Országgyűlési Napló - 2018. évi nyári rendkívüli ülésszak
2018. július 17. kedd - 19. szám - A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat összevont vitája - ELNÖK: - CZUNYINÉ DR. BERTALAN JUDIT (Fidesz):
1372 képviselőtársamnak mondom - egyértelműen a véleménynyilvánítás szabadsága jogcím alatt akár a gyülekezési jog, akár pedig a véleménynyilvánításra vonatkozó szabályozás rendez. Álságos és - hogy mondjam - szándékos félrevezetése ennek az eg yébként büntetőjogi normának a magyarázatánál, nyilván megértem önöket, a politikai haszon szerzése ebben az önök számára nehéz helyzetben bármilyen kommunikációs eszközt megenged, de ha jól emlékszem, képviselőtársaim, és ezt talán valamennyi hozzászólóna k mondom, sem az előterjesztői expozé, sem pedig a kormánypártok vezérszónoki körében nem szerepelt az, hogy a veronai áldozatok emlékét mementóként vagy apropóként használnánk ehhez a jogszabálymódosításhoz.Sőt, államtitkár úr egyértelműen azt mondta, ho gy a szakértői vizsgálatok most bizonyították be egyértelműen, hogy a - tegnap is így fogalmaztam - sufnituninggal odarakott plusztartály okozta azt a fajta méretű tragédiát, ami megelőzhető lett volna azzal, ha az ellenőrzések során - mert itt még a Btk.s tényállást megelőző ellenőrzési folyamatról, az egyéb közlekedési tárgyú törvények alkalmazásáról nem beszélünk, érdemes lett volna, hogy miért ilyen szűkszavú, és miért így fogalmaz a törvényjavaslat. Azt gondolom, egy percig sem mondtuk, és nem is így gondoljuk, viszont megelőzés szempontjából, a prevenció szempontjából nagyon fontos az, hogy ilyen módon ne tudjon útnak indulni egy ellenőrzés során, vagy ne tudjon átmenni a rostán egy olyan gépjármű, amely a közúti forgalomban gyerekeket, betegeket, idő seket szállít. Én azzal mind munkajogilag, mind pedig egyéb felelősségtanilag vitatkoznék, szerintem aki személyszállításra jogosítványt szerez, és akik személyszállításra munkát vállalnak, azokra fokozott foglalkozási szabályok érvényesek a munkáltatásuk során. Azt állítani, hogy ha dupla annyit tankol egy iksz befogadó képességű tartályba - azt azért nyilvánvalóan tudja, hogy ott nem a normál műszaki felszereltség mellett megy. Nem bántva és nem kifordítva, amit VargaDamm Andrea képviselőtársam mondott, de azért nyilván itt is árnyaltabb a kérdés, mintsem azt mondjuk, hogy beül a buszba, és nem tudja, hogy át van alakítva, aki foglalkozás körében, és valóban így van, tehát van olyan tényállás, amely ezt a kérdést részben rendezi, de nem rendezi egészében és teljesen. Ezért tettem azt a javaslatot, hogy ilyen módon ez kerüljön a büntető törvény szankciójával a prevenció körébe, tehát lépjünk közbe a büntetőjog erejével és a büntető szankció eszközével is. Amit Gurmai Zita képviselőtársam mondott, arra csak annyit reagálnék, hogy ha komolyan gondolta volna, amit a vitában egy percig is hozzáfűzött bármelyik törvényjavaslathoz, akkor végigülte volna a vitát, és meghallgatja az esetlegesen a kérdéseire vagy a vádjaira vagy a szónoki és leginkább a sajtónak szól ó előadására a válaszokat. Azt gondolom, az ő hozzászólásába nem is kívánok mélyebben belemenni, de azt gondolom, nem az előterjesztő, nem a kormány és nem a parlamenti képviselők, hanem az ügy megérdemelte volna, hogy végigülje a vitát. Azt gondolom, megi nt csak oda kell visszajutnunk, és mivel itt képviselőtársaim a vita során néhány esetben már hozzászóltak, Arató Gergely képviselőtársamnak és Tordai Bence képviselőtársamnak mondom, hogy itt nem annyira a félelemről van szó, bocsánatot kérek. De ha már f órumok, akkor a mi fórumaink nyilvánosak voltak, látogathatók voltak, meghirdetettek voltak, és válaszoltunk a kérdésekre. Ellenkező esetben azt tapasztaltuk, hogy a DK fórumainak a közelébe nem engedték az ott élőket, és egyébként pedig nem kérdezhettek… (Arató Gergely: Hol tapasztalt ilyet?) Mondom a helyet és az időpontot (Zaj. - Az elnök csenget.) egy másik tárgyban, képviselő úr, de több helyütt is. De azt gondolom, hogy nem is érdemes a vitát idáig vinni. Arra kérem a tisztelt Házat, hogy a jogalkotói szándékot abból a célból és abból a megfontolásból a törvény elfogadásával támogassák, hogy egyrészt az első szakasz egy új büntetőjogi tényállás bevezetésével meg tud előzni olyan és hasonló szörnyű tragédiákat a büntetőjog szigorának kilátásba helyezésé vel, mint a veronai busztragédia. A másik esetben pedig arról van szó, hogy az Alaptörvény módosításával az Alaptörvény 6. cikkelyére hivatkozva és a magánélet védelméről szóló törvénynek megfelelően a hivatalos személyeknek a zaklatását érintő védelmet ki terjeszti a javaslat. Elnök úr, köszönöm szépen a szót, a vitában való konstruktivitást és a vitában való részvételt pedig képviselőtársaimnak.