ő a kormányzásban gyakorol. Csak ha megnézzük a KDNP alapelveinek 43. pontját, akkor ott ők a következőt írják: A KDNP olyan társadalmi és gazdasági szerkezet létrehozásáért küzd, amely kizárja a társadalmi méretű igazságtalanságot, vagyis azt, hogy egyes csoportok vagy rétegek mások at megrövidítve jussanak előnyökhöz, illetőleg javakhoz. Láttunk ebben a Házban a KDNP képviselői közül egyetlenegyet is, aki ezek mellett az elvek mellett az elmúlt nyolc évben kiállt volna? Hát, ha kiállnának, akkor most itt ülnének szemben velünk, legal ább a fele frakció, mert gondolom, nem mindenki egy időben nyaral közülük. A devizahitelezés kérdésében 2010ben azzal nyert választást a FideszKDNP, hogy meg fogja oldani. Azóta nemhogy megoldotta, hanem mindannyian tudjuk, hiszen az adatokat ismerjük, h ogy a mélybe taszították ezen hitellel bíró embereket, és naponta emberek tucatjait, családok tucatjait költöztetik ki a lakásaikból, olyan követelésekkel szemben, amelyek biztos, hogy igazságtalanok és megalapozatlanok. És idehívom, hiszen mindig a szocia lista kormányok felelősségét firtatjuk, mert van felelősségük a devizahitelezésben, na de kérem szépen, ki volt a Magyar Nemzeti Bank elnöke 2001től? Járai Zsigmond, a Fidesz jelöltje. Járai Zsigmondnak a svájci jegybank elnöke levelet írt, hogy tisztában vannake egyáltalán az adósok azzal a kockázattal, amit vállaltatnak velük. 2004. július 2át írjuk ekkor. Majd mi történik? Az történik, hogy a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának jelentésében mit írnak le? Azt írják le, hogy nincsenek tisztában az árfolyamingadozás tehernövelő hatásaival az adósok, és a törlesztőösszeg emelkedésének valószínűsége nem alacsony - írja le maga a Magyar Nemzeti Bank. Hallott bármely képviselőtársam arról az elmúlt húsz évben, hogy a Magyar Nemzeti Bank elnökének ne let t volna jogköre egy ilyen jellegű hitelfajta megtiltására? Hallottunk mi arról, hogy szabályozottság hiánya van, hogy jogkörök hiánya van? Nem hallottunk. Mit csinált Járai Zsigmond nemzeti banki elnök? Végigasszisztálta az ő nemzeti banki elnöklése alatt mindezt. De 2006. január 31én, ugyancsak az ő elnöklése alatt, ki tudta adni a Bankszövetség azt a borzalmas tanulmányt, ami azt állapítja meg, hogy hosszú távon nincs kockázata ezeknek a hitelfajtáknak. De ott van az ápolási díj kérdése. Méltatlan, megal ázó, és az nem lehet, hogy a kormánypárti képviselők ilyen kérdésben távol maradjanak még akár a rendkívüli üléstől is. Köszönöm a szót. (Taps az LMP és a Jobbik soraiban.) ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. A kormány tájékoztatott, hogy nem kíván válaszolni az elhangzottakra. (Szabó Timea tapsolva: Gyönyörű! - Közbeszólások az ellenzék soraiból: Szégyen! - Szép volt! Jó válasz volt! - Taps az ellenzék soraiban.) Napirend előtti felszólalásra jelentkezett „Aktuális kérdésekről” címmel Szabó Timea fr akcióvezető asszony. Parancsoljon, öné a szó. SZABÓ TIMEA (Párbeszéd) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt ellenzéki Képviselőtársaim! Nézzünk körül, ez a FideszKDNP ma Magyarországon: teljesen üres széksorok; egyetlenegy képviselőt vagy legalá bb egy kormánypárti válaszadót nem tudtak beküldeni akkor, amikor a kilakoltatás előtt álló családok ezreinek